Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Németh Szilárd hangsúlyozta: a honvédség egyedülálló biológiai mentesítő tudásával áll a magyar emberek rendelkezésére, az első hullámban is 2,5 millió négyzetmétert fertőtlenítettek több mint ezer idősotthonban, a munkában pedig több mint 900 magyar honvéd vett részt, közöttük 300 önkéntes területi tartalékos.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkár ugyancsak a helyszínen azt mondta: az őszi szünetben arra kérték az intézményeket, hogy a 10 napos leállást jelentő időszakban végezzenek nagytakarítást.

Emellett 59 olyan oktatási intézményt választottak ki, ahol a tanév első két hónapjában a preventív intézkedések ellenére többször visszatért a fertőződés, és szükség volt rendkívüli szünet vagy tantermen kívüli digitális munkarend elrendelésére.

Ezeknél az intézményeknél a honvédség segítségét kérték, hogy speciális mentesítésre kerüljön sor – közölte.

Korábban írtuk

Maruzsa Zoltán elmondta: két hónap eltelt a tanévből és minden pedagógus és tanuló a jól megérdemelt őszi szünetet tölti otthon, egyúttal köszönetét fejezte ki nekik azért a megfeszített munkáért és azért odafigyelésért amivel a járványügyi védekezés céljait is szolgálták.

Németh Szilárd felidézte: a járvány első szakaszában az volt a jellemző, hogy elsősorban az idősotthonokban terjed a fertőzés, főként olyanokban, mint például „a Karácsony Gergely főpolgármester által felügyelt Pesti úti idősek otthonában”, ahol a fenntartók „elügyetlenkedték” a védekezést.

Ezekben az intézményekben a honvédség fertőtlenített – mondta Németh Szilárd, külön kiemelve az önkéntes tartalékosok munkáját.

Az államtitkár nagyszerűnek nevezte, hogy míg 2010-ben mindössze 17 önkéntes honvéd volt, addig ma már 9000 van, akik a koronavírus okozta járványügyi veszélyhelyzetben segítséget tudnak nyújtani.

Az önkéntesekről szólva elmondta: esetükben szükség volt külön kiképzésre is, mert az alapkiképzés során ezt a „vegyvédelmi képességet” nem teljeskörűen sajátítják el.

Beszámolt arról is, hogy 76 ezer liter vírusölő fertőtlenítőszert, 37 ezer liter hypo-t használtak a katonák 88 ezer munkaórában és 300 technikai eszközt is igénybe vettek.

Óriási feladat volt ez – mondta, majd hozzátette: a honvédek nemcsak a fertőtlenítésben, de a határvédelemben, a kórházparancsnoki feladatokban, a létfontosságú állami vállalatok, valamint a kritikus infrastruktúra működtetésében is részt vettek.

„Ennek is volt köszönhető, hogy Magyarország az első félidőt megnyerte” – fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a katonák nemcsak az esküjükhöz méltóan végezték munkájukat, hanem együttműködésre készen, összefogva, amivel az embereknek is példát mutattak.

Ha fegyelmezetten betartjuk a szabályokat a maszkhasználattól kezdve a távolságtartáson át a kézmosásig, akkor az ország működőképes tud maradni – mondta. Az iskolai fertőtlenítés kapcsán megjegyezte: egy ország attól marad működőképes, ha az emberek eljárnak dolgozni, ha a közlekedés zajlik, ha az iskolák megszokott tanítási rendje fennáll.

A soroksári iskoláról szólva azt mondta: a helyszínen a székesfehérvári vegyvédelmi zászlóalj két raja vesz részt a fertőtlenítésben 12 honvéddal, de a többi helyszíneken debreceni, szolnoki, kaposvári, pápaiak, tatai honvédek is részt vesznek ebben a munkában a légierő katonáitól a lövészekig bezárólag, akik ugyancsak speciális képzést kaptak.

A soroksári iskolánál áramtalanítást követően fertőtlenítést végeznek, majd ózongenerátoros fertőtlenítést is alkalmaznak.

A közmédiának nyilatkozva Németh Szilárd elmondta: a nap folyamán az 59 intézményből 36 fertőtlenítésével fognak végezni a tervek szerint, november 1-ig pedig a fennmaradókkal is végeznek.

Ugyancsak a közmédiának nyilatkozva Maruzsa Zoltán arról beszélt: az intézmények 5-6 százalékánál nagyobb arányban nem volt szükség tantermen kívüli oktatás vagy rendkívüli szünet elrendelésére, ami optimizmusra ad okot.

Hozzátette: bár a tantermekben nem kötelező a maszk használata, de tapasztalataik szerint egyre nagyobb arányban viselik az órákon is a diákok, valamint a pedagógusok azt.

További preventív intézkedések közé sorolta a délutáni foglalkozások korlátozását, az iskolán belüli kontaktusok számának csökkentését, majd októbertől a testhőmérséklet-mérést. Rámutatott arra is, hogy a kedden elfogadott törvénymódosítással tovább fog gyorsulni az adatkapcsolatok kiépítése az egészségügy és a tanügyi nyilvántartások között, így a valós megfertőződésekről gyorsabban kapnak információkat és tudnak dönteni az érintett intézményekről.

Értékelése szerint az elmúlt két hónapban az történt, amire számítottak, hogy folyamatosak lesznek a megjelenő fertőződések, folyamatosan kell intézkedéseket hozniuk egy-egy intézményben, de ez a teljes intézményhálózatot nem érintette és nem egyszerre.

Bese Ferenc, a XXIII. kerület független polgármestere köszönetét fejezte ki a fertőtlenítésért, értékelése szerint ez biztonságot nyújt a soroksári iskolába járó tanulóknak, pedagógusoknak.

Hozzátette: az önkormányzat a saját intézményeit is fertőtleníti, a tagóvodákat is, de az iskolában zajló fertőtlenítés óriási segítség, mert az önkormányzat a honvédség által alkalmazott berendezésekkel nem rendelkezik.