Fotó: MTI/Soós Lajos
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Kubanicsbek Ömüralijevet, a Türk Államok Szervezetének főtitkárát 2023. január 13-án
Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az új TÁSZ-főtitkárral, Kubanicsbek Ömüralijevvel közös budapesti sajtóértekezletén azt jelölte meg az ukrajnai fegyveres konfliktus egyik rendkívül súlyos következményeként, hogy a Kelet és Nyugat közötti együttműködés komoly nehézségek elé került, sőt bizonyos aspektusaiban gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült.

Kiemelte, hogy hazánkat földrajzi elhelyezkedésénél fogva ez másoknál jobban érinti, hiszen az Európa-Ázsia együttműködés mindig is fontos volt a magyar gazdaság dinamikus növekedése szempontjából.

„Mi, magyarok, itt, Európa közepén nem akarunk új hidegháborút, nem akarunk új vasfüggönyt, nem akarjuk Kelet és Nyugat hosszú távú szembenállását, nem akarjuk Kelet és Nyugat elszigetelődését”

– szögezte le. „Ugyanakkor a realitás az, ami, és ez most felértékeli Európa és a közép-ázsiai térség együttműködését” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ezen kapcsolatokból jöhetnek létre azok az új szállítási útvonalak és partnerségek, amelyek lehetővé teszik az eddigi gazdasági modell és a kelet-nyugati együttműködés egy bizonyos aspektusának fenntartását, ami pedig segíthet Európának a recesszió elkerülésében.

Leszögezte, hogy Magyarország számára a Türk Államok Szervezetében betöltött megfigyelői pozíciója kifejezetten hasznosnak bizonyult.

Rámutatott, hogy hazánk csatlakozott a TÁSZ konnektivitási platformjához, amely az eurázsiai szállítási kapacitások bővítését szolgálja, a tervek szerint így kiváltva a háború miatt tavaly járhatatlanná vált szállítási útvonalakat.

A kelet-nyugati kereskedelem fenntartását egyebek mellett az adminisztrációs terhek csökkentésével, illetve infrastruktúra-fejlesztéssel és digitalizációval kívánják elősegíteni – hangsúlyozta.

A miniszter kitért arra is, hogy Budapesten jön létre a TÁSZ Aszálymegelőzési Intézete, amelynek célja, hogy a vízgazdálkodás terén rendelkezésre álló világszínvonalú magyar mérnöki tudást és technológiát fel tudják használni Közép-Ázsiában az e téren jelentkező kihívások kezeléséhez.

Hozzátette: hazánk a TÁSZ befektetési alapjának működésében is részt fog venni, ugyanis a mai, kihívásokkal teli nemzetközi környezetben rendkívül fontosak a beruházások a gazdasági növekedés fenntartásához.

Elmondta azt is, hogy évente már 650 hallgató érkezik ösztöndíjjal a TÁSZ államaiból a magyarországi felsőoktatási intézményekbe, és sokan tanulnak itt önköltséges formában is.

Korábban írtuk