Fotó: MTI/Illyés Tibor
Dudás Róbert
Hirdetés

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dudás Róbert arról beszélt: tavaly ősszel sokan szavaztak a változásra, mondtak nemet az évek vagy évtizedek óta tartó kormánypárti településvezetésre, ám az addigi irányítók sok helyütt nem hajlandóak tudomásuk venni a választók döntését, ugyanakkor próbálják ellehetetleníteni az ellenzéki képviselők működését.

Bevételi források, feladatkörök elvonásával teljes mértékben azon dolgoznak, hogy kiüresítsék az önkormányzati hivatalokat – tette hozzá a jobbikos politikus, aki felvetette: az ellenzék által remélt 2022-es kormányváltás után nem csupán az állami, de az önkormányzati vezetők addigi tevékenységet is át kívánják világítani.

A lopott pénz visszajár, a felelősöket pedig meg kell büntetni – fogalmazott.

Párttársa, Bereczki Miklós soroksári önkormányzati képviselője az eseményen arról beszélt: kerületének polgármestere „kicsinyes bosszút állt a Jobbikon”, amikor két ellenzéki többségű bizottságból szavaztatta ki delegáltjaikat, helyükre pedig „fideszes, illetve Fidesz-közeli személyeket” ültetett.

Korábban írtuk

Hozzátette: a kerületvezető korábban már élt ezzel az eszközzel, amikor az önkormányzat egyik bizottsága kizárta őt, amikor „elfelejtett” egy ingatlant beírni vagyonnyilatkozatába.