Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Solymár Károly Balázs helyettes államtitkár elmondta, hogy a kormány örömmel és nagy érdeklődéssel figyeli az 5G technológiára épülő megoldások fejlődését. Hozzátette, hogy a magyarországi 5G technológia felhasználásának mérföldköve a mostani átadás, ahol ipari, logisztikai célokat szolgál ki a szélessávú adatkapcsolaton alapuló fejlesztés.

Kiemelte: kormány elkötelezett abban, hogy az 5G fejlesztések jelentős része Európán belül Magyarországon valósuljon meg, ezért hozta létre a győri Széchenyi István Egyetemen a Digitális Fejlesztési Központot, és ezért dolgozik partnerségben több egyetemmel, így a fejlesztések mellett megfelelő erőforrások is biztosítva lesznek.

A jövő a gyors és hatékony adatátvitellel, a digitalizációs technológiák felhasználásával valósulhat csak meg és ebben a kormány partnere minden olyan innovatív nagyvállalatnak, amely fejlesztést és beruházást hoz Magyarországra- mutatott rá Solymár Károly Balázs. Hozzátette: támogatják a kkv-kat is az 5G technológia mielőbbi alkalmazásában.

Korábban írtuk

Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója elmondta: a vállalat világszerte úttörő szerepet játszik abban, hogy a következő generációs mobilhálózati technológia minél előbb elterjedhessen, és előnyeit a végfelhasználók és az üzleti élet szereplői is kihasználhassák. Hozzátette, nagy öröm számukra, hogy a Huawei eszközeinek felhasználásával hozták létre az ultramodern rendszert, amelyeknek számos eleme épp itt Magyarországon, a pátyi üzemben készült.

A Huawei Technologies Hungary közleménye szerint a pátyi létesítményben több ütemben megvalósuló, Ipar 4.0 alkalmazásokat támogató megoldással hatékonyabbak, biztonságosabbak és költséghatékonyabbak lesznek a termelési, raktározási és anyagmozgatási folyamatok.

A telephelyen már most az 5G-alapú logisztikai rendszerbe kapcsolt önvezető targoncák üzemelnek, amelyek emberi beavatkozás nélkül végzik a raktári műveleteket. A közeljövőben számos új technológiai megoldással bővül a rendszer. A tervek szerint még 2021-ben kiterjesztett valósággal támogatott dinamikus gyártási folyamatokat, intelligens karbantartási és logisztikai optimalizálási alkalmazásokat vezetnek be.

A Huawei Technologies Európai Ellátó Központja, amely a vállalat második legnagyobb ilyen létesítménye a világon, 2009-ben nyílt meg, több mint 50 országot látnak el Magyarországról a vállalat termékeivel.

A Huawei Technologies a világ legnagyobb infokommunikácós technológiai (ICT) megoldásszállítója és a második legnagyobb okostelefon gyártója. A vállalat 2005-ben kezdte meg működését Magyarországon és az elmúlt 15 évben 1,5 milliárd dollárt fektetett be és több mint 2400 munkahelyet hozott létre. Az elmúlt öt évben a cég teljes magyarországi beszerzéseinek összege elérte a 246 millió dollárt és 277 millió dollár adót fizetett be a költségvetésbe – írták a közleményben.

A Huawei Technologies Magyarország árbevétele 2019-ben 77 milliárd forint volt.

A Huawei 2020 októberében új K+F központot nyitott Budapesten, amely a mesterséges intelligencia, a képfeldolgozás, a streaming szolgáltatás és a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek területére összpontosít.