Az idén negyedik alkalommal indult el a pünkösdi csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat. Nyolcszáz utassal együtt mi is útra keltünk, hogy Erdély meseszerű tájain át a csíksomlyói Szűz Mária elé járuljunk és a szétáradó Szentlélek kegyelmében, valamint pápai áldásban részesüljünk.Amikor korán reggel megérkezünk a budapesti Nyugati pályaudvarra, már tömeg áll a tizes peronon. Mindenki arra készül, hogy fölszállhasson a Boldogasszony Zarándokvonatra. A vágány mellől sem a mozdonyt, sem az utolsó kocsit nem látjuk, a szerelvény csaknem fél kilométer hosszú. Miután mindenki elfoglalja a saját helyét és Beer Miklós váci megyéspüspök megáldja az indulókat, a vonat elindul. Alig gördül ki az állomásról, ablakaiban megjelennek a nemzeti színű zászlók, az utasok búcsút intenek itthon maradó családtagjaiknak. Az arcokról reményteli öröm sugárzik: ünnepelni indulunk Erdélybe, készülünk a lelki feltöltődésre. A vonat hangszóróiból felcsendül egy kellemes női hang. Hegyesi Andrea, a Magyar Katolikus Rádió bemondója, a vonatrádió műsorvezetője köszönti a pünkösdi zarándokút résztvevőit.

Útközben beszélgetünk néhány utassal. Arról kérdezzük őket, jártak-e már a búcsún, utaztak-e már a zarándokvonattal, és egyáltalán mit várnak az úttól.

– A lányunk elkötelezettje a népzenének, több alkalommal táborozott Kalotaszegen, ahová mi is elkísértük, tehát Erdély nyugati része nem teljesen ismeretlen számunkra. A csíksomlyói búcsúban azonban nem jártunk még, csak tévén keresztül követtük minden alkalommal. Húsz éve vágyunk rá és tervezzük, hogy eljövünk ide, most megvalósult ez az álom. A buszos útról, amit kinéztünk, lemaradtunk, de egyáltalán nem bánjuk, a zarándokvonaton való utazás egészen különleges élményt nyújt – mondja dr. Schmidt Péter győri gyermekorvos.

Felesége hozzáteszi, csodálatos érzés megtapasztalni az erdélyiek vendégszeretetét és azt az őszinte érdeklődést és tiszteletet, amit az anyaországiak felé árasztanak.

– A Boldogasszony Zarándokvonat fantasztikus találmány. Egész úton lekötik a figyelmünket, a közös imádkozások mellett minden tájegységről, városról és nevezetességről beszámolót kapunk, a vonatrádió stúdiójában pedig egész nap érdekes beszélgetések folynak lelki vezetőinkkel, illetve az út során hozzánk csatlakozó erdélyi magyarokkal. Mindez segít abban, hogy teljesen ráhangolódjunk az előttünk álló szertartásokra – mondja.

Az utasok között vannak, akik a határon túlról érkeztek.

– Felvidékről jöttünk egy kisebb csoporttal. Mindnyájan lelki megnyugvást várunk az úttól. Úgy gondoljuk, határon túli magyarként ott a helyünk Csíksomlyón, hiszen a búcsú ma már nemcsak vallási esemény, hanem az összmagyarság találkozóhelye, ahol az ember, ha rövid időre is, de úgy érezheti, eltűntek a határok – mondja a társaság egyik tagja.

Az ismerkedés során érdekes történeteket is hallunk.

– Másodjára utazunk a Boldogasszony zarándokvonattal Csíksomlyóra. 2013-ban gyalog jöttünk a búcsúra, a párom Budapestről, én Miskolcról vágtam neki a több, mint hatszáz kilométeres útnak. Egy életre szóló élmény volt. Minden testrészünk fájt, de hihetetlen kegyelemben volt részünk, a Jóisten vezetett bennünket. Mi is imádkoztunk és értünk is imádkoztak az út során – meséli egy idősödő pár.

Biharkeresztesnél lépjük át az anyaország határát, majd a Sebes-Körös mentén kanyarogva érjük el a Partium fővárosát, Nagyváradot, később pedig Erdély történelmi központját, kincses Kolozsvárt. Nem kell sokat várni az első könnycseppekre. Az állomáson több száz magyar vár ránk.

– Isten hozott benneteket! – kiáltják többen, majd miután a vonat megáll, egyszerre indulnak el a szerelvény felé, hogy kezet szorítsanak és összeölelkezzenek velünk.

Hirdetés


A szeretet kifejezéseképpen egyesek kávéval, teasüteménnyel kínálnak minket, mások virágcsokrot nyomnak a kezünkbe, azonban a legnagyobb ajándék számunkra az a képzeletbeli csomó, amit az egymásra szegeződő tekintetek kötnek. Megy az idő, indulnunk kell tovább, de még mielőtt elhagynánk a várost, közösen elénekeljük a Himnuszt.

Székelyföld kapujában, Marosvásárhelyen és a végállomáson, Gyergyószentmiklóson is hasonlóan fogadnak bennünket. Ugyan a vonat másfél órás késéssel fut be az állomásra, a Hargita megyei település lakóit ez sem tántorítja el attól, hogy megvárják otthonról hazaérkező testvéreiket. A köszöntés után buszra szállunk, így jutunk el szállásunkra, ahol az asztali áldást követően igazi székely vacsorát kapunk: paraszt csorbát, tokányt, kürtős kalácsot, borvizet és egy kis áfonyapálinkát.

Reggel újult erővel érkezünk a gyergyói pályaudvarra, ahol vonatunkkal ezúttal a Bákó megyei Gyimesbükkre robogunk. Rövid időre megállunk az Olt menti Madéfalván, az osztrák császári katonaság 1764-es szörnyű mészárlásának helyszínén. Hallgatjuk a népviseletbe öltözött gyerekek köszöntő énekeit, miközben az egykori székely vértanúkra emlékezünk. Madéfalva után

Gyimesfelsőlokon is fékez a vonat, a korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakoznak hozzánk népviseletbe öltözött csángó fiatalok. Együtt indulunk tovább célállomásunkra, ahol szentmisén veszünk részt.

Hosszú séta vezet a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnához, ahol Tímár Asztrik ferences atya, utunk egyik lelki vezetője prédikál. A szertartás végeztével ismét útnak indulunk, de most gyalog. A templommal szemben lévő dombon még ma is láthatók az 1600-as években épült Rákóczi-vár romjai, amikhez meredek lépcsősor vezet, de megéri felmászni, a csúcson páratlan panoráma tárul elénk.

Látjuk, hol hagyja el a Tatros folyó és a vasút Erdélyt és hol lépnek át Romániába… pardon, Moldovába. A környéken ma is látható a történelmi Magyarország határait jelző kövek némelyike. Ellátogatunk a hajdani Magyar Királyi Államvasutak egyik legkeletibb vasúti őrházához is. A vár tövében álló felújított épületben ma vasúttörténeti kiállítás látható. Rövid túránk végeztével visszaindulunk az állomásra. Hazafelé elbúcsúzunk a velünk utazó csángó barátainktól, majd tovább kanyargunk a Gyergyói-medence felé. Útközben áthaladunk a Monarchia legnagyobb vasúti átjáróján, az 1897-ben épült, 64 méter magas Karakó völgyhídon is. Mesebeli tájakat magunk mögött hagyva, napnyugtakor érkezünk szállás­adóinkhoz.

Szombaton, a búcsú napján korán ébrednek a zarándokok, alig kel föl a nap, már a vonaton ülünk. A rádióból megismerhetjük a csíksomlyói búcsújárás legendáját. E szerint 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, és Szűz Mária segítségét kérte. Sikerült legyőzniük a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, és egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Most mi is velük tartunk. Több százan várnak bennünket a csíkszeredai vasútállomáson. Magyarország helyi főkonzulátusa nevében Szarka Gábor köszönti a zarándokvonat utasait.

– Csíksomlyó a lelki megújulás, szolidaritás és a nemzeti összetartozás szimbóluma is. A katolikus búcsún túlmenően egy össznemzeti ünnep is, hiszen szerte a nagyvilágból érkeznek ide hívők, keresők, magyarságukat megerősíteni kívánók – mondja a konzul.

A Szent Kereszt-plébánia nevében György Imre káplán Isten áldását kéri a zarándokokra.

– Gondolom, hogy ti is azzal a szándékkal jöttetek ide, hogy az Úr megadja a ti lelketek boldogságát és békéjét. Ezt csak akkor fogja tudni megadni, ha teljes mértékben rá hagyatkoztok bizalommal, és az Úr akarata szerint akartok élni.

Kérjétek a segítő Szűz Máriát, hogy járjon közben családjaitokért, gyermekeitekért, népünkért, hogy segítsen minket örömben, bánatban egyaránt jó keresztényeknek s jó magyaroknak lenni – hangzanak szavai.

„Köszöntünk Somlyó szép Csillaga: Üdvözlégy áldott Szűz Mária!” – szól az ének, és elindulunk a ránk váró hosszú úton Csíkszereda utcáin. Idősek, fiatalok boldogan köszöntenek bennünket. A házak ablakaiból magyar és székely zászlókat lengetnek, és mikor könnyes szemmel integet nekünk egy idős néni, mi már megint azon kapjuk magunkat, hogy sírunk. De ezeket a könnyeket nem szégyelli senki.


Ahogy közeledünk a kegytemplom felé, egyre nő az embertömeg. A Boldog­asszony zarándokvonat utasai könnyen megismerik egymást, sárga szalag van a nyakunkban. Együtt megyünk, együtt vagyunk, ez messziről is látszik.

A búcsú forgatagában árusok portékáiból válogathatunk. Igaz a mondás: van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Lángos, frissensültek, kürtőskalács és megannyi édesség. Nemcsak hasunk, szemünk is jóllakhat: szépséges kézműves remekeket látunk mindenfelé. Fafaragásokat, hímzett terítőket, ruhaneműket, fazekastermékeket. Kedves apró emlékek, kitűzők, naptárak, ékszerek csábítják tekintetünket.

A kegytemplomot elhagyva feljutunk a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe, és mivel jóval a mise előtt felérünk, hosszasan figyelhetjük az érkező kereszt­aljakat. A csoportok élén tábla jelzi a település nevét, ahonnan a zarándokok elindultak. A szervezők folyamatosan tájékoztatnak, mely településekről hányan jönnek ide. Még a Fülöp-szigetekről és Kongóból is érkeztek zarándokok.

Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, amelyet a csíksomlyói Mária-kegyszobor készítésének 500. évfordulója alkalmából hirdettek. A csíksomlyói Boldogasszony a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága több mint két méter, alkotója ismeretlen. A szobor a napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból álló koszorú van, bal karján a kis Jézus. Mária királyi jegyeket is visel: fején korona, jobb kezében jogar. Azt mondják, aki megérinti, azt szerencse éri, teljesül mindaz, amit előzőleg imába foglalt. Nekünk nincs most erre lehetőségünk, lehetetlenség bejutni a szobornak otthont adó templomba.


A szentmise ünnepi szónoka Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke.

– Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz – hangoztatja az erdélyi főegyházmegye vezetője a szabadtéri szentmisén.

Ott állni a nyeregben, a Himnuszt, a Székely Himnuszt énekelni, és közben, amerre a szem ellát, több százezer nemzettestvérünkre tekinteni, felejthetetlen élmény. Aki egyszer átéli, sosem feledi. Istenhez közel, imára kulcsolt kézzel jó magyarnak lenni.

A zarándokút legutolsó miséje pünkösdvasárnap reggelén veszi kezdetét Gyergyószentmiklós főterén. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes mond szentbeszédet a tőle megszokott könnyed stílusban. Többször mosolyt csal a hallgatók arcára, de a tréfák valójában mély üzeneteket hordoznak. Csaba testvér beszédében egy igaz történettel példázza, gyakran milyen nehéz kimondani azt a szót: „szeretlek”. Az atya arra buzdít minket, legyünk erősek és győzzük le azt a külső erőt, ami akadályoz bennünket szeretetteljes érzelmeink kifejezésében. A mise során az emelvényre szólítja Antal atyát, Erdély legöregebb, 97 éves papját, aki könnyekkel küszködve, elcsukló hangon fejezi ki örömét, hogy van egy nép, amelyik ennyire szereti Istent.

Véget ér a mise. A zarándokokat Nagy Zoltán alpolgármester búcsúztatja.

– Három nappal ezelőtt egy ismert székelykapu-felirattal fogadtam az ideérkező testvéreinket: „Áldás a hazajövőkre!” Most a felirat másik felét hangsúlyoznám: „Béke az elmenőkre!” Az együtt eltöltött rövid idő a maga érzelmeket felkavaró valóságával, reménnyel feltöltő létével, cselekvésre ösztönző erejével, úgy gondolom, feljogosít arra, hogy már most kezdjük el belsőnkben kiépíteni a következő nagy találkozást. Drága barátaim! Kérlek benneteket, vigyétek el hírét Magyarország magyarjainak, hogy mi itt a Hargitán, a hajdani határvédő dombok ormán elhivatottan védelmezzük keresztény hitünket, nemzeti értékeinket és szülőföldünket. Adjátok tudtára az otthon maradottaknak, hogy a somlyói Szűzanya lábánál még mindig van szabad hely a nemzetünk erejében kételkedők számára.

Ideje felszállni a vonatra, hamarosan indulunk. Az öröm és a bánat harcol a lelkekben. Mennénk, de maradnánk is. Mindig így van ez, amikor az ember otthonról haza megy. A piros-fehér-zöld zászlók újra az ablakban, mindenki integet, mint Budapesten, négy nappal ezelőtt. Akkor családtagjainktól, most nemzettársainktól búcsúzunk. Hazafelé fiatalokkal beszélgetünk arról, hogyan érezték magukat az út során.

– Mások javasolták, hogy jöjjek el. Örülök, hogy rájuk hallgattam. Nagyon sokat sírtam a négy nap alatt, hol az öröm, hol a bánat miatt. Beszélgettünk székelyekkel a hazaszeretetről, és megrendített, hogy ezek az emberek mennyire ragaszkodnak a gyökereikhez. Az erdélyiek egytől egyig büszkék arra, hogy magyarok. Jó ezt tapasztalni egy olyan vidékről érkezőnek, ahol a nemzeti identitás már nem alapvető emberi tulajdonság. Az út során rengeteg új barátot szereztünk, azt hiszem, visszatérő vendégek leszünk Erdélyben – mondja Maráz Réka, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium tanulója.

– Leginkább az a látvány nyűgözött le, ami a csíksomlyói búcsúban fogadott. Hihetetlen érzés volt több százezer emberrel együtt imádkozni, énekelni. Az is megható volt, ahogyan az állomásokon fogadtak minket. Akikkel beszélgettünk, elmondták, hogy minden évben kijönnek köszönteni a zarándokvonat utasait. Örülünk, hogy megmutathattuk, vannak még olyan anyaországi fiatalok, akiknek fontosak a határon túli nemzettársak. Hálásak vagyunk a Szűzanyának, hogy itt lehettünk, és nagyon remélem, hogy többször eljutunk még ide – teszi hozzá iskolatársa, Izer Klaudia Annamária.

A lányok megfogadták, hogy sokat fognak mesélni otthon az osztálytársaiknak, és biztatják majd őket, hogy jövőre jöjjenek ők is. A szerelvény folyosóján megállítjuk az egyik segítőt is, aki fáradtan, de mosolygósan nyilatkozik a Demokratának.

– A kezdetektől fogva részt veszek a zarándokvonat útjain. Most is nagyon kimerültem, de semmi nem tántoríthat el attól, hogy jövőre is itt legyek. Az utasaink arcáról tükröződő felhőtlen boldogság minden fáradtságot megér – mondja Szöllősi Róbert, aki a vonatrádió hangosításáról gondoskodott az út során.

Nagykárolynál hatalmas tömeg búcsúztatja a vonatot. Amikor a szerelvény elindul, utoljára fölcsendül a hangszórókból a zarándokvonat himnusza, amelynek sorai örökre bevésődnek az emlékezetünkbe: „Indulj az úton, előre nézz, nem tántoríthat ezernyi vész, életed útját végig kell járni, és az út végén Jézus fog várni!”

Elek Nikolett, Szencz Dóra

Korábban írtuk

Akik megszervezték…

A zarándokút végén Budai Andrással, a Misszió Tours Utazási Iroda referensével beszélgettünk arról, hogyan szervezték meg a kirándulást, milyen nehézségek adódtak munkájuk során, illetve mit terveznek jövőre.

– Mikor kezdték a szervezést?

– Közel egy évvel ezelőtt kezdtünk hozzá. Pünkösdkor nagyon sokan látogatnak el a Székelyföldre, így a szálláshelyeket jó előre le kell foglalni. A következő fontos lépés a vasúttal történő egyeztetés és a menetrend kialakítása volt, amiben a MÁV-START szakemberei maximálisan segítségünkre voltak. A programot általában az ősz folyamán hirdetjük meg, majd a zarándoklat részleteinek pontosítása és véglegesítése az utazás előtt egy-másfél hónappal, személyes bejárás során történik.

– Adódtak-e nehézségek a román hatóságokkal a szervezés és az utazás során?

– Nem, készségesek és együttműködőek voltak. Idén különösen szép pillanat volt, amikor az egyik megbetegedett utastársunkhoz kiérkezett mentőnek segítettek a román rendőrök és zsandárok átvinni a hordágyat a síneken.

– Hány ember munkájának köszönhetően valósult meg ez az utazás?

– A zarándoklatot előkészítő szervezési feladatokban mindössze négy ember vett részt. A Boldogasszony Zarándoklat lebonyolításában azonban egy közel 30 fős csapat működött közre. A csapat nagy részét a segítők tették ki. A 15 vasúti kocsi mindegyikében volt egy felelős segítő, akikhez a zarándokok fordulhattak szükség esetén. Továbbá velünk volt a végig kihangosított vonatrádió műsorvezetője, Hegyesi Andrea, akinek a munkáját két hangtechnikus segítette. Meg kell említeni Pálmai Árpád karnagy urat, aki énekével gazdagította a programot. Voltak velünk orvosok is, és mindig kíséri a szerelvényt egy személyautó, hogy szükség esetén rendelkezésre álljon.

– Milyen volt az utasok összetétele?

– Ez nagyon széles skálán mozog, a Kárpát-medence és a nagyvilág számos pontjáról érkeztek. Voltak velünk többek között amerikai, svájci, németországi és svédországi magyarok is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával több mint száz fiatal vehetett részt kísérőikkel a zarándoklaton.

– Voltak visszatérő utasok is?

– A résztvevők kétharmada először utazott velünk a Boldogasszony Zarándokvonaton, egyharmaduk azonban törzsutasaink.

– Limitálva van-e a jelentkezők létszáma?– Igen, hiszen a vasúti kocsik férőhelye és az ennek függvényében lefoglalt szálláshelyek száma korlátozott. A közel 800 férőhelyes szerelvény több mint egy hónappal az indulás előtt megtelt.

– És ha lett volna még hely?


– Akkor még legalább száz érdeklődő csatlakozott volna hozzánk.

– Jövőre is útnak indul a vonatot?

– Igen. Az út alatt és utána is folyamatosan jöttek az érdeklődő levelek és telefonok, így a hazaérkezést követően már meg is hirdettük a jövő évi programot. 2016. május 12. és 15. között ötödik alkalommal robog majd a Boldogasszony Zarándokvonat a Székelyföldre.