Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Hirdetés

Z. Kárpát Dániel arra szólította fel a kormányt: üljön tárgyalóasztalhoz az érintett multikkal, és érje el, hogy a járványügyi veszélyhelyzet alatt megkezdődött tömeges leépítések ne folytatódjanak

Hangsúlyozta: pártja nem a multinacionális cégekkel, nem a – sokszor külföldieket alkalmazó – munkaerő-kölcsönzőkkel, hanem a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokkal kötne stratégiai szövetséget. (Ezzel alighanem a Szijjártó Péter által tegnap aláírt stratégiai megállapodásra célzott.)

A jobbikos politikus hozzátette: a munkaerőimport helyett a magyar emberek támogatását szorgalmazzák, hogy „végre egyszer ne a magyar legyen az utolsó a saját hazájában, ne mindig az idegen társaságokat, a multikat kedvezményezzék agyon”.

Korábban írtuk

Kifogásolta, hogy míg a kontinens nyugati felén akár egy online kérdőív kitöltésével több ezer eurós áthidaló forrásokhoz lehet jutni, idehaza „nem látunk széles tömegeket, akiknek a kieső bérét kipótolta volna a magyar költségvetés”.

Z. Kárpát Dániel szerint újra kell szőni a szétfoszlott szociális hálót, „és ha Magyarország mostani kormánya nem teszi, kell, hogy legyen domináns ellenzéki erő, amely jelzi, hogy egyetlen magyart sem hagy az út szélén”.