Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív, illusztráció
Budapest, 2011. május 1. Üres a nagyszínpad előtti rész a Városligetben a munka ünnepén a szakszervezetek majálisán
Hirdetés

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közleménye szerint a SZEF, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közösen ünnepli a munka ünnepét. A szakszervezeti szövetségek a „Mi vagyunk május 1-je! Szolidaritás a válságban is” című egész napos online rendezvénye a Facebookon lesz elérhető.

Hozzátették, az eseményen egyebek mellett ismertetik a három munkavállalói érdekképviselet kormánnyal szemben megfogalmazott követeléseit. Például azt, hogy a munkájukat elvesztett emberek és vállalkozások kapjanak állami segítséget, legyen érdemi bérfejlesztés az egészségügyben, a pedagógusoknál, a szociális és a rendvédelmi területen. Ezen felül követelik, hogy a veszélyhelyzet gazdasági hatásait csökkentő intézkedések kialakításánál a döntésekbe a munkaadók és a munkavállalók érdekeit képviselő országos szövetségeket is vonják be.

Ismeretterjesztő kampánnyal készül a munka ünnepére a LIGA Szakszervezetek.

Korábban írtuk

„A világjárvány rávilágított arra, hogy máig sérülékenyek a dolgozók jogai, minden nap dolgoznunk kell azon, hogy a kivívott eredményeket megtartsuk” – mondta Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke az MTI-nek május elseje alkalmából.

Hozzátette: mivel az idén nem tudják a megszokott módon ünnepelni a munkavállalók szolidaritási napját, ezért majális helyett digitális cselekvésre buzdítják a dolgozókat. Azt kérik tagjaiktól, hogy az Együtt erősebbek vagyunk kampányuk induló filmjeinek terjesztésével fejezzék ki támogatásukat és szolidaritásukat a több mint 130 éves szakszervezeti mozgalmak és vívmányaik iránt. 

A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) közleménye szerint a keresztény értékrendű szövetség május 1-jén Munkás Szent Józsefre emlékezik, „a munkát ünnepli és a munkát végző embert, aki megélhetésének alapját a saját verejtékével keresi meg”. Ugyanakkor közölték a MOSZ nem tart semmi konkrét rendezvényt május 1-jén.