Fotó: echotv.hu

A korábbi jobbikos képviselő szerint Mikróczki hazudott és szembeköpte azokat a szimpatizánsokat, akik a 2006-os rendőrterror után előmozdították a Jobbikot, kiemelték a törpepárt létből.

Fotó: Echo Tv, illusztráció

Gaudi-Nagy Tamás szerint Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő azon mondata, miszerint „az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz”, azt is jelentheti, hogy Mirkóczki és néhány társa korábban hazudott, vagyis ezt tekinthetjük akár a Jobbik őszödi beszédének is.

A párt volt országgyűlési képviselője a Magyar Idők csütörtöki számában hozzátette: azzal pedig, hogy a Jobbik akkori híveit nácinak nevezte, Mirkóczki „szembeköpte mindazokat a derék hazafiakat”, akik a 2006-os rendőrterror utáni nemzeti ellenállás tagjaként előremozdították a Jobbikot és kiemelték a törpepárt-létből. Ezek szerint az új Jobbik irányvonala már a 2009-es EP-választás fő jelszavát – Magyarország a magyaroké – is hazugságnak tekinti? – tette fel a kérdést Gaudi-Nagy Tamás.

Mirkóczki azon kijelentésére pedig, miszerint „Alföldi Róbert nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak”, Gaudi-Nagy Tamás úgy reagált, ez egy balliberális irányba történő radikális változás, aminek már semmi köze ahhoz a gondolkodáshoz, amelyet azok vallottak, akiket most a Jobbik szóvivője az új potenciális szövetségesek felé való behódolás érdekében lenáciz és megtagad.    

A lap mindezek után felidézi, hogy Vona Gábor pártelnök 2009-ben, egy lakossági fórumon azt mondta, „ha mi bejutunk a parlamentbe, mert sok ember ránk adja a szavazatát, az egy bizalom. És ha ezzel a bizalommal mi visszaélünk [.] akkor jöjjenek oda a Jobbik székházához, és tüntessenek, és égessék el a tagkönyveiket a jobbikosok.”

(MTI)