Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

A fideszes képviselő közölte, a polgármesteri hivatal 136 millió forintot kér azért, hogy az új bel- és gyermekgyógyászati osztály építésén dolgozó vállalkozás használhasson egy kisebb, kórház melletti közterületet az építkezés ideje alatt. (A hódmezővásárhelyi kórházban egy román-magyar Interreg pályázatnak köszönhetően több mint kétmilliárd forintból alakítják ki az új gyermek- és belgyógyászati osztályt, illetve korszerű diagnosztikai eszközök érkeznek az intézménybe.)

Horváth Zoltán kifejtette, minden hódmezővásárhelyi és a térségben élő polgár alapvető érdeke, hogy a vásárhelyi kórház fejlődjön, az irreális összeg azonban megakadályozhatja ezt.

Márki-Zay Péter kijelentette, abban a helyzetben, amiben most a város van, nem tud lemondani egyes bevételekről. A polgármester indokolatlannak tartotta a kérést, és álláspontja szerint erkölcsileg sem támogatható az. Szavai szerint a projektre megvan a fedezet, beleértve a közterület-használatért járó díjat is, amelynek olyan funkciója is van, hogy anyagilag érdekeltté tegye a vállalkozásokat abban, minél kevésbé zavarják a város közlekedését.

A közgyűlés – más témában – csütörtökön megteremtette a jogi lehetőséget arra, hogy az önkormányzat saját cége működtesse a jövőben a helyi autóbusz-közlekedést. A közlekedésszervezési feladatokat május 1-jétől a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. végzi a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. helyett.

Korábban írtuk