A Fidesz értékelése szerint Janiczak Dávid ózdi jobbikos polgármester egy hét alatt nem tudott cáfolni egy beruházással összefüggő korrupciógyanút.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a városi ivóvízellátás modernizálásáról szóló program előkészítésében „furcsa hangok” jelentek meg, a polgármester egy számára kedves céget szemelt ki a beruházásra, egyik embere pedig azt közölte vele, hogy el tudják intézni és „legyalázzák” a másik pályázót. Néhány hétre rá a kedvezményezett cég megnyerte a tendert, miközben ajánlata 40 millió forinttal többről, 417 millió forintról szólt – tette hozzá.
    
A fideszes politikus szerint a Jobbik alelnöke nem tudta cáfolni a felvételeket, Vona Gábor, a párt elnöke pedig ugyanúgy hallgatott a parlamentben amikor megszólították, mint „KGBéla ügyében”.
    
Németh Szilárd közölte, arra vártak választ, hogy Janiczak Dávid részt vett-e az előkészítésben, jutott-e neki az árkülönbözetből és ez volt-e a gyakorlat máskor is.
    
Azt mondta, a hatóság foglalkozik majd az üggyel, mert nemcsak erkölcsi problémák vannak és közbeszerzési szabálytalanság történt, hanem komoly törvénytelenség is.
    
A Fidesz zéró toleranciát tanúsít a korrupcióval szemben, ennek ebben az esetben is érvényesülnie kell, az ügy nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki.
    
A kormánypárti politikust kérdezték arról, hogy Magyarország megvétózta a bevándorlást támogató uniós fejlesztési stratégiát. Úgy reagált: a leghatározottabban kiállnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett, aki azt tette egyértelművé, amit a magyar emberek képviselnek a kérdésben. Magyarország biztonságát minden áron meg kell védeni, ez történt most is – vélekedett.
    
Németh Szilárd kérdésre beszélt arról is, hogy az MSZP tíz sajtóorgánumot nevesített, amelynek a továbbiakban nem nyilatkozik. Szerinte a nyilvánosság fontos, ezért nem teljesen érti „ezeket a sajtóbajnokokat”, hogy mit gondolnak, de az Echo TV elleni támadás az világos volt. Ennyit a szavahihetőségükről és arról, mit gondolnak a demokráciáról – minősítette a szocialistákat.
    
Kérdezték arról is, hogy fideszes politikusok miért nem mennek a Hír TV-be, amire azt felelte, bármikor meghívhatják őt a sajtóosztályon keresztül.
    
Megkérdezték a szociális energiatarifák tervéről is a Fidesz alelnökét, aki kifejtette, hogy a kormány célja a rezsicsökkentés fenntartása, és ehhez szükséges nemzeti hatáskörben maradnia az ármeghatározás jogának. Egy szakmai program készül arra, hogyan lehet még célzottabb segítséget nyújtani a rászorulóknak, hogy olcsóbb legyen a létfenntartásuk – magyarázta, hozzátéve: támogatja az elképzelést, a mértékekről azonban még nem tud beszámolni.
    
Faggatták arról is, hogy sajtóhírek szerint repülőgépet venne a kormány. Közölte: nem tud ilyenről, és a nemzetbiztonsági bizottság előtt sem volt ezzel összefüggő napirend. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ki kell számolni, mi az olcsóbb és hatékonyabb megoldás.

MTI