Hirdetés

Ander Balázs, a párt alelnöke arról beszélt, hogy az utóbbi idők „felháborító bírósági ítéletei” azt mutatják, komoly gondok vannak e téren, ezért nyújtottak be országgyűlési határozati javaslatot.

A rend pártjaként a magyar polgárok, az áldozatok és a védtelen emberek pártján fognak állni mindig, azokkal szemben, akik „valamiféle kőkorszaki mentalitást követve” embertársaikban csak zsákmányállatot látnak, legyen szó két lábon járó, „öregező” sakálokról, diplomatajelmezbe bújt pedofilokról vagy szexuális erőszakot elkövetőkről – jelentette ki.

Beleznay Zsuzsanna, a Jobbik nő- és családpolitikáért felelős politikusa azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon egyre nő a pedofil és más szexuális bűncselekmények, valamint a visszaeső elkövetők száma. Hozzátette, a kémiai kasztráció olyan gyógyszeres kezelés, amellyel a töredékére lehet csökkenteni a visszaesők kétötödös arányát. Azt javasolták, hogy ezen bűncselekmények letöltendő szabadságvesztésre ítélt elkövetői számára első esetben választható, visszaesőként viszont kötelező legyen a kémiai kasztráció – ismertette.

Korábban írtuk