A királyság örök
– Húsz éve ideiglenes alkotmány szabja meg hazánk politikai folyamatait, s bár időről időre fölmerül a jogfolytonosság kérdése, mindeddig nem történt érdemi lépés ennek helyreállítására. Feltétlenül szükséges ez?
– A jogfolytonosság helyreállítása megkerülhetetlen feladat, éspedig két okból. Az egyik az, hogy Magyarországon nincs közjogi stabilitás. Ezt mindenki látja, érzi, 2006 őszén pedig bebizonyosodott, hogy krízishelyzetben egy köztársasági elnök képtelen pártoktól függetlenül, a nemzet érdekében cselekedni. A másik ok a nemzeti egység hiánya. A magyar királyok mindenkor Isten kegyelméből uralkodtak, s a nemzet koronázta meg őket. Ily módon szilárd hatalmi egyensúly jött létre, hiszen az uralkodó önálló tényezőként ugyanannyit nyomott a latban, mint a Szent Korona tagjainak összessége. Ez azt is jelentette, hogy őket egymástól elválasztani nem lehetett. Az uralkodó koronázásakor hitlevelet bocsátott ki, mely lefektette az uralkodó kötelességeit, amelyek a nemzet biztosítékai is voltak. E „királyi perspektívából” szemlélve nincsenek különböző politikai oldalak, szekértáborok, csak az egyetemes nemzet létezik. Vagyis a király mint szuverén entitás nem része a politikai küzdelmeknek, azok felett áll, ő áll középen.
– Tehát a jogfolytonosság helyreállítása államformaváltást is jelent?
– Szükségképpen igen. De nem államformaváltásról, hanem az államforma helyreállításáról kell beszélnünk. A jogfolytonosság helyreállítása ugyanis egyet jelent a történeti alkotmányhoz és a Szent Korona tanához való visszatéréssel, ezek viszont köztársasági keretek között értelmezhetetlenek és értelmetlenek. Az 1989–90-es rendszerváltozást levezénylő politikai osztály legnagyobb bűne, hogy nem állította helyre a jogfolytonosságot. Az ideiglenességet nem mellesleg a jelenlegi alaptörvény is rögzíti. Egyesekben ugyan fölmerült a helyreállítás igénye, a probléma Antall József elé is eljutott, de ő több megnyilatkozásában is deklaráltan az 1946-os köztársaságot tekintette történelmi alapnak. Márpedig 1946-ban a Horthy-korszak, tehát a kormányzóság polgári-demokrata ellenzéke egyezett ki a kommunistákkal és az őket támogató megszálló hadsereggel. Ez akkor is igaz, ha e kiegyezés nem volt hosszú életű. Egyébként jellemző, hogy még 1946-ban is nyomaiban fennállt a történeti alkotmány, az ideiglenes kormány 1867-es törvényekre is hivatkozott, mert nem volt máshová visszanyúlni.
– De azért egy köztársaság is tud jól működni, nem?
– Hogyne, azokban az országokban, ahol van republikánus hagyomány. Ilyen például Svájc vagy az Egyesült Államok. De Magyarországnak nincs és sosem volt vállalható köztársasági múltja. Hazánkban a köztársaságok deklaráltan megszakítottak minden kapcsolódást a történeti alkotmánnyal és ezáltal Magyarország ezeréves szuverén értékteremtésével. Ha úgy tetszik, ez egy történelmi skizofrénia, amit nyilvánvalóan kezelni kell. Erre pedig a bajt előidéző államforma nem képes. A köztársaság, mely a jogfolytonosságot felrúgta, nem volt képes semmiféle egyéb jogfolytonosságot teremteni, csak a kommunista diktatúrával. Márpedig vannak olyan magyar közjogi államalkotó alapelvek, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül. Ilyen a Szent Korona tana, amely azóta államrendező elv, mióta a Kárpát-medencében létezik a keresztény magyar állam. Azután ilyen a szervesen fejlődő magyar alkotmány, mely ezer év tapasztalatait építette be magába. És végül ilyen a már említett nemzeti egységteremtés a királykoronázás által. A köztársaság mindezt megtagadta, de helyette nem tudott időtálló, működőképes rendszert megalkotni. Ráadásul ez az államforma születésétől ellentmondásban van önmagával, hiszen a népszuverenitásra hivatkozik, de sohasem kérdezték meg róla a népet, hanem mindig ráerőltették a nemzetre. A királyságot a nemzet önmaga alkotta meg, a köztársaság egy oktrojált rendszer vele szemben. 1918-ban néhány doktriner liberális kávéházi forradalmár gründolta össze, 1946-ban idegen megszállás mellett és az 1944 előtti törvényes rend képviselőinek teljes kirekesztésével jött létre, 1989-ben a nyilvánosság kizárásával lezajlott kerekasztal-tárgyalások eredményeként kiáltották ki. Vagyis önmaga logikája szerint sincs legitimitása. Olyannyira nincs, hogy a sokat emlegetett népszuverenitás mindjárt gyűlöletessé válik a köztársaság vezetői szemében, ha az adott esetben ellenük irányuló népharagként nyilvánul meg, mint 2006-ban. Akkor azok, akik ugyebár választás útján a néptől kapták hatalmukat, csőcseléknek nevezték azokat, akik köveket dobáltak tiszta politikai erkölcsöt számon kérve az ország vezetőin. E logika mentén az 1956-os felkelők is csőcselék, ami lehet egy álláspont persze, csak aki ezt vallja, az szükségképpen Rákosi, Gerő és Kádár oldalán találja magát.
– A köztársaság keretei között nem lehet visszatérni a jogfolytonossághoz?
– Nem, mert a jogfolytonosság a királysághoz kötődik, abban gyökerezik, attól elszakítani ugyanolyan forradalmi tett, mint egy tanácsköztársaságot létrehozni. Mint mondtam, a köztársaság kifejezetten megtagadta a történelmet, szembefordult vele, így lényegileg képtelenség jogfolytonosságról beszélni republikánus keretek között. Gyakran hallok olyan ellenvetést, hogy már túl sok idő eltelt, és ezért már lehetetlen visszatérni a monarchia intézményéhez. Emögött azonban nincsenek valódi érvek. A magyar politikai elitnek kötelessége lenne visszatérni a történeti alkotmányhoz. Volt rá példa, hogy százötven évig állt fenn kétséges közjogi helyzet: a török kiűzése után I. Lipótnak, aki amúgy nem volt minden szempontból jó uralkodó, első dolga volt helyreállítani a jogfolytonosságot és felajánlani Magyarországot Szűz Máriának, ahogy azt Szent István is tette. Az alkotmányos rend ugyanis a nemzet szuverenitásának az alapja.
– Csakhogy a köztársaság biztosítja a választás jogát, míg a királyságban a trón öröklődik, és így nincs garancia arra, hogy nem lesz uralkodó egy félkegyelmű vagy egy despota…
– Miért, a köztársaságban van erre garancia? Gondolom, elég, ha Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök személyét említem az efféle ellenérvek cáfolatára. De ami a kérdés lényegét illeti, arra jó példa 1848, amikor egy kétségtelenül szerényebb kvalitású király, V. Ferdinánd ült a trónon. Az intézményrendszer olyannyira jól volt felépítve, olyan fékek és ellensúlyok voltak beépítve a rendszerbe – egyébként még az abszolút monarchia korában is –, hogy egyszerűen képtelenség volt önkényhez folyamodni, ellenben 1848 áprilisában megszületett az alkotmányos monarchia, a felkent király pedig szentesítette azt az április törvényekben. Fontos azonban, hogy az uralkodó kellőképpen autoriter személyiség legyen, hogy önállóan kezdeményezhessen és cselekedhessen, így ugyanis a nemzet nem eshet önös politikai játszmák áldozatául.
– Semmi lehetőséget nem lát arra, hogy a köztársaság intézményrendszerében történjen meg a kibontakozás?
– Rövid távon elképzelhető a felületi sebek kezelése, természetesen. Lehet, hogy hirtelen a semmiből idepottyan nekünk egy használható, megújult köztársaság, de lássuk be, a bizonytalan politikai kísérleteknél és a vágyálmoknál többre mennénk a bizonyítottan működőképes, kipróbált királyságunkkal, mert az a miénk. Mint mondottam, Magyarországon nincs republikánus hagyomány, ami van, az pedig nem vállalható. 1918-ban összeomlott az ország, jött a kommunista diktatúra, majd Trianon. 1946-ban idegen megszállás alatt a konzervatív politikai elitet kivégezték, internálták vagy emigrációba kényszerítették, és kiteljesedett a kommunista diktatúra. Az 1989 óta eltelt húsz év pedig szintén nem sikertörténet, gondoljunk csak a gazdasági mélyrepülésére és a közrend elolvadására. A népszuverenitás is írott malaszt maradt mindig. 1918-ban az Astoria puccsistái diktáltak, 1946-ban a szovjet dominanciájú Szövetséges Ellenőrző Bizottság által engedélyezett, úgynevezett demokratikus pártok indulhattak csak a választáson, ráadásul, mivel nem volt még békeszerződés, Magyarország határai sem voltak rögzítve, s így a választók névjegyzékét is kétségesen lehetett csak összeállítani. 1989-ben pedig a kerekasztal-tárgyalások teremtették meg a jelenlegi kereteket, s azóta is ideiglenes az alaptörvény. A köztársaság tehát sohasem tudott legitimációt szerezni, sohasem tudta megtartani az országot és a nemzetet. Több részletben hatvanegynéhány év alatt három demokratikus köztársaság jött létre és két kommunista diktatúra, egyik sem működött igazán, vagy éppen elnyomást hozott a nemzetnek. Jelenleg a köztársaság intézménye erkölcsileg és gazdaságilag egyaránt felszámolja önmagát, az utolsó esélyt a stabilizációra a 2010-es választásokon kapja meg. Ezer év alatt viszont egyetlen királyságunk volt, amelyhez a magyarság mindig is ragaszkodott. Ez szerintem önmagáért beszél.
– Ön szerint tehát a köztársaságok eredményeként az ország és a nemzet területében, népességében és gazdasági erejében folyamatosan fogyatkozik és sorvad?
– Így van, pontosabban a nemzet zuhanásának állomásai a köztársaságok, merthogy több is volt belőlük. A köztársaságról mint valami ideális berendezkedésről valójában csak néhány doktriner baloldali értelmiségi beszél, az emberek számára nem jelent semmit ez a fogalom. Mátyás király nevét mindenki ismeri, de ugyan milyen példakép lehet Károlyi Mihály, Dobi István vagy Tildy Zoltán? De mondok egyebet. Érdemes körülnézni Budapesten, a Hősök terén; a Kisföldalatti, a királyszobrok, a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok a királyság időszakában épültek. A nem működő időkerék a Városligetben, amelyet most már egy középkategóriás notebook áráért árulnak – na, az a köztársaság! A szemetes, piszkos parkok, a kommunista suhancok által elfűrészelt fehér emlékkereszt a Regnum Marianum templom helyén szintén a köztársaság mementói. Köztársaság mindig akkor jön létre, ha a nemzet immunrendszere nem működik. 1918-ban, 1946-ban, 1989-ben nem működött, és azóta se lettünk sokkal egészségesebbek. A köztársaság lételeme, lényege, hogy mindig újra akar kezdeni mindent, miközben sutba hajítja ezer év felhalmozott értékeit, ezért mindig egy forradalmi állapotban jön létre.
– De miként lehetne itt és most helyreállítani a jogfolytonosságot, vagyis a királyság intézményét?
– Ez kifejezetten és kizárólag az e célból összeülő nemzetgyűlés feladata lenne. Hatalmas munkáról van szó, az 1920-as években az alig egy évig tartó felfordulás után hat esztendőbe telt, mire minden újra a helyére került, így a mi esetünkben el lehet képzelni, milyen sokáig tartana a dolog. De elodázhatatlan a feladat. A nemzetgyűlésnek addig is ideiglenes államfőt kellene választani. A magyar történeti közjog erre két megoldást ismer, a kormányzóság és a helytartóság intézményét.
– Kik és hogyan lennének a nemzetgyűlés tagjai?
– Mivel jelenleg nincs királyunk, és helyettese sincs, ők nem hívhatják össze, így egyéb megoldást kell találni. Járható út elvileg, ha az országgyűlés átalakul nemzetgyűléssé, és deklarálja, hogy kizárólag alkotmányozással foglalkozik. Erre azonban a realitások ismeretében aligha van lehetőség, így jobb híján választás útján jöhetne létre egy új nemzetgyűlés, deklaráltan csakis a jogfolytonosság kérdéseinek rendezése céljából. Ez a legitim út.
– No és ki lenne alkalmas uralkodónak?
– Ez a leggyakrabban fölmerülő kérdés. Azt tudom rá felelni, bármilyen furcsa, nem ez a legfontosabb, hanem a történeti alkotmány, a Szent Korona tana és a jogfolytonosság helyreállítása. Ha mindez megvan, akkor a nemzetnek bizonyos törvények között, adott módon elég nagy szabadsága van a király személyét illetően. Ugyanakkor az is biztos, hogy amíg Habsburg Ottó főherceg él, addig ő a trónörökös. Ez ellen nem lehet apelláta, a történeti alkotmányból következik ez a helyzet. Ha ő eltávozik, akkor több lehetőség is fölmerül. Elsősorban azt kell majd akkor megnézni, hogy Boldog IV. Károly egyenesági leszármazottai közül ki koronázható meg.
– A Habsburg név nem cseng túl jól Magyarországon, a közvélekedés szerint a dinasztia uralkodói elnyomták a nemzetet, ráadásul több trónfosztás során is elűzték őket…
– A „négyszáz éves Habsburg-elnyomás” fogalma legalábbis elnagyolt és történelmietlen. A dinasztia adott kiváló és méltatlan uralkodókat egyaránt, miként más dinasztiák is. Az egyes uralkodók tetteit alanyi jogon bárki bírálhatja, magam is megteszem akár a mostani trónörökössel kapcsolatban is. De nem „Habsburg-restaurációról” és nemcsak az ő személyéről beszélek, hanem a jogfolytonosság helyreállításáról. Ami a trónfosztásokat illeti, ezek törvénytelenek voltak, hiszen a nemzetgyűlés minden döntését a királynak jóvá kell hagyni ahhoz, hogy az legitim legyen. Nem véletlen, hogy a liberális Deák Ferenc és sokan mások az 1849-es trónfosztást megelőzően már régóta visszavonultak a közélettől, pont azért, mert a jogfolytonosság veszélybe került, nem akartak a felkent király ellen lázadni. 1921-ben az akkori nemzetgyűlés úgy cikkelyezte be a trónfosztást, hogy jobb meggyőződése ellenére, kényszerből cselekszik. E „detronizáció” ugyanis törvénytelen, forradalmi tett volt, ahogyan már gróf Apponyi Albert is elmondta annak idején a Parlamentben. Ezt akkor mindenki tudta is. Nem véletlen, hogy amikor Mindszenty József 1945 szeptemberében hercegprímás lett, és így az ország első közjogi méltósága, akkor első levelei egyikét éppen Ottó főhercegnek írta, mivel azt akarta, hogy az alkotmányos rend helyreálljon, s a trónörökös foglalja el trónját. Mindszentyt ebbéli törekvésében egyébként több akkori konzervatív politikus is támogatta. A hercegprímás közjogi tekintélyénél fogva megvétózta a köztársaságot, Slachta Margit, a Keresztény Női Tábor vezéregyénisége pedig a köztársaság ellen szavazott 1946-ban. Sőt, 1944-ben Horthyban is fölmerült, hogy Ottónak adja át a hatalmat, s emlékirataiban is utal arra, hogy a dinasztia jogara alatt látná megnyugtatónak Magyarország jövőjét, ami nem véletlen, mert politikai példaképe I. Ferenc József volt. Habsburg-ügyben tehát sokkal árnyaltabb a kép, mint ahogy azt 1945 óta ábrázolni szokás.
– De mit szólna Magyarország népe, ha Habsburg György kerülne a trónra? Az a Habsburg György, akit Horn Gyula nevezett ki tiszteletbeli nagykövetté.
– Ottó trónörökös halála esetén ő a sokadik a sorban, fivére, Károly a várományos, kinek hitvese Thyssen-Bornemissza Franciska. Legidősebb fiuk az Antal nevet viseli, és magyarul is tanul. De mind, mondtam, jelenleg nem az uralkodó személye a legfontosabb, hanem a jogfolytonosság helyreállítása.
– Nem anakronizmus királyságról beszélni 2009-ben?
– Nem, sőt, most újra nagyon is aktuális. Ezer éven át ez volt választott, magunknak megalkotott államformánk. A királyság mindig szilárd kereteket biztosított a nemzetnek a fejlődéshez, a köztársaság ellenben nem bizonyította létjogosultságát, sokadszorra sem. A királyság mindig meg tudott újulni, mindig hozzásegítette a nemzetet a boldoguláshoz, újra és újra nagyságot hozott. Ezt egyetlen köztársaságról sem lehet elmondani, épp ellenkezőleg, mindig süllyedés és romlás volt az eredmény. A köztársaság elmúlt húsz éve csőd politikai, gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt. Meggyőződésem, hogy a következő kormánynak történelmi felelőssége visszavezetni Magyarországot a jogfolytonossághoz. Véget kell vetni annak, hogy belterjes, dogmatikus körök laboratóriumi kísérleteket folytassanak a nemzettel. A köztársaság igenlése Magyarországon mindig csak a legszélsőbb baloldalon, a marginális extrémitások körében merült föl, a többség kényszerből alkalmazkodott hozzá. Ki kell mondani, hogy a királyságnak nincs alternatívája Magyarországon, a köztársaságnak pedig csak jelene van, jövője nincsen. Most minden mozgásban van, történelmi lehetőség és felelősség eredeti államformánk helyreállítása. Persze ez hosszú folyamat lesz, de a magyar nemzet mindig képes volt bölcsen és felelősségteljesen dolgozni jobb jövőjéért.
Ágoston Balázs
——————————-
PÁNCZÉL HEGEDŰS JÁNOS
1974-ben született Budapesten.
2000 óta több folyóiratban (IGEN, Távlatok, Magyar Nemzet, Vigília stb.) is megjelentek publikációi.
2003-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen kommunikáció és történelem szakon.
2003 óta oktat a közép- és felsőoktatásban egyetemes és magyar történelmet, valamint kommunikációelméletet.
2006-tól a Miles Christi hagyományhű katolikus, konzervatív és monarchista folyóirat főszerkesztője.
2009-ben elindítja a Regnum! portált (www.regnumportal.hu), „királyságban gondolkodunk” jelszóval, konzervatív online médiumként és szellemi műhelyként.