A kínai magyar, aki Rejtő regényeit fordítja mandarin nyelvre
Egy sanghaji magyar kocsmában üldögélve, magyar italokat szürcsölgetve arról beszélgetni, hogy éppen melyik Rejtő-regény feldolgozása fut a kínai mozikban. El tudja képzelni, hogy ez a valóságban is megtörténhet? Amennyiben a válasza nem, úgy mindenképpen olvassa el Lee Chí-vel készült interjúnkat!– Tavaly láttam egy videót, amelyben verset szavalsz magyarul. Mesélj ennek a filmnek a hátteréről!
– Néhány ével ezelőtt a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben dolgoztam, a kulturális és oktatási szakdiplomata mellett. Tavaly áprilisban láttam egy videót, amelyet az intézet egyik magyar munkatársa osztott meg a magyar költészet napja alkalmából. Egy Ady-verset szavalt kínaiul. Mivel a lezárások miatt rengeteg szabadidőm volt, gondoltam csinálok én is egy magyar verses videót. Fellapoztam az Ady-kötetemet és kiválasztottam azt a verset, amelyik leginkább kifejezte az akkori hangulatomat. Az intézet munkatársa magyarként szavalt kínaiul, én kínaiként magyarul.
– Kolozsváriként, határon túli magyarként nem szeretem ezt a kérdést, de jelen esetben azt hiszem megbocsátható, ha megkérdezem: hol tanultál meg magyarul?
– Magyarországon. A családdal 1998-ban költöztünk Magyarországra, amikor én nyolcéves voltam. A szüleim ruhaboltokat működtettek Budapesten és néhány vidéki városban, mindketten nagyon sokat dolgoztak. Én gyakorlatilag éjjel-nappal csak magyarokkal, a magyar barátaimmal voltam, ezért a mai napig jobban beszélek magyarul, mint kínaiul. Tizennégy évig éltem Magyarországon, ez nagyban formálta az identitásomat. Azt szoktam mondani, hogy én egy kínai magyar vagyok, vagy magyar kínai. A magyarországi barátaimon és a magyar ismerőseimen mindig azt éreztem, hogy bár látják, hogy kínai vagyok, mégis azt éreztetik velem, hogy belül magyar vagyok. Ezt a nézetüket én is osztottam. Miután 2012-ben visszajöttem Kínába, újra megerősödött a kínai identitásom, mintha visszatértem volna a gyökereimhez.
Viszont tudom, hogy a kulturális gyökérzetemet a magyar termőföld táplálta sokáig, ezért nagyon erős magyar szálakkal fonódott össze.
– Hogy vezetett vissza az utad Kínába?
– A 2008-as gazdasági válság meglehetősen érzékenyen érintette Magyarországot, nagyon nehézzé vált a megélhetés. Szeretem Magyarországot, azonban akkoriban nem éreztem biztosnak a jövőmet. Először azt terveztem, hogy Londonba költözöm, mert abban az időben már sok barátom dolgozott Angliában. Végül a szüleim rábeszélésére letettem az angliai terveimről, még egy pár évig Budapesten maradtam, majd 2012-ben visszaköltöztem Kínába. Akkor még az egész világon éreztette hatását a gazdasági világválság, jelentős visszaesések voltak mindenütt. Kínában ezzel szemben növekedett a gazdaság, bővültek a lehetőségek. A szüleim azt tanácsolták, hogy inkább próbáljam ki magam Kínában, ahol rengeteg lehetőség van egy fiatal számára.
Lee Chí helyi megbízottként egy magyar repülőgépgyártó cég, a Magnus Aircraft Zrt. kínai területi referense. Emellett van egy üzleti tanácsadással foglalkozó vállalkozása, amely magyar cégeknek segít bejutni a kínai piacra. A Stühmer csokoládémanufaktúrával, a Csíki sörrel, a Regenerával, a Yamuna kozmetikai céggel és egyéb magyar termékeket árusító cégekkel kezdte meg az együttműködést. Munkája mellett műfordítással foglalkozik szabadidejében, illetve a kínai közösségi médiában, a WeChaten és a Weibón működtet egy csoportot és egy oldalt 更多匈牙利｜More Hungary néven, ahol kínai nyelven jelennek meg magyar vonatkozású tartalmak. A Facebookon és az Instagramon pedig egy magyar nyelvű csoportot és oldalt hozott létre Napi kínai｜每日中文 néven, ahol Kínához kapcsolódó bejegyzések jelennek meg.
– Ha jól tudom, akkor néhány éve volt egy újabb magyarországi kitérő az életedben.
– Igen, két éve egy rövid továbbképzésen vettem részt Budapesten. Ennek az a története, hogy láttam egy pályázatot a Pekingi Magyar Kulturális Intézet honlapján, amely továbbképzési lehetőséget kínált műfordítók számára a Balassi Intézetben. Úgy éreztem, hogy a kiírás személyesen nekem szól. Azonnal benyújtottam egy korábbi Rejtő regény fordításomat, amit el is elfogadtak, így ösztöndíjjal részt vehettem a programban. Azt tudni kell, hogy 2012-ben úgy jöttem vissza Kínába, hogy a Biblia mellett egy 888 oldalas Rejtő-regénygyűjtemény is volt a csomagomban. Évek óta fordítom Rejtő Jenő műveit kínai nyelvre. Amikor beadtam a pályázatom, akkor én már túl voltam néhány regény fordításán, és 2015 óta két kínai kiadóval is tárgyaltam a megjelentetésükről.
– A kiadók hogy fogadták Rejtő regényeit, hol tart a kínai nyelvű kiadás?
– A kiadóknak tetszett. A történetek nemzetközi színhelyeken játszódnak, kalandos és tragikus sorsú író az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte. Ez sikerrecept. A monarchiához romantikus érzelmek kötik a kínaiakat, főleg Sissy miatt. Két jelentős kiadóval is tárgyaltam, a CITIC Press Group és a Phoenix képviselőivel. Az elején két konstrukcióról tárgyaltunk. Első körben mind a két kiadó olyan szerződést tett le elém, miszerint egy egyszeri összeget fizetnének nekem karakterszám alapján a fordításért. A további részvételemről a megfilmesítésekben, márkaépítésben és az egyéb merchandisingról pedig utólag beszélhettünk volna, a könyvek megjelenése után. Egy másik lehetőség szerint pedig saját költségen adhatom ki a regényeket, ami könyveladásokból származó profitrészesedést jelentett volna és az egyéb munkálatban is aktív részese vagyok. A megbeszélések során olyanokat mondtak, hogy Rejtő nevét még fel kell építeni Kínában, kultuszt kell teremteni, a marketinget ki kell alakítani. Minél többet beszéltek arról, hogy mennyire körülményes egy új nevet befuttatni, annál világosabb lett nekem, hogy látják benne a fantáziát. Végül hosszas tárgyalások után a CITIC szerkesztőjét sikerült meggyőznöm egy harmadik konstrukcióról. A kiadó szerkesztőjével sikerült megállapodni, a felettesei azonban elkaszálták. Úgy akarták módosítani a megegyezést, hogy az első ötezer példány nyomtatási költségeit nekem kellett volna állnom, ami százezer yüan saját tökét igényelt volna regényenként. Ez átszámolva nagyjából négymillió forintot jelentett volna. Adtak volna némi támogatást is, a könyvvel kapcsolatos programokra, a költségek nagyobb része azonban engem terhelt volna. Sajnos nem volt ennyi pénzem, pedig szívem szerint elfogadtam volna az ajánlatot. A CITIC (中信) nagyon nagy kiadó Kínában, minden repülőtéren, autóbuszpályaudvaron, vonatállomáson, illetve minden nagy és közepes városban van könyvesboltjuk. Azért ragaszkodtam a könyvkiadásban és a márkaépítésben való aktív részvételemhez, mert úgy gondolom, hogy olyan valaki tudja jól prezentálni Rejtőt, aki ismeri azt a világot, ahonnan a szerző és a művei származnak.
Én tudom, hogy miről szól Rejtő világa, mind a két kultúrát ismerem, képes vagyok jól közvetíteni a regények szellemiségét.
A nagy kiadóknál pedig mindig van valami, ami fontosabb, nekem pedig a Rejtő-regények ügye a legfontosabb, ezért szerencsésebbnek éreztem, ha én tartom kézben az ügymenetet. Jelenleg ott tartok, hogy igyekszem magam megteremteni a tökét a kiadás finanszírozásához. Tulajdonképpen 2013 után minden üzleti tevékenységem a Rejtő-regények kiadásának a vágyából bontakozott ki. Annyival könnyebb mostanra a helyzetem, hogy már van szakmai referenciám. Néhány éve egy shangdoni kiadó felkérésére tizennégy magyar gyerekkönyvet fordítottam le kínai nyelvre. Ezt a megkeresést a konzulensemnek köszönhetem, aki személyesen ajánlott engem a kiadónak, ez úton is szeretném kifejezni feléje a hálámat a barátságáért, és azért, hogy mentorál.
– Miért éppen Rejtő? Honnan ered a rajongásod?
– Apámnak abban az épületben volt egy boltja, ahol Rejtő Jenő született. Mi az üzlethelyiség galériarészén laktunk, amikor gyerek voltam, rengeteg emlékem fűződik ahhoz az időszakhoz. Akkor persze még fogalmam sem volt róla, hogy ki az a Rejtő Jenő. Egyébként egészen véletlenszerű volt a találkozásom a Rejtő-művekkel. Valamikor 2008 körül, egy nyári délutánon a Blaha Lujza téri megállónál felszálltam a villamosra, és az első szabad ülőhelyre leültem. Egy szakadt Albatrosz könyvet találtam az ülés és a villamos oldala közötti résben. Borítója nem volt, az első oldalán viszont ott volt a regény címe: A három testőr Afrikában. Zsebre vágtam, hazamentem és még aznap este kiolvastam. Nagyon jól emlékszem, hogy másnap korán keltem, hogy Rejtő-könyvekre vadásszak. Viszonylag rövid időn belül jó pár Rejtő-regényt elolvastam. Rendszeresen jártam antikváriumokba érdeklődni, de olyan is előfordult, hogy megláttam egy konténernyi összegyűjtött papírhulladékot egy általános iskola udvarán és bekérezkedtem a portán, hogy körülnézzek az összegyűjtött papír között. A portás meg is kérdezte, hogy mit keresek, mondtam neki, hogy Rejtő-könyveket. Sok sikert kívánt és beengedett az iskola udvarára.
– A kínai közönség vevő lenne Rejtőre? Egyáltalán milyen lehetőségei vannak a magyar irodalomnak Kínában?
– A kínai emberek nagyon nyitottak az új dolgokra, és még inkább nyitottak azoknak az országoknak a kultúrájára, akik szintén nyitottak a kínai kultúra irányába. Kínának nagyon mély, ősi irodalmi kultúrája és történelme van, elég csak a Ming-dinasztia regényeire, a Song-dinasztia dalverseire, vagy a Tang-dinasztiából származó költeményekre gondolni. A klasszikus irodalom mint műfaj nagyon nagy becsben tartott kincs Kínában. A szellemi haladás megköveteli, hogy az irodalom is haladjon a korral, ez megfelel annak az irányzatnak, amit Lu Xun [Lu Hszün] képviselt a XX. században. Lu Xun így írt a gyermekkori bajtársaknak, a következő generációk jövőjéhez fűzött reményeiről:
„kell, hogy legyen új életük, olyan élet, amelyet mi nem élhettünk meg.”
A haladás iránti igény abban mutatkozik meg, hogy a kínai olvasóközönség igyekszik minél több oldalról megismerni a minőségi világirodalmat. Én azt gondolom, hogy akár a klasszikus, akár a modern magyar irodalmat nézzük, minőségét tekintve előkelő helyet foglal el a világirodalom egészében. A magyar líra világszinten is nagyon magas színvonalat képvisel. De az első kérdésre válaszolva: azt gondolom, hogy a fordulatos és humoros hangvételű regényekben ábrázolt légiós világ, a vadnyugat, a dél-kelet ázsiai helyszíneken játszódó történetek hamar beszippantanák a kínai olvasókat is. Véleményem szerint a regényeket számtalan módon lehet összekapcsolni Magyarországgal, a pesti humorral, a magyar életérzéssel. Ezt szerintem mindenkinek ismernie kell Kínában is. El tudom képzelni, hogy egy nap Kínában, akár Sanghajban vagy Hongkongban, egy magyar kocsmában üldögélve arról beszélgetünk, hogy milyen új magyar termékekért vannak oda most a kínaiak. A háttérben a Bikini, az Edda vagy akár Deák Bill Gyula zenéje szólna, a TV-ben pedig az új Rejtő könyvből adaptált mozinak az előzetese futna kínai nyelven. Mindezt egy korsó magyar sör vagy egy pohár magyar bor mellett tennénk. A kocsma „A vén szigonyos” nevet viselné, szemben vele pedig a Grand Hotel állna.