A katasztrófáról emlékeztek meg Kolontáron és Devecserben
A kolontári megemlékezésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, hogy a katasztrófa felelőseit meg kell nevezni és meg kell büntetni, „ezzel tartozunk az áldozatoknak, az itt élőknek és az igazságnak”.
Hozzátette: ez a katasztrófa a felelőtlen emberi kapzsiság, a gátlástalan pénzhajhászás és az emberi nemtörődömség következménye volt. „Akkor nyugszunk meg, ha megtörténik a törvényes felelősségre vonás” – mondta Kontrát Károly. Emlékeztetett, hogy a mérgező vörösiszap folyamként pusztított el mindent, ami az útjába került, tíz ember életét vesztette, otthonok semmisültek meg, az addig virágzó környezet súlyos sebet kapott.
Kiemelte, hogy az ajkai tűzoltók és a devecseri rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, és mentették az emberéletet. „A bajban megtörtént a csoda, megjelent az emberi segítőkészség, és létrejött a nemzeti összefogás” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy az ország egyszerre mozdult, és mindenki kolontárinak, devecserinek vagy „vásárhelyinek” érezte magát.
A kolontári emlékparkban kialakított emlékhelyen a kormány, a mentési munkálatokban részt vevők, az érintett települések polgármesterei és a kolontári iskola diákjai is megkoszorúzták az emlékművet.
Pintér Sándor belügyminiszter a devecseri emlékpark felavatásán azt hangsúlyozta, hogy a kormány teljesítette az ígéretét, a nemzeti összefogás meghozta az eredményét, és Magyarország példát mutatott a világnak szolidaritásból. Kiemelte, hogy újjáépítették a katasztrófa által sújtott területeket és a környezetet. Kevesebb mint egy év alatt a kárt szenvedett családok új házakba költözhettek, az egész világ elismerte az összefogással megvalósult helyreállítást – mondta. Hangsúlyozta, hogy nem természeti katasztrófa, hanem emberi felelőtlenség okozta a tragédiát.
A belügyminiszter köszönetet mondott a mentésben részt vevő civil és hivatásos állománynak, a rendvédelmi szervezeteknek, a segélyszervezeteknek, az újjáépítésben részt vevő munkásoknak, a mentőszolgálatnak és az orvosoknak. A vörösiszap-katasztrófában nyújtott rendkívüli helytállásért kitüntetéseket adott át.
Az évfordulón összegyűlt több száz résztvevő a Devecser elbontott házainak helyén kialakított emlékparkban egyperces néma tiszteletadással adózott a katasztrófa tíz áldozata és a közelmúltban elhunyt Makovecz Imre Kossuth-díjas építész emlékének. Makovecz Imre volt a kolontári és a devecseri újjáépítést megtervező Kós Károly Egyesülés alapítója.
Kolontári polgármester: az iszapkatasztrófa örökre beíródott a település történetébe
Az egy évvel ezelőtti vörösiszapömlés örökre beleíródott Kolontár történetébe – mondta a település polgármestere az MTI-nek kedden, a katasztrófa évfordulóján. A községben délben kilenc harangszó hallatszott az áldozatokért, s a templomban délután Márfi Gyula veszprémi érsek mutatott be misét.
Tili Károly (független) polgármester szerint az embereknek már nem azt kell nézniük, hogy ki a károsult és ki nem, hanem közösen kell a jövőért dolgozniuk. Mint mondta, úgy éltek a tározó tövében, mint egy „időzített bombán”, és a legrosszabb álmukban sem gondolták, hogy ilyen tragédia megtörténhet. A falu kilenc lakosát veszítette el a vörösiszap-katasztrófában. A település vezetője hangsúlyozta, hogy nem felejtik el az egész országból érkezett önzetlen segítséget, s külön is kiemelte a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet önkénteseinek munkáját.
Szólt arról is, hogy nyáron látogatást tettek egy észak-olaszországi településen, ahol 286 ember vesztette életét 1985-ben, amikor átszakadt egy fluorbánya tározója. Mint elmondta, Magyarországgal ellentétben Olaszországban az állam nem állt helyt a károkozó helyett, és a károsultak hét évig pereskedtek a céggel.
A polgármester tájékoztatása szerint kedd este Kolontáron fáklyás felvonulással emlékeznek az iszapömlés áldozataira: végigjárják az egy évvel ezelőtt elöntött Kossuth és Malom utcát, minden egykori ház helye előtt megállnak és egy mécsest gyújtanak.
Közlése szerint az önkormányzat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen létrehoz a településen egy környezetvédelmi tanösvényt, amelynek az évfordulón átadott emlékhely az egyik állomása.
A tíz helyszínből álló interaktív tanösvény a világon bekövetkezett ipari katasztrófákat mutatja majd be fényképeken és filmfelvételeken keresztül. A tanösvény létrehozásával az a céljuk, hogy a természet sérülékenységét bemutassák – tette hozzá. A világon egyedülálló létesítmény része lesz a Kolontáron mementónak meghagyott épület, de a tíz állomás között helyet kap majd egy múzeumnak berendezett fogadóépület is.
(MTI)