Bakondi György elmondta: a polgárőrök számának növekedése a szervezettség jelentős javulását jelenti. Hozzátette: habár a polgárőrök önkéntes alapon vesznek részt a határvédelemben, a dologi költségeiket, így a szállásukat, az utazásuk költségeit a kormányzat biztosítja a polgárőr szövetségek számára.

Hirdetés

Nagyobb lesz a járőrsűrűség, egy rendőr több polgárőrrel is teljesíthet szolgálatot, ezáltal csökken a reakcióidő, a határon bekövetkezett események gyorsabban tisztázhatóak, az elfogások hatékonysága növekedni fog – sorolta a főtanácsadó.

Bakondi György arról is beszélt, hogy „titkosszolgálati módszereket alkalmaznak a túloldalon”, a terepen előfordul, hogy egy kisebb csoport megpróbálja megrongálni a felderítő- vagy akadályt jelentő eszközöket, „ez a rendőrségből reakciót vált ki”, közben egy másik csoport vagy csoportok megkísérelnek átjutni az általuk üresnek vélt szakaszon.

Ebben is segítséget jelent a rendőrségnek a járőrtevékenység most bejelentett új formációja és tovább növeli a határbiztonságot – mondta.

Korábban írtuk

Bakondi György közlése szerint naponta 400-500 között van azoknak a száma, akik kísérletet tesznek illegálisan belépni az országba, és a szervezettségük, elszántságuk és agresszív fellépésük is ezzel párhuzamosan növekszik.