Bakondi György erről annak kapcsán beszélt, hogy eddig a déli határon 200 ezer migránst tartóztattak fel és kétezer embercsempészt fogtak el a magyar hatóságok, az ukrajnai háború elől menekülve pedig mintegy egymillióan érkeztek Magyarországra.

Hirdetés

A műsorban elhangzott: több ezer migráns torlódott fel a déli határ szerb oldalán, van aki annyira türelmetlen, hogy akár ölni is képes lenne.

Bakondi György szavai szerint megalapozott volt a 2015 óta képviselt magyar álláspont, amely szerint az illegális migráció súlyos közbiztonsági és közegészségügyi fenyegetést jelent, valamint ellehetetleníti a szociális ellátórendszert. „Mindezt egy olyan időszaban, amikor egyébként is nehéz helyzet van Európa-szerte” – mondta az ukrajnai háborúra és az arra adott uniós szankciók okozta helyzetre utalva.

Ismertetése szerint a balkáni útvonal a legaktívabb, azon keresztül igyekeznek a legnagyobb számban átjutni migránsok Európába. Példaként említette, hogy Törökországban az illegális bevándorlók létre akartak hozni egy százezer főből álló csoportot, hogy minél könnyebben átjussanak a határokon. Ezt – folytatta – embercsempész csoportok akadályozták meg, mert „elvitte volna a hasznukat”.

Korábban írtuk

Felidézte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, Karl Nehammer osztrák kancellár és Aleksandar Vucic szerb elnök migrációs kérdésekről folytatott megbeszélést hétfőn Budapesten.

Jelezte: bízik benne, hogy amennyiben sikerül elérni a védvonal délebbre tolását, a három ország közös erőfeszítéseket tenne a szerb – észak-macedón határon a határőrizet megszilárdítása érdekében.

Bakondi György további célként jelölte meg, hogy az illegális migránsokat vissza tudják juttatni a származási országukba. Továbbá azt is, hogy az uniós határokon kívül kellene létrehozni azokat a „hotspotokat”, ahol a migránsok beadhatják a menekültkérelmüket.