A hatalom elszámolta magát

– Hogyan jött a Cinema Inferno ötlete?

– Amikor 2010-ben a Biszku-filmet készítettük, találkoztunk Sárközy Endrével is, aki 1949-től 1956-ig volt hadbíró Magyarországon. Talán ő volt az egyetlen az ebben az időben tevékenykedő és halálos ítéleteket is hozó bírók közül, aki bocsánatot kért tetteiért, sőt ’56 után el is hagyta a pályát, miután Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter adott egy listát neki arról, hogy kiket kellene kivégeztetnie. Vele egyébként Gyarmathy Lívia is készített egy filmet 1989-ben, de ezt egyetlen vetítés után betiltották. Nos Sárközy Endre az interjúnk során néhány mondatban megemlítette, hogy amikor fiatal bíró volt, társaival beterelték őket az Erkel Színházba. Meg kellett nézniük egy filmet, amely a Rajk Lászlóval együtt koncepciós perbe fogott Pálffy György ügyéről, tárgyalásairól és kivégzéséről szólt. Manapság sajnos nem ritka, hogy kivégzésekről, lefejezésekről láthatunk videókat, 2010-ben ez még szerencsére nem volt jellemző, s így különösen döbbenetesnek és embertelennek éreztem, hogy propagandafilm készül valakinek a koncepciós eljárásáról és felakasztásáról.

– Ekkor már eldöntötte, hogy utánajár a témának?

– Még a Biszku-filmmel voltunk elfoglalva, így csak később láttam munkához. Sajnos a bíró úr 2011-ben elhunyt, így őt már nem tudtam újra felkeresni, sok segítséget kaptam viszont Kurucz Márton barátomtól, aki a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnél dolgozik, Zinner Tibor történésztől, aki egy kétkötetes könyvet írt a perről, Révész Bélától, Varga Jánostól, Varga Balázstól és Ötvös Istvántól, a Pálffy-per egyik kutatójától. Nagy örömünkre a film megvalósítását a Magyar Média Mecenatúra programja is támogatta. Először annak igyekeztünk utánajárni, hogy milyen médiavisszhangot kapott a Pálffy-per, van-e nyoma a Sárközy Endre által említett vagy más hasonló témájú propagandafilmeknek. Történész végzettségem ellenére is érdekes dolgokat tudtam meg, például hogy a később híresen jónak tartott magyar szinkron megszületését tulajdonképpen a szovjeteknek köszönhetjük.

– Hogyhogy?

– Moszkvában fontosnak tartották, hogy az orosz propagandafilmeket Magyarországon is a lehető legszélesebb közönséghez, így a kevésbé tanult rétegekhez is eljuttassák. S mivel feliratozva nehézkesebb lett volna átadni a legfontosabb üzeneteket, ezért elkezdték szinkronizálni ezeket az alkotásokat. De tanulságos volt látni, hogyan osztották fel a filmgyárakat, hogyan használták, szerkesztették a filmhíradókat, kik kaptak filmkészítési lehetőséget. Érdekes volt tanulmányozni azt is, hogy a hatalmat átvevő, ellenségeit addigra elüldöző vagy kivégeztető Rákosi hogyan építi fel élete fő műveként a Rajk-pert. Mert bár nyilván döbbenetes, ahogyan leszeletelték az ellenzéket, vagy végigvitték például a MAORT-pert (a Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság vezetői elleni koncepciós eljárás – a szerk.), de itt egy kollégával, elvtárssal kellett leszámolni. Pont azzal a Rajkkal, aki korábban a terror egyik karmestere volt.

– Ha ennyire fontos volt Rákosi számára Rajkék ügye, nyilván minden eszközzel igyekeztek eljuttatni a közönséghez a per hírét.

– Épp ez az érdekes, hogy miközben az újságok folyamatosan írtak az eljárásról, illetve a rádió is közvetítette, a filmhíradóba nem került be, míg a mezőgazdasági kiállításnak vagy az aktuális bajnoki rangadóknak két-három perceket szenteltek.

– Pálffy hogyan került az ügybe?

– Valószínűleg az volt a cél, hogy ne csak egy politikus, hanem egy katona is szerepeljen a perben, miközben mindvégig világos volt, hogy Pálffy Györgyöt csak katonai bíróság ítélheti el. A két ügyet később szétválasztották, de Pálffyt Rajk Lászlóhoz hasonlóan halálra ítélték. Érdekes Kádár János szerepe, aki Rajk után belügyminiszter lett, ki is hallgatta Rajkot, amiről fennmaradt ugyan egy jegyzőkönyv, de szinte minden más dokumentum eltűnt. Ezek minden bizonnyal egy hatalmi játék áldozatai lettek. Sztálin halála, Rákosi meggyengülése, 1956, Kádár hatalomra kerülése mind-mind egy-egy politikai váltást jelentett, s ezek közepette jobbnak látták a múlt bizonyos darabkáit megsemmisíteni.

– Pedig még a propagandafilmek elkészítését is kiváló szakemberekre bízták, a Cinema Infernóban megemlítik például Máriássy Félix nevét.

– Egy jó színdarabhoz a legjobb szereplők kellenek: a Rajk-per bírája például ugyanaz volt, aki első fokon Szálasiék ügyét tárgyalta, s az ügyész is kipróbált ember volt. De ördögi például, hogy Rákosi, aki maga is zsidó volt, arra is figyelt, hogy Rajk László védője egy zsidó ügyvéd legyen, tudva azt, hogy ez sokakban ellenszenvet vált ki. Erre rá is játszottak: az MTI leiratából kiderül, hogy a bíró megkérdezte az erdélyi szász származású Rajkot, hogyan ejtik a nevét? „Rájk”? Ez a momentum viszont annyira kínosra sikeredett, hogy a perről készült Kék könyvből később kifelejtették… Visszatérve a koncepciós perek szereplőire: természetesen a filmesek közül a legjobbakat igyekeztek kiválasztani, akik vagy azért vettek részt ebben, mert elkötelezettek voltak, vagy pedig azért, mert zsarolták őket. Máriássy Félix esetében furcsaság, hogy miként Rajk testvére nyilas volt, úgy Máriássy testvére is a nyilas propagandahíradót készítette. Máriássy Félix naplójából kiderül, már 1946-ban érezte, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és itt ugyanolyan diktatúra épül, mint ami éppen véget ért, ezért komolyan vívódott magában. Még a disszidálás lehetősége is felmerült benne, végül győzött a hiúság, maradt. Őt kérték fel a Pálffy-per dokumentálására, de felesége, Máriássy Judit visszaemlékezése szerint látva, hogy egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlik az ügy, az egyik tárgyalási nap után bejelentette: többet nem megy.

– Korántsem ő volt az egyetlen, akit propagandacélokra használtak.

– Miután világossá vált, hogy a Rajk-perről nem tudnak olyan dokumentumfilmet készíteni, ami Sztálinnak megfelel, kitalálták, hogy készítenek egy nagy költségvetésű fikciós filmet. Megtaláltuk a forgatókönyvet, amelyet a Sztálin-díjas Aczél Tamás jegyzett és Bacsó Péter láttamozott. Csakhogy meghalt Sztálin, változott a szélirány, így ez az alkotás sem valósult meg. Ugyanez a Bacsó később elkészítette A tanút, amelyet úgy adtak el, mint cenzúrázott rendszerkritikát.

– Ezzel szemben?

– Ezzel szemben ezt Kádárék azért találták ki, hogy megmutassák: mennyivel jobb a kádári, mint a Rákosi-féle Magyarország. Virág elvtárs már nem az íróasztal mögül dönt emberek sorsáról, hanem ugyanúgy, mint bárki más, fut a villamos után, a jó szándékú, naiv Pelikánt rehabilitálják – tele van jelképes jelenetekkel. Kádár azonban talán megijedt a saját ellenzékétől, amely a hatvanas évek végén erősödni látszott, úgy érezhette, túl nyilvánvaló, ahogyan a filmben Virág elvtárs vagy Bástya elvtárs karaktere bohócot csinál a Rákosi–Gerő–Farkas Mihály–Péter Gábor–vonalból. Úgyhogy először csak szűk körben mutatták be a filmet, s csak közel egy évtizeddel később láthatta a szélesebb közönség, amikor a politikai környezetet ehhez megfelelőnek érezték.

– Elszámolták magukat?

– Ahogyan a Rajk-perrel Rákosiék is. A Cinema Inferno készítése során jártunk Moszkvában is, ahol ottani történészek elmondták: azért állították le a kommunikációs hadjáratot, mert Rákosi kapott egy telefont Sztálintól, hogy ez az ügy többet árt a munkásmozgalomnak, mint amennyi hasznot hoz. Nem azt mutatja be, hogy a nyugati hírszerzés tönkre akarja tenni a „születő magyar demokráciát”, hanem éppen azt, hogy itt egy olyan rendszer épül, amelyben bárkit bíróság elé állíthatnak, és halálra ítélhetnek.

– Sárközy Endre visszaemlékezésén túl milyen nyomokat találtak arra vonatkozóan, hogy a Pálffy-pert filmen is dokumentálták?

– A Pálffy- vagy a Rajk-perről szóló filmek elkészítéséről többen is beszéltek, de a nevüket, arcukat nem vállalták. De olyan is volt, például Rajk László fia, aki maga sem tudott arról, hogy született ilyen alkotás. A legfontosabb bizonyítékunk Kádár János 1961-es utasítása, amelyben a Vesszenek az árulók című, Pálffy-ügyről készült film mellett egy, a Rajk-perről készült „hasonló jellegű film” megsemmisítését is szükségesnek tartotta.

– A Biszku-film és a Cinema Inferno után mi a folytatás?

– Most egy olyan filmen dolgozunk, amely az online fogadási ipar és a modern futball kapcsolatát boncolgatja, de tervbe vettük azt is, hogy Trebitsch Ignác életét feldolgozzuk. Őt még Rejtő Jenő is belefaragta a könyvébe Buzgó Mócsing néven: paksi zsidó családból származott, volt angol parlamenti képviselő, egy nyugat-európai kémhálózat vezetője az első világháború alatt, tárgyalt Horthyval és Hitlerrel, később Sanghajban szerzetesrendet alapított, ami a jelek szerint japán kémközpont volt, végül érdekes körülmények között halt meg. Nem ígérkezik unalmas történetnek.