Vona szerepet játszott, és a munkatársak, a tanítványok és az ivócimborák is elhitték, hogy a játék maga a valóság. A sikeres vándorkomédiás tájelőadásain híveinek meglepetést, pártjának kormányra kerülést, Magyarországnak szebb jövőt ígért – és ezt nagyon sokan elhitték neki.

A meglepetés azonban nem ilyen. Egy meglepetés sem lehet ilyen lehangoló, ilyen semmilyen azok számára, akiknek beígérték, akik hittek benne, akik szomjaztak és éheztek rá. Egy lelkesítő ígéret sem bizonyulhat ilyen tragikomikusnak. A párt sima vereséget szenvedett az MSZP-től. Borsod-Abaúj-Zemplénben érte el a legjobb eredményt: 27 százalékot. Egyetlen egyéni választókerületet sem tudott megnyerni, és erre a második fordulóban is csak akkor van esélye, ha összefog az MSZP-vel, de legalábbis számít a szocialista szavazókra.

A Jobbiknak Budapesten a 10 százalékos eredményért is küzdenie kellett, a párt nagy arcai, Balczó Zoltán és Hegedűs Lórántné a negyedik helyért harcolt az MDF-es jelölttel, a legnagyobb ásznak kikiáltott, a párt országos reklámarcává tett Pörzse Sándor pedig a negyedik helyen a 7 százalékot sem érte el választókerületében. Egyszóval, a meglepett ember egészen másmilyen, mint amilyen egy átlagos Jobbik-szimpatizáns volt vasárnap este.

Egy meglepetés 2010-ben valami olyasmi lett volna, amitől még a Morvai Krisztina mosolyától és a Szegedi Csanád jóslataitól elvarázsolt szavazók is elégedetten hajthatják álomra a fejüket a választások éjszakáján.

A kormányzóképesség sem ilyen. Egy kormányzóképes párt nem ilyen eredményt ér el. Lehet, hogy Magyarországon az emberek kétharmada jobbikos (copyright by Vona Gábor), de ezt vasárnap jól titkolták. Való igaz, el lehet játszani a számokkal a másik oldalról nézve is: tény, hogy radikális jobboldali párt sohasem volt olyan erős a rendszerváltás óta, mint most. Tény, hogy a Jobbik egy év alatt, az európai parlamenti szavazás óta megduplázta a rá voksolók számát, több kelet-magyarországi megyében erős bástyákat épített ki, és egyenrangú vetélytársa lett a szocialista pártnak. De el lehet játszani a számokkal máshogy is. Például úgy, hogy megnézzük, melyik párt hány főt tudott az urnákhoz szólítani az EP-választás óta, hiszen most majdnem kétszer annyian mentek el szavazni, mint akkor.

Nos, a Fideszre mintegy 1 millió 70 ezerrel, az MSZP-re 485 ezerrel, a Jobbikra 430 ezerrel, az LMP-re 310 ezerrel szavaztak többen, mint 2009. június 7-én. A politikai versenyben a Fidesztől és a szocialistáktól tehát lemaradtak, a Lehet Más a Politika pedig üldözőbe vette őket.

El kell telnie még egy kis időnek, amíg a Jobbik álomba ringatott szavazói rádöbbennek arra, hogy kedvenc pártjuk a parlamenti helyek alig 12-13 százalékát szerezheti meg. A másik 87-88 százalékot pedig az ellenség, név szerint az „áruló” Fidesz, az MSZP és a „zöld szósszal leöntött SZDSZ”, azaz az LMP. Rádöbbennek arra, hogy egyhamar nem lesz köztársasági elnök Morvai Krisztina, miniszter Gaudi-Nagy Tamás és kormányszóvivő Dúró Dóra. És legvégül, legutoljára a most még a menthetőt menteni próbáló, a várakozásaikhoz képest gyenge eredményt is sikerként beállítani igyekvő jobbikos országgyűlési képviselők is rá fognak ébredni arra, hogy vereséget szenvedtek.

Akkor, amikor az új országgyűlés alakuló ülésén a parlamenti patkó szélén körbenéznek majd és látják, hogy az álmaikhoz, a vágyaikhoz képest milyen parányiak maradtak. És egyszer rá fognak ébredni arra is, hogy április 11-én talán végleges vereséget szenvedtek.

A kedvező alkalom talán soha nem jön már vissza. Egy ötvenévente egyszer létrejövő politikai klímában, nyolc év rendkívül gyenge kormányzati teljesítménye után, egy gazdasági-morális válság közepén, a romák helyzetének tarthatatlanságát mind jobban megélő társadalomban kellett volna megmutatni erejüket és képességeiket.

Rá fognak ébredni arra, hogy erre a 16 és fél százalékra itt és most Csurka István, sőt Kovács Dávid is képes lett volna. A Jobbikot egyszerűen szétszedték a választás előtt.

Volt mire lőni: csalással gyanúsított és letartóztatott keszthelyi elnök, hevesi maffiózók, bicskei Magyarok Nyilai-kapcsolat, és Király András szóvivő, az új magyar melegikon. Volt SZDSZ-es miniszterjelölt, szocialista rendezvényen haknizó Pörzse Sándor és antiszemita Vona-passzusok.

A Jobbik persze a pártjukra irányuló össztüzet emleget, de vajon mit vártak egy választási kampánytól? Hogy a parlamenti pártok postai képeslapon fognak nekik szép sikereket és kiváló eredményeket kívánni? Éppen egy olyan pártnak, amelyik az ellenfelei nagy részét szemrebbenés és válogatás nélkül nemzetietleneknek és potenciális bűnözőknek tekinti, s a pártjukkal nyíltan összejátszó szélsőséges weboldal a legmocskosabb hazugságokat terjeszt minden potenciális ellenfélről? Tényleg komolyan gondolta valaki a Jobbikban, hogy a kampány sima ügy lesz, hogy minden összecsapásból ép bőrrel jönnek ki és békésen növekednek majd a kétharmadig? Ennyire naivak lettek volna? Ezek az álmodozók komolyan hisznek abban, hogy Vona Gáborból valaha miniszterelnök lesz? Mi lett volna a következő cél, ha ők alakíthatnak kormányt, vagy netán megszerzik a kétharmadot? Mit tennének a jobbikosok, ha a szívükre teszik a kezüket? Kilépnek az EU-ból, visszafoglalják a Kárpát-medencét, és aztán békésen növekednek a természetes határokig, az Adriáig, a Balti-tengerig és az Urál hegységig, mígnem a leleményesség és szorgalom magyar mederbe szorított energiái az egész világot térdre kényszerítik? Utána pedig mennek a Holdra, Szegedi Csanád által gyártott turulos szkafanderben, és a kisebb gravitáció ellenére is megizzadva tűzték volna ki a magyar zászlót a Marson, ha szoros küzdelemben is, de megelőzve a NASA-t?

Hogyan veszíthették el ennyire a realitásérzéküket, a józan ítélőképességüket diplomás értelmiségiek, a megfontoltnak tűnő Szabó Gábortól a már sok csatát megélt Vona Gáborig? A választ ismerjük. Úgy, hogy színházasdit játszottak. És a dráma szövegét önmaguknak írták. Csupa-csupa főszerepet…

Mindenki tudja, hogy a Jobbik programja, ha lehámozzuk róla a populista mázt, bivalyerős részeket tartalmaz. Azt is mindenki tudja, hogy bár a Jobbikra szavaznak a valóban neonáci és szélsőjobboldali magyarok is, ez a párt számos vezetőjét a legkisebb mértékben sem zavarja. És éppen ezért, mert a párt soha nem fogja tudni levetkőzni magáról a populizmust és a legtöbb radikális jobboldali erőre jellemző, a realitásokkal nem számoló, a világot és a múltat a saját képére formáló, saját programjukat az egyetlen járható útnak tartó, köldöknéző mentalitást, minden nemzeti progresszivitása és jövőbeni szakpolitikai sikere ellenére a Jobbik soha nem fog tudni kitörni a kispárt státusából.

Ideig-óráig lehet még reménykedni, készülni az önkormányzati választásokra, konstruktív vagy épp konfrontatív ellenzéknek lenni a parlamentben, de ahhoz, hogy a Jobbik valaha kormányképes erő legyen, saját magát kell megtagadnia, saját magát kell felszámolnia. És Vona Gábor hiába lépett már át többször a saját árnyékán, hiába bizonyította számos alkalommal a tehetségét, pártja szemellenzős fundamentalistáit nem fogja tudni kezelni.

A Jobbik vasárnap végérvényesen veszített. A robusztus választási eredmény ellenére veszített, abban az értelemben, hogy biztossá vált: programjuk legfontosabb pontjai, alapvetései és kimondott-kimondatlan távolabbi terveik és elképzeléseik soha nem fognak törvényerőre emelkedni Magyarországon. Ha ezt nem értik a Jobbik vezetői, akkor semmit sem értenek. Az ország túlnyomó többsége ugyanis azt gondolja, hogy Magyarország sokkal erősebbé tehető a nemzetek közösségében, mert van más közösség is, mint a nemzet, de a helye az Európai Unióban van, mert biztonságot nyújt, stabilitást ad és segít a jólét megteremtésében. Hogy bár a gazdaságban meg kell tanulnunk a saját lábunkra állni, és szakítani a megbukott gazdaságpolitikákkal, de a magyar vállalkozások pénzhez juttatásához és a technológiai-tudományos modernizációhoz szükség van a külföld segítségére is. Hogy a rend, a fegyelem, az erős állam és a gondolatok sokszínűsége, a befogadó társadalom eszméje nem zárják ki egymást. Hogy a Jobbik legfeljebb csak egy alternatíva és nem az egyedüli a több közül, amely az ország felemelkedéséhez vezet.

Monostori Tibor