Fotó: Facebook/Jó önkormányzati gyakorlatok koronavírus-járvány idejére
Hirdetés

A közösségi oldalon keresztül szeretnék megszólítani az ország önkormányzatait és polgármestereit.

Mint közleményükben írják, más településekhez hasonlóan a Pest megyei Telki vezetői is igyekeznek legjobb tudásukhoz és erejükhöz mérten, a kormányzati útmutatásokhoz, tájékoztatáshoz és intézkedésekhez igazodva, felelősségük teljes tudatában kezelni a koronavírus-járvány következtében előállt helyzetet. 

„Az a tapasztalatuk, hogy Telki lakossága a helyi önkormányzattól várja a megoldást, intézkedést, tájékoztatást és útmutatást számos, a közös lakóhelyet, valamint a tágabb környezetét érintő kérdésben” – áll a közleményben.

Az összefogás és a lehető leghatékonyabb települési járványügyi védekezés jegyében létrehozott Facebook-oldalon – ami ITT érhető el – egyrészt szeretnék megosztani másokkal is Telki gyakorlatait, másrészt felkérik a hazai önkormányzatokat, hogy ők is osszák meg saját jónak ítélt, akár nem szokványos, kreatív intézkedéseiket, hogy egymástól is tanulhassanak a települések.

A cél, hogy az oldal és ezen keresztül a jó gyakorlatok minél több önkormányzat vezetéséhez eljuthassanak szerte az országban.

Az oldalra magyarországi önkormányzatoktól, polgármesterektől várnak bejegyzéseket, leírásokat, cikkeket, képeket, amelyeket ellenőrzés után hagynak jóvá a megjelenéshez. Ugyanakkor bárki küldhet ide jó példákat, gyakorlatokat az „ÜZENETKÜLDÉS” gombra kattintva. 

Az oldalhoz bárki csatlakozhat, nem csak az önkormányzatok képviselői, sőt, külön köszönik, ha a követők eljuttatják saját önkormányzataikhoz ezen információcsere-felület hírét.

Deltai Károly polgármester a Hír TV-ben is beszélt a kezdeményezésről.