Hajlékony vagyok, de az egy ültő helyből felugrás és hátrafordulás nem megy

Hirdetés

– mondta Z. Kárpát Dániel a Mediaworks Hírcentrumának. 

A Jobbik alelnökét arról kérdezték, hogy valóban több alapszervezet kivonult-e a párt tisztújító kongresszusáról, miközben Szilágyi György és Gyüre Csaba mondott beszédet, de Z. Kárpát Dániel ezt nem látta, mivel elmondása szerint ő az első sorban ült. Mint emlékezetes, Szilágyi György 24 éves barátnőjével kapcsolatos a pártban kitört nemi erőszak botrány, de ennek megtörténtében több jobbikos politikus is kételkedik. Z. Kárpát Dániel arról is beszélt, hogy a közelmúltban értesült a – szerinte – állítólagos esetről, és ha vele történt volna ilyesmi, akkor azonnal a nyomozókhoz fordult volna.

A videót IDE kattintva tekintheti meg.

Korábban írtuk