Hirdetés

Nyitrai Zsolt közölte: országjárásba kezdenek, amelyen az obsitosok tájékoztatást kapnak a jövő terveiről, illetve ők is elmondhatják a véleményüket. Ezeken a szakmai, bajtársi találkozókon részt vesz a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar vezetése is.

„Hazánkban közel 40 ezer nyugdíjas katona, obsitos él” – mondta.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett, több mint egy éve tört ki a háború a szomszédban.

„Magyarország a béke pártján áll. A békéhez azonban erő kell” – fogalmazott.

A videóban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, a magyar nyugdíjas katonák olyan magyar hazafiak, akik egész életüket a haza védelmére szentelték.

Több ezren vannak az országban, akik azzal kelnek és fekszenek, hogy mi van a szeretett hadseregükkel, mi történik a haderőfejlesztéssel, hogyan gondoskodunk a magyar emberek biztonságáról és hogyan folytatjuk azt a munkát, amit ők kezdtek el évekkel, évtizedekkel ezelőtt – mondta miniszter.

Ezért is tartotta fontosnak, hogy elmenjen arra a fórumra, ahol sok száz ilyen magyar honvéddel találkozhat és beszámolhat nekik arról, hogy milyen munkát végez a generáció, amely átvette tőlük ezt a munkát – tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondva a nyugdíjas katonáknak az elkötelezett szolgálatért, úgy fogalmazott: „köszönjük, hogy egy alapot építettek, amit most a mai generáció tovább tud vinni a magyar emberek biztonsága érdekében, mert a szomszédos háborúban is Magyarország a béke álláspontján áll. De ahhoz, hogy ezt a békét el tudjuk érni, erő kell”.

A videóban Galló István nyugállományú ezredes azt mondta: ezek a találkozók azért hasznosak alapvetően, mert „egy katona egész életében katona marad, és azt mindig kötelezi az esküje, és ha ehhez híven teszi a dolgát, akkor ehhez muníció szükséges, amit ilyen rendezvényeken kaphat meg az ember”.

Korábban írtuk