A videóban elhangzott, hogy a HM árverési tárgyat és honvédségi élményt is felajánl a közmédia adománygyűjtéséhez, amelynek kedvezményezettje idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége.

Hirdetés

„A Honvédelmi Minisztérium részben egy kézzelfogható, tapintható tárggyal, egy huszárszablyával, részben pedig megélhető élménnyel – a Magyar Honvédség felajánlása keretében – csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A videó narrációjából kiderült az is, hogy a látássérültek felkeresik a tatai laktanyát és a szolnoki helikopterbázist is. A videóban, ami az M1 aktuális csatorna riportja, elhangzott az is, hogy a felajánlott tárgyakat – köztük a huszárszablyát – a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet megnézni.

A felajánlások közül némelyikre licitálni is lehet majd. A HM azt közölte az MTI-vel, hogy a huszártiszti szablya (1850 M) replika értéke körülbelül 180 ezer forint.

Megjegyezték, hogy a huszár az egyetlen olyan fegyvernem, amit a magyarok adtak a világnak, és amit pontosan emiatt tipikusan magyarosnak tartanak, de olyan népszerű lett, hogy máshol is átvették, így több országban ma is létezik huszáralakulat.

Korábban írtuk