– Ma sokan úgy látják, hogy a neoliberális elvek alapján működő fehér civilizáció zsákutcába jutott. Ez a modell valóban végképp kudarcot vallott?

– Úgy vélem, ha az ember kizárólag az anyagi haszon maximalizálására törekszik, az a fejlődés félreértelmezéséhez, civilizációs zsákutcába vezet. Ahhoz, hogy ebből a helyzetből kiutat találjunk, az első és legfontosabb kérdés annak tisztázása: mi a gazdaság alapja, célja, ki az, akin a gazdasági történések múlnak. A mi válaszunk az egyház társadalmi tanításán alapuló gazdaságfilozófia, amely szerint a gazdaság alapja az ember, s a gazdasági folyamatokat az ember viselkedése, gondolkodásmódja, értékrendje alakítja.

– A főáramú közgazdaságtan és a média azt tanítja, hogy az önszabályozó piac határozza meg a gazdasági és a társadalmi folyamatokat, a jelenlegi krízist majd megoldják a piaci folyamatok.

– Valóban sokat beszélünk a piacról, a piaci környezetről, s arról, hogy a piac majd megoldja a dolgokat. A mi álláspontunk szerint azonban a piacot is emberek formálják. Ha az egyes ember mindent alárendel a haszonmaximalizálásnak, akkor a piac is olyanná válik. De ha az emberek értékrendjében helye van a kölcsönösségnek, a jóakaratnak, a nagylelkűségnek és a bizalomnak, vagyis mindazoknak az értékeknek, amelyek az embert emberré teszik, akkor a keresleti-kínálati görbe is a maitól eltérő képet mutat majd, megváltozik maga a piac is.

– Ez mit jelent a gyakorlatban?

– A profitmaximalizáláson és a szüntelen anyagi növekedésen alapuló gazdasági modellben a szereplők – modellben gondolkodva, mert a gyakorlat természetesen árnyaltabb – mindent alárendelnek az egyéni haszonszerzésnek. A gazdaságszociológusok ezt nyer-veszít játszmaként írják le. E szerint csak akkor nyerhet valaki egy üzleten, ha a másik fél veszít. A mi filozófiánk szerint ezt a felfogást fel kell váltania a nyer-nyer játszmákon alapuló gyakorlatnak, amikor mindkét fél nyer egy üzleten. Ez akkor lehetséges, ha a gazdaság valódi szükségleteket elégít ki. Ehhez azonban egészen más paradigmában kell gondolkodnunk. A keresztény felfogás szerint a jó objektív fogalom, amelyből levezethetjük az erkölcsi normákat, és meg tudjuk határozni azokat a dolgokat, amelyek hozzásegítik az embert a kiteljesedéshez, az erényekben való gazdagodáshoz. Az ember azonban csak a másik emberrel való kapcsolatában teljesedhet ki, így válik olyan személyiséggé, aki piaci kapcsolataiban is képes követni az erényetikai normákat, szem előtt tartva, mi a jó a közösségnek, minek van társadalmi haszna is, vagyis hogyan érvényesülhet a közjó fogalma.

– Ez manapság nehezen elképzelhető. Hiszen a vállalkozók gyakran panaszkodnak arra, hogy nincs becsülete az adott szónak, állandó probléma a körbetartozás, egymás átverése. A közjó sokaknak értelmezhetetlen fogalom.

– Amiről én beszélek, az egészen más, mint a neoliberális közgazdaságtan által felrajzolt emberkép vagy a neoliberális paradigma, amely ma áthatja a piac működését. Ha a két felfogás közötti különbséget meg akarjuk érteni, vissza kell mennünk a gyökerekhez, vagyis Arisztotelész Politika című művéhez. Arisztotelész kétféle gazdálkodási módot különböztet meg. Az egyik az oikonómiai gazdálkodás, vagyis a háztartás körüli munkák összessége, amely valós szükségletek kielégítésén alapul. Ha megszűnik a szükséglet, megszűnik az adott gazdasági tevékenység is. A másik mód a krematisztika, amikor pénzből „csinálható” több pénz. A cél az elérhető haszon maximalizálása. Ilyen ma – több szakcikk szerint is – a Wall Street és minden profitmaximalizálásra törekvő gazdasági szereplő gazdálkodása. Céljuk végső soron nem a szükségletek kielégítése, hanem a profit növelése, a korlátlan gazdagodás. Ennek a célnak rendelnek alá minden mást, a fogyasztást, az emberi szükségleteket és a közjó érvényesülését is. Jórészt ennek vagyunk tanúi napjainkban.

– Volt ez másként valaha is?

– A keresztény középkorban az oikomónia, a szükségletek kielégítése dívott. Ez az oka, hogy elutasították, sőt tiltották az uzsorakamatot. A gazdasági szakembereket akkor a piaci szereplők motivációi foglalkoztatták. Aquinói Szent Tamás tanítása szerint, ha a gazdálkodás célja a nyerészkedés, vagyis a még több pénz, akkor a pénzből mammon lesz, a társadalom és a gazdaság válságba kerül. Ám ahol jó a szándék, ott jól működik a gazdaság is. Hasonló elvek alapján épült fel a XV–XVI. századi itáliai városállamok gazdasága is, a „civil gazdaság”. A kor közgazdászai, például Antonio Genovesi, kimondták: a gazdálkodás célja a köz-jóllét, az emberek boldogsága, s a piac művelője, az aktor az erényes ember. A profit, vagyis a haszon nem cél, hanem eszköz a közjó érvényesítéséhez.

– Ilyen gondolatokat manapság nem fogalmaznak meg az uralkodó elméleteket követő közgazdászok. Miért?

– A paradigmaváltás jobbára a XVIII. században következett be, amikor Adam Smithnek „A nemzetek gazdagsága” című könyvében leírt elmélete nyert teret. Erre épült a XIX. századi szubjektív köz-gazdaságtan, amely kimondta: a gazdálkodás legfőbb célja a profit maximalizálása. Az emberi teljességből kiűzte Istent, s vele együtt száműzte az erkölcsöt is. Hiszen többé a vallás és az erkölcs sem integráns része az embernek, csak akkor értelmezhető, ha támogatja a haszonmaximalizálást. Ha nem segíti, akár el is hagyható. Ezért mondhatjuk, hogy a mai világban a paradigmaváltást az eltorzult emberkép restaurálásával kell elkezdeni, hogy visszataláljunk ahhoz az állapothoz, amely elvezethet a kiteljesedéshez, az együttműködő közösségek révén működő háromdimenziós gazdasági-társadalmi modellhez, amely képes biztosítani a fejlődést.

– A fejlődést manapság a GDP alakulásával mérjük. Ennek következményei azonban nyilvánvalóan pusztítóak.

– Ennek belátásához valóban nem kell a keresztény paradigmában gondolkodni. A szüntelen, GDP-ben, vagyis az anyagi javakban mért növekedés valóban nem vezet sehová. Végesek az erőforrások, véges a környezet szennyezettségtűrő képessége, és véges az emberi fogyasztási képesség is, mert a szükségletek is végesek. Nem tudunk megenni naponta 34 fagylaltot, hogy a fagylaltkészítő elérje az üzleti tervében felvázolt profitmaximalizálási céljait. A fenntartható fejlődés szakértői ezért éppen a fejlődés nem anyagi összetevőire, hanem a kultúrában, az emberi kapcsolatokban való gazdagodásra hívják fel a figyelmet. Például Luigino Bruni szerint óriási gazdasági erő rejlik abban, ha bizalomra és együttműködésre épül a gazdaság és a társadalom. Ez pedig már a gazdasági jó fogalomkörébe tartozik.

– De mérhető ­ e egyáltalán az emberi vagy a gazdasági jóság?

– Hogyne. Matematikai módszerekkel igazolható, hogy az emberek munkavállalóként is törekszenek a jóra, abban az értelemben, ahogyan Aquinói Szent Tamás is megfogalmazta. Hadd hivatkozzak saját kutatásaimra: a kérdőívben megkérdezettek többsége olyan ideális munkahelyre vágyik, ahol bizalomra épülő együttműködés van a kollégák között. Ahol tere van a kreativitásnak, és a közös sikert nemcsak anyagi, hanem erkölcsi megbecsülés is követi. A válaszadók többsége igenis értéknek tekinti azokat az elveket, amelyek szerint az erény etikai alapokon felépülő vállalkozások működnek. A keresztény paradigma sem veti el a profit vagy a verseny fogalmát. De az eszköz szerepében értelmezett haszon célja a közjó érvényesülésének a segítése: a munkahelyek fenntartása, bővítése, a munkavállalók támogatása, hogy kiteljesedhessenek a munkájukban. Mindezt úgy, hogy a munkavállaló nem fogaskerék a rendszerben, hanem a közösség kovásza.

– De hogyan tudnak életben maradni ezek a vállalkozások a mai piaci környezetben?

– A felmérések azt mutatják, hogy az etikus vállalkozások sem mennek gyakrabban csődbe, mint a profitmaximalizálásra törekvőek, életben maradási görbéjük megegyezik a profitelvűekével. Helyük van a piacon, hiszen megbízhatóak, így a befektetők vagy az ügyfelek számára is kisebb a kockázat, mint egy nem etikus vállalkozás esetében. Az erény etikai alapokon működő bankok köztiszteletnek örvendenek, eredményesek. Ma már világszerte több mint 1000 erényetikai céget tömörít például a Fokoláre mozgalom, most van kibontakozóban a társadalmi vállalkozás mozgalma, de épülőben vannak más hasonló hálózatok. Magyarországon az ÉrMe Üzleti Hálózatot kell említeni. A cégvezetők körében végzett felmérésem szerint nehéz megküzdeniük a körülményekkel, ám a magas szintű szakmai tudás révén hatékonyan és eredményesen dolgoznak. Emellett világszerte számos egyetemen működnek olyan tudásközpontok, amelyek kutatásaikkal elméleti alapot és segítséget nyújtanak e hálózatok fejlődéséhez.

– Ennek köszönhető, hogy ma már több állam, például Anglia, Franciaország, fontolgatja, hogy a GDP mérése mellett számba veszik a GNH­t, (Gross National Happiness), vagyis a nem anyagi javakban való gazdagodást, a „boldogságot” is mérik?

– Ez kifejezetten örvendetes, mert lazítja a tradicionális gondolkodást, és ráirányítja a figyelmet például az egészségügy, az oktatás vagy a kultúra fontosságára, ami közvetlenül is hat a mindennapi életre. Az igazi áttörést azonban az jelentené, ha a világon mindenütt teret nyerne ez a mérési mód.

– A nyugati világ döntéshozói még ma is a jövedelmek lefaragásától és a szociális háló felfejtésétől várják a válság enyhülését. Ezekkel az erőkkel szemben elég erős az erényetikai alapon működő „háromdimenziós gazdasági modell” gondolata? Van elég befolyása I. Ferenc pápának ahhoz, hogy sikeresen változtasson a dolgok menetén?

– Ferenc pápa az igazság nevében és erejével mer hozzányúlni a konfliktusokhoz, attól az elvtől vezérelve, hogy az ember Isten hasonlatosságára van teremtve, ezért méltósága van, így az emberi méltóságot az igazság nevében minden helyzetben védeni kell. Ezért nagyon tisztelem őt. És bizakodó vagyok, mert egyre többen vannak azok az emberek is, akik akarják és képesek a közjót építeni, szem előtt tartva az erényetikai elveket. Ha ezek az emberek egymásra találnak és képesek közösségeket alakítani, akkor e közösségek hálózatai felvirágoztathatják a gazdaságot és a társadalmat is.

Nagy Ida

xxx

Baritz Sarolta Laura

közgazdász, menedzser, Domonkos-rendi szerzetes

1960-ban született.

A Corvinus Egyetemen és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanít.

Korábbi (renden kívüli) foglalkozása közgazdász, menedzser.

1994-ben csatlakozott a rendhez.

2010–11 között a parlament fenntartható fejlődési szakmai tudományos bizottságának tagja.

2008–2012 között a Mária Rádión vezetett műsort.