Fotó: MTI, archív, illusztráció, szerk.
Hirdetés

Az LMP szerint az önkormányzatokat sújtja leginkább a koronavírus-járványhoz kapcsolódó gazdasági visszaesés, mivel védekezései feladataik mellé nem kapnak támogatást a kormánytól – mondta a párt frakcióvezető-helyettese vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Csárdi Antal kiemelte, elsősorban a nagyobb települések kerülhetnek bajba. Példaként említette, hogy egy a főváros IX. kerületéhez hasonló méretű, 18-20 milliárd forintos költségvetéssel rendelkező önkormányzat 3-3,5 milliárd forint bevételtől eshet el a következő időszakban, miközben kiadásai akár több mint 400 millió forinttal emelkedhetnek.

A kormánynak mindent meg kellene tennie, hogy az önkormányzatok elkerüljék a pénzügyi bizonytalanságot -hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Csárdi Antal online sajtótájékoztatóján kezdeményezte, hogy a településeknek az idén ne kelljen megfizetniük a szolidaritási hozzájárulási adót, az állam pedig ne csökkentse az önkormányzatok finanszírozását.


A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy sarcolás helyett támogassa az önkormányzatokat, amelyek oroszlánrészt vállalnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben – mondta a párt alelnöke vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Dudás Róbert úgy fogalmazott, a települések joggal várják az állam támogatását a járvánnyal összefüggésben, hiszen saját költségvetésük terhére vállalják a közterületek fertőtlenítését, védőfelszerelések beszerzését, készítését, valamint szociális ellátásokat.

A kormány azonban segítség helyett a gépjárműadó önkormányzatoknál maradó részét is elvonná, amivel ellehetetlenítené a helyi védekezést – mondta az ellenzéki politikus.

Hangsúlyozta, a Jobbik azt javasolja, hogy az önkormányzati elvonás helyett az elmúlt időszakban állami és uniós beruházásokból gazdagodó milliárdos vállalkozókat, oligarchákat vonják be a közös teherviselésbe.