A jó „élet” atyái
Erdélyi fiatalok festettek bútort, majd néptáncoltak a nyíregyházi kamilliánus rehabilitációs központ betegeivel. Méltóság, hit és lélek. A helyszínen jártunk.
– Amikor ötéves koromban megláttam, hogy Jézusnak is úgy áll a lába a kereszten, mint az enyém, akkor eldöntöttem, hogy pap leszek – mondja Frédi atya, kamillánus szerzetes. És máris feloldódik a hangulat, hisz Frédi atya humorosan és önironikusan beszél a legsúlyosabb témákról is. Szerethető és hiteles embernek tűnik, s ebben talán „góbésága” is közrejátszik, hisz csíkszentdomonkosi születésű. Fekete, vörös posztókeresztes reverendában fogad a nyíregyházi kamillánus rendház kapujában. Modern, emeletes, fehér épületegyüttes felé baktatunk, illatos levendulabokrok szegélyezik parkolóját. Nemcsak rendházuk, hanem a Szent Kamill Rehabilitációs Központ is az épületükben működik, melyben sérült fiatalokkal foglalkoznak. A kamillánusok tartják fenn a központot, nem csak anyagi, hanem lelki értelemben is. Befelé menet a szerzetest elhívatásáról faggatjuk, amire elárul pár „élettitkot”, például azt, hogy veleszületett betegsége miatt gyermekkorában sokat feküdt kórházban, és látta, hogy bár orvos meg ápoló bőven akad, senki sem foglalkozik az édesanyjukért síró, vagy kétségbeesett, beteg gyermekek lelkével. Persze, most már más időket élünk. Kamillánusként többek között az a feladata, hogy beszélgessen a betegekkel, együtt imádkozzon velük vagy akár misézzen a kórházi osztályokon. Az ajtóban Szent Kamill faszobra fogad minket. Az olasz szerzetes a XVI. század végén alapította betegápoló rendjét, s Frédi atya megjegyzi, hogy misszió közben fehér reverendát viselnek, vörös kereszttel, és voltaképpen tevékenységük ihlette meg a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítását, hisz 1859-ben Jean Henri Dunant látta, hogy a kamillánusok az ellenség katonáit is ápolták a solferinói csatában.
– Anno Erdélyben jelentkeztem egyházmegyei szemináriumra, ám látták, hogy sántítok, az akkori püspök atya azt mondta, hogy a sérültségem akadály. Tizenhat évesen nagy válságot éltem át, mert éreztem, hogy még Istennek sem kellek – meséli Frédi atya. A teológiát levelezőn végezte, ezután találkozott Anton atyával, a nyíregyházi kamilliánus rendház alapítójával. Ekkor gondolkodott el újra papi hivatásán, majd 1996-ban Nyíregyházán belépett a rendbe. – Azóta ez a hivatásom, a világ élő „érzékenyítőtréningje” vagyok. És igyekszem teljesíteni a rend karizmáját: a betegek életminőségének és életméltóságának visszaadását. Itt sérült emberekkel foglalkozunk, és emberségükben akarjuk megerősíteni őket, mert mi a betegekben Krisztust szolgáljuk.
Tizenhárom enyhén és közepesen értelmi sérült él a központjukban (kiderül, hogy elég hosszú bentlakásos várólistájuk van), rajtuk kívül többen otthonról járnak be a nappali foglalkozásaikra: kertben dolgoznak, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, rongyszőnyeget varrnak vagy éppen karácsonyi és húsvéti díszeket készítenek a gondozók felügyeletével. A sérültek most éppen fiatal erdélyi önkéntesekkel dolgoznak együtt, fából faragott poháralátétet és szalvétatartót festenek, díszítenek. Szól a népzene, ég a kezük alatt a munka, szinte észre sem veszik, hogy beléptünk a „műhelyükbe”.
Az önkéntes csíki fiatalok lelkesek, a bent lakók régi barátként beszélgetnek velük, mert többükkel együtt táboroztak Erdélyben, ezért szívesen kaptak az alkalmon, hogy eljöjjenek hozzájuk. Gáll Anna (17) is járt a kamilliánus táborban, és örül, hogy Nyíregyházán tölthet pár napot.
– Sokat tanultunk már a bent lakóktól, például őszinteséget és egyenességet. Ezt igazán csak akkor lehet megérteni, hogyha mindennap kapcsolatban vagy velük. Ha nagyon szeretnek, úgy szaladnak hozzád, hogy szinte fellöknek, ha meg nem szeretnek, akkor elkerülnek. Nem játsszák meg magukat, nem alakoskodnak, viszont érezzük, hogy nagyon hálásak a látogatásunkért – mondja Anna, és máris siet vissza a barkácsolóasztalhoz.
Dévai Marcell intézményvezető szerint nem azért barkácsolnak vagy készítenek díszeket, hogy „lekössék” az ápoltakat, hanem árulják is azokat a Szent László-plébánián. Rendre el is fogynak a tárgyak, és ilyenkor készítőik nagyon büszkék, örülnek, hogy munkájuknak van keletje.
– Fontos, hogy érezzék a megelégedést! Jómagam is teológiát végeztem, és azt szeretném, hogy a központban jelen legyen a keresztény lelkiség. Voltak olyan lakóink, akik nálunk találtak egymásra, meggyógyultak és családot alapítottak, és persze olyanok is, akik az intézményalapítás óta itt vannak. Nyár óta vezetem az intézményt, több szempontból is próbálom új alapokra helyezni, és azt is fontosnak tartom, hogy kulturálisan nyissuk meg a rendház kapuit és hívjuk be a nyíregyházaiakat nyílt programjainkra, hisz mi is a helyi közösség részei vagyunk – mondta Dévai Marcell. Éppen ezért estére különleges alkalommal készültek, mégpedig erdélyi táncházra, amelyre a nyíregyháziakat is várják, és az intézményvezető szerint ezentúl még több kulturális programot szeretnének a városlakóknak kínálni. Este hét óra körül a csíkszentdomonkosi fiatalok már melegítenek, a lányok szoknyát húznak, a fiúk mellényt öltenek, és előjönnek szobáikból a lakók, meg a nyíregyháziak is szép számmal csatlakoznak. Népi táncot járnak, a fiatalok egyszerű lépéseket tanítanak meg a közönségnek, és bele is csapnak egy közös táncba, amelyben részt vesznek Szent Kamill nővérei is, egy brazil és egy indiai apáca. Kezdetben mindenki visszafogottabb, de tánc közben meg kell érinteniük egymást, kapcsolatot kell teremteniük a mellettük álló emberrel, ezért csakhamar oldódik a hangulat, sokan már nevetnek, mosolyognak, miközben székely népi zenét húznak a cigányok – igaz, csak a hangszóróból.
– Az emberséget kell meglátnunk és elfogadnunk egymásban, ezért vagyunk itt. Az a célunk, hogy ezek a sérült emberek megérezzék az élet szépségét és jóságát, anélkül hogy tagadnánk a korlátaikat. Nem hitetjük el a sérült fiatalokkal, hogy nekik nincs semmi bajuk, hogy úgy szuperek, ahogy vannak. Nem tartom jónak, hogy akkor is megdicsérjünk egy gyermeket, ha nem végezte el jól a dolgát. Ha nem ügyesek, akkor ezt kimondjuk, és ez a javukra válik. A rászoruló embert és benne Krisztust szolgáljuk – mondta György Alfréd, akit mindenki Frédi atyaként ismer.
Szent Kamill 1582-ben alapította meg a kamilliánusokat (Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje) a betegek, szenvedők, mozgássérültek és haldoklók iránti irgalmasság gyakorlására. A tagok a szokásos szerzetesi fogadalmak mellett letesznek egy negyediket is: életük kockáztatásával is szolgálnak minden beteget (irgalmasság fogadalma). A kamilliánus papok a lélek, a testvérek a test és a lélek ápolására szentelik magukat megfelelő képzés alapján. Különösen a haldoklókkal törődtek, a nép ezért nevezte el a kamilliánusokat a „jó halál atyáinak”. Hazánkban 1775-ben Győrött a Kálvária közelében templomot és kolostort építettek, a betegeket otthonaikban és kórházakban ápolták. 1785-ben házukat II. József föloszlatta. A rendszerváltozás után, 1995-ben Nyíregyházán telepedtek le újra (azért éppen oda, mert közel van Kárpátaljához és Erdélyhez is). Betegeket, szenvedőket gondoznak, segítik a rászorulókat és azok segítőit. Házfőnöküktől, Anton Gotstól 2010 szeptemberében vette át a Magyarországi Kamilliánus Rend vezetését a székelyföldi születésű György Alfréd atya. Nyugat-Európában saját kórházaik is vannak, Vácott a Szentek hídján láthatjuk Szent Kamill alakját, kezét egy koponyán nyugtatja. „Először 25 évig voltak jelen Magyarországon a kamilliánusok, mi 27 éve működünk Nyíregyházán, tehát túl vagyunk a kritikus időn. A rendben négyen vagyunk magyarok, ketten itt szolgálunk, ketten Nyugat-Európában” – mondja Frédi atya.