A Jobbik feljelentést tett amiatt, hogy a Civil Összefogás Fórum 508 millió forint támogatást kapott 2016-ban a Magyar Villamos Művektől – közölte Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, Máthé Zoltán


Kunhalmi Ágnes (MSZP) és Szávay István (Jobbik) beszélget az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. május 3-án.
Fotó: MTI, Máthé Zoltán


A politikus szerint az elmúlt 7-8 évben nem lehetett tudni, hogy a szervezet miből finanszírozza a kormánypártokat támogató akcióit.
    
Hozzátette: kiderült, hogy az MVM támogatta a CÖF civil tájékoztatási tevékenységét, s felmerül a gyanúja annak, hogy a szervezet Vona Gábor Jobbik-, illetve Gyurcsány Ferenc DK-elnököt egy bohóc társaságában ábrázoló plakátjai ebből a forrásból, közpénzből készültek.
    
Szávay István szerint ez felveti a hűtlen kezelés gyanúját, ezért a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett.
    
A jobbikos politikus azt is elmondta, valamennyi tárcától választ vár arra, hogy a hozzájuk tartozó intézmények támogatták-e a CÖF-öt.

MTI