Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Dr. ifj. Lomnici Zoltán nyílt levele a hvg.hu főszerkesztőjének

Tisztelt Nagy Iván Zsolt Főszerkesztő Úr! Önök 2017. április 27-én internetes felületükön közzétettek egy tudósítást „Távol Sorostól: megint tüntet a CÖF Brüsszelben” címmel. A helyszíni tudósítás a Civil Összefogás Fórum demonstrációjáról számolt be.Az események sorában a következő volt olvasható: „Imádkozás után ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász következett, aki arról beszélt, hogy nagyon bátor ember, mert a világ szerinte legveszélyesebb városában van éppen, amelyet a politikai prostitúció ural. Bár Sorost fél 12-re várták.”

A cikk lejárató hangvétele után úgy ítéltem meg, hogy helyreigazításra szólítom fel a lapot. Bár a múltban sokszor hazudtak Civil Összefogás Fórum vonatkozásában, nemegyszer gyáván, nyüzsi álnéven személyemet illetően, de nem foglalkoztam vele.

Itt azonban a szövegkörnyezet, a vallásom és jellemem gyalázása után úgy döntöttem helyreigazításra szólítom fel Önöket.

Mint utóbb kiderült, a lap tudósítója hibázott, és Ön azt írta nekem, hogy őszintén sajnálja, hogy ez megtörtént. Azt gondoltam, hogy Ön úriember és ezzel lezártnak tekinti az ügyet. Én magam is így tettem.

Azonban mérsékelten meglepve olvastam, hogy Önök még sem úriemberek. „Amikor a CÖF a saját farkába harap” címmel egy oknyomozó, leleplező, tényfeltáró írást jelentettek meg, amelyben a tegnapi tévedésüket akarják elfedni.

Ennél persze tovább mennek, újra gyalázkodnak, vádaskodnak. A lap szerkesztősége a valótlan, nem ellenőrzött írás miatt megküldött levelemre reagál azzal, hogy a CÖF egyik rendezvényére meghívott előadó fényképét elcserélték, de mégsem kérik a vezetőség felelősségre vonását.

Szabad legyen rámutatni, hogy egy lap szerkesztőjének felelőssége világszerte eltér egy alapítvány vagy egy mozgalom vezetőinek felelősségétől. Az pedig, hogy Önök egy hírportál látogatottságát messze nem produkáló civil oldalhoz mérik magukat, az Önök baja.

A Lajtán túl ha egy sajtóorgánum nem ellenőrzött, mások jogát sértő információt közöl, bizony gyakorta előfordul, hogy a felelős szerkesztő leköszön. Igény esetén erre számos példát tudok hozni.

Viszont igaza van Főszerkesztő Úrnak abban, hogy le kell vonni a konzekvenciákat. Ezennel – azonnali hatállyal – elbocsátjuk a civilosszefogas.hu főszerkesztőjét, Civil Gusztikát. Mától új főszerkesztőnk van, Polgár Petike.

Remélem, Ön bátor és konzekvens ember, így követi példánkat!

Maradok tisztelettel:

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
alkotmányjogász, CÖF-szóvivő