Fotó: shutterstock.com/ZGPhotography (illusztráció)
Hirdetés

A Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár hozzátette: a legutóbbi, egy hónappal korábbi Tüttő–Fürjes találkozón a kormány és a főváros egyetértett abban, a Lánchíd felújítása halaszthatatlan. A beruházást Tarlós István hiánytalanul előkészítette, a kormány, tartva a szavát, biztosítja a hatmilliárd forintos támogatást Karácsony Gergelynek is. Akkor úgy tűnt, a városházi munka felgyorsult azzal, hogy a főpolgármester elvette a feladatot Dorosz Dávidtól és Tüttő Katára bízta a Lánchíd felújításának megszervezését. A főpolgármester-helyettes nagy lendülettel látott munkához, Karácsony Gergely július 3-án azt nyilatkozta, a műszaki dokumentáció 99 százalékban kész, a BKK rövidesen kiírja a közbeszerzést.

Fürjes Balázs emlékeztetett arra is, hogy Draskovics Tibor, a BKK Igazgatóságának elnöke egy múlt heti rádióinterjúban úgy fogalmazott: „…a BKK Igazgatósága a jövő héten fogja tárgyalni és gondolom jóváhagyni azt a közbeszerzési kiírástervezetet, amin a kollégák most az utolsó simításokat végzik.”

Sajnálattal hallgattuk Tüttő Kata mai sajtónyilvános beszámolóját, amelyen elmondta, hogy tovább húzódik a közbeszerzés kiírása. Tehát a maradék egy százaléknyi munka elvégzésére nem volt elegendő az elmúlt két hét. A BKK Igazgatóságának mai ülésén a fő napirendi pont a Lánchíd felújítása volt, de kudarc lett a vége. Ez azt mutatja, a munka nemhogy 99, de 50 százalékig sincs elvégezve és remény se látszik arra, hogy a főváros végre megindítsa a hónapok óta csak halogatott közbeszerzést

– fogalmazott Fürjes Balázs, Budapest és az agglomerációért felelős államtitkár.

Fürjes Balázs emlékeztetett: már a decemberi, Karácsony-féle mérnöki szakvélemény is kimondta, a híd nagyon rossz állapotban van, a felújítást azonnal meg kell kezdeni. A Tüttő Katától júniusban kapott állapotjelentésben pedig már az is benne van, hogy a hídról bármelyik pillanatban betondarabok eshetnek az alsó rakparton haladó autókra, vagy a Dunán úszó hajókra. Nincs idő, sürgősen munkához kellene már látni. Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását és jelentősen meghosszabbítja a hídlezárás idejét. A folyamatos halogatás a vagyon- és személyi biztonságot is veszélyeztetheti.

A kormány továbbra is kész segíteni a megoldást. Május 22-én levélben kért tájékoztatást a főpolgármestertől a Lánchíddal kapcsolatban – azóta sincs válasz, miközben főpolgármester lemondta a vele közösen összehívott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa június 9-ére tervezett ülését, ahol ez a kérdés is napirenden lett volna.

„Mi továbbra is azt javasoljuk, a Lánchíd felújítására mindenképp találjunk megoldást, ha a főváros, vagy BKK igényli, a Budapest Fejlesztési Központ segít, hiszen ez a budapestiek érdeke” – hangsúlyozta Fürjes Balázs.

Korábban írtuk

BKK-vezérigazgató: az igazgatóság a jövő héten remélhetőleg jóváhagyja a közbeszerzést

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága „elvi támogatásáról biztosította a menedzsmentet”, hogy a jövő héten szeretné megvitatni a Lándhíd felújítására vonatkozó közbeszerzést; ez azt jelenti, hogy a BKK igazgatósága remélhetőleg jóváhagyja a közbeszerzést – közölte Fendrik László, a BKK vezérigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a tájékoztatón elmondta, a Lánchíd felújítására vonatkozó feltételes közbeszerzés legfontosabb kérdései eldőltek, a megváltozott műszaki tartalommal és a részvételi feltételekkel egyetértett a BKK igazgatósága. A főpolgármester-helyettes kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a 25 évre szóló felújítás egy könnyebb szerkezetet eredményez majd. Tüttő Kata elmondta: a Lánchíd felújítása kilenc éve várat magára, az első jelentés 2011-ben készült el, ez arról szólt, hogy a rekonstrukció nem várhat tovább. A felújítás tervei 2014-ben elkészültek, a fővárosi önkormányzat túl van néhány sikertelen közbeszerzési eljáráson – emlékeztetett.

Közölte, a városvezetés kényszerű okokból csak a híd felújítása „mellett tette le a voksát”, a villamos-aluljáró átépítése és a budai váralagút felújítása nem része a mostani eljárásnak. A tervek szerint a híd felújításához a kormány által ígért hatmilliárd forint feletti szükséges összeget a fővárosi önkormányzat saját forrásból és hitelből finanszírozná. „A Lánchíd felújítása elindul, a Lánchidat fel fogjuk újítani” – hangoztatta Tüttő Kata. A főpolgármester-helyettes azt mondta: a kormány sürgeti a Lánchíd felújítását, de az elmúlt kilenc hónap alatt nem jutott el odáig, hogy az általa megígért 6 milliárd forintot odaadja a fővárosnak. Ez csak kicsivel több, mint a hídfelújítás áfájának összege – mutatott rá Tüttő Kata, majd hozzátette: a kormány ezen kívül csak ebben az évben szolidaritási adó formájában 22 milliárd forintot elvitt a fővárosiak adóbevételéből.

Kérdésekre válaszolva Tüttő Kata közölte, továbbra is várják a kormánytól korábbi határozatának módosítását, amely lehetővé tenné, hogy csak a Lánchíd felújítására költhessék el az ígért hatmilliárd forintot. Feltételes közbeszerzési eljárásról van szó, és a legfontosabb feltétel, hogy a kormány adja oda a megígért hatmilliárdot – tette hozzá. Közölte, az előző eljárásokban csak a Lánchíd felújítására 23,5 milliárd forint körüli ajánlatok érkeztek. Tüttő Kata hangsúlyozta: a főváros az ügyben felelősen járt el, és most jutottak el oda, hogy elindítják a felújítást. Fendrik László, a BKK vezérigazgatója a közbeszerzéssel kapcsolatban elmondta, számításaik szerint a folyamat 2021 februárjára zárulhat le, azaz akkor választják ki a felújítás kivitelezőjét. A felújítási munkák márciusban kezdődhetnének meg, és körülbelül 30 hónapig tartanának. A Lánchíd 18 hónapra lenne lezárva, és a tervek szerint 2023-ban adnák vissza a hidat a közlekedőknek.

Szőke Gábor, a fővárosi Duna-hidak kezelési, üzemeltetési feladatait ellátó Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Lánchídon 1988-ban volt legutóbb felújítás, akkor a felületi bevonatokat javították. A híd 2011-es vizsgálatakor kiderült, hogy az acélszerkezet elkorrodálódott, a vasbeton útpálya- és járdaszerkezetek elemei elmálltak. Emlékeztetett: 2019 decemberében egyértelművé vált, hogy a Lánchíd leromlott műszaki állapotának oka a felületi védelem hiánya következtében bekövetkezett korrózió. Ugyanez vonatkozik a vasbeton szerkezetre is. A szakvélemény szerint a láncszerkezet már nem tölti be a megfelelő „csuklórendszerű” funkcióját, ezért a hidat nagy dinamikus hatások érik – mondta. Szőke Gábor felidézte, hogy már januárban bevezették a hídon az 5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó súlykorlátozást, amely alól kivételt képeznek a közösségi közlekedés, a katasztrófavédelem és a közterület-felügyelet gépjárművei. Júniusban bevezették a 30 kilométer/órás sebességkorlátozást.

Szőke Gábor közölte, a híd láncszerkezetét nem cserélik ki, ezért a mostani vasbeton pályaszerkezet helyett egy „igen könnyű” acélszerkezetet építenek be. Az önsúlycsökkenés azt eredményezi majd, hogy a felújítás után visszaáll az eredeti teherbírása a hídnak. Kijelentette: a Lánchíd állapota miatt üzemeltetőként nem tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy azon tömegrendezvények, futóversenyek, felvonulások legyenek. „A jövőre vonatkozóan szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a híd nem fog leszakadni” – fogalmazott Szőke Gábor. Kitért arra is, hogy szombaton indul egy javítási munka a híd déli járdáján, ezért azt ideiglenes lezárják. Szőke Gábor kérdésre válaszolva közölte, nincs olyan állapotban a híd, hogy le kelljen zárni.