Hirdetés

Lánczi Tamás felidézte, hogy a háború mellett a szankciók és a köztársasági elnökválasztás voltak a hét forró témái.

Galló Béla politológus szerint Novák Katalin a lehető legnehezebb helyzetben lévő köztársasági elnök lesz, hiszen a világban egy nem szokványos időszak kapujában állunk, és egy rendkívül kiélezett helyzet uralkodik. Hangsúlyozta, hogy Novák a fiatalabb generáció tagja, illetve női mivolta okán talán jobban tud egyensúlyozni a kiélezett helyzetben.

A volt családügyi miniszter beszédéből kiemelte, hogy a politikus magyarként szeretne európai lenni, ami azt jelenti, hogy egy magyar szemüvegen keresztüli európaiságot testesíthet meg.

G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója azt mondta, Novák Katalin megválasztása a jobboldal győzelme egy szimbolikus csatatéren: a baloldal mindig azzal vádolta őket, hogy a nőket nem engedi érvényesülni, mégis a jobboldal választotta meg az első női köztársasági elnököt.

Korábban írtuk

Egy ilyen geopolitikai helyzetben egy köztársasági elnök szerepe a korábbi formális szerep helyett valami mássá válhat – emelte ki az elemző. Egy ilyen pozícióban minden megnyilvánulásnak súlya van, és egy ilyen helyzetben új lendületet lehet adni ennek az intézménynek.

A további részletekről IDE KATTINTVA olvashatnak, a műsor felvételét pedig a fenti videóban nézhetik meg.