A képviselő felhívta a figyelmet, hogy az EP gazdasági és monetáris ügyekért felelős szakbizottsága keddi szavazásán „a baloldal áterőltette a tőkekövetelményekről szóló javaslatát, amely, ha megvalósul, az EU kelet-és közép-európai tagállamaiban sérülékenyebbé teheti az egyébként stabil bankszektort”.

Hirdetés

Győri Enikő felháborítónak nevezte, hogy Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője is támogatja a „hazai pénzügyi stabilitást gyengíteni kívánó javaslatot”.

„Régiónkban a bankszektort külföldi, elsősorban nyugat-európai bankcsoportok leányvállalatai dominálják. Az elfogadott javaslat értelmében a nyugat-európai anyabankok lehetőséget kapnának arra, hogy leányvállalataik esetében alacsonyabb tőkekövetelményt határozzanak meg” – mutatott rá a fideszes képviselő. Véleménye szerint ez gyengítené Magyarországon és a régióban a betétesek védelmét és aláásná a pénzügyi stabilitást.

Győri Enikő leszögezte: „a harc a józan ész érvényesítéséért és a kelet-közép-európai országok, így hazánk érdekeinek védelméért az intézményközi tárgyalások során folytatódik. Esélyeink jók, mert több tagállam hozzánk hasonló állásponton van, értik a leánybankoknak otthont adó országok speciális helyzetét.”

Korábban írtuk