– A kilencvenes évek elején a Fidesz politikai tanácsadója volt, aztán az üzleti életben dolgozott, és most a kormány tagjaként tért vissza a politikába. Mennyit változott a Fidesz ez alatt a tizenöt év alatt?

– A Fidesz az elmúlt tizenöt évben komoly fejlődésen ment keresztül, ifjúsági mozgalomból kormányzóképes néppárttá vált. Míg 1990 tavaszán az országos lista állítása is gondot jelentett, addig 2010 őszén csak polgármesterjelöltből 1140-et állított a Fidesz. Ez is mutatja, hogy mára a leginkább beágyazódott szervezetté vált. Sőt ma az egyetlen olyan politikai erő, amelyiknek érdemi válaszai vannak az ország előtt álló társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekre. Kormánypártként most elsődleges feladata a válságkezelés és olyan új megoldások keresése, amelyek révén sikeres gazdaság- és társadalomirányítási modell vezethető be. Ennek első lépése a Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrehozása. Szóval nyugodtan mondhatjuk: igen, a Fidesz sokat változott, méghozzá előnyére.

– Amikor nemzeti fejlesztési miniszterré nevezték ki, megbízatását azzal indokolták, hogy ön alkalmas személy az oligarchák megfékezésére. Kiket kell megfékeznie és sikerült-e már valamilyen eredményt elérni?

– Az elmúlt években, évtizedekben az állami vagyont sok esetben magánérdekek szerint használták. Az állami vagyonból így magánmonopóliumok jöttek létre és ezt a gazdasági hatalmat a politikai rendszer befolyásolására konvertálták azért, hogy a politikai hatalmat megragadják, vagy legalább befolyásolják – ezt nevezi oligarchiának a nemzetközi szakirodalom. Az oligarchák visszaszorítását szolgálja az elszámoltatás, a számonkérés, azoknak a kiskapuknak a bezárása, amelyek az elmúlt években lehetővé tették, hogy törvényesen vagy törvénytelenül – ezt majd egyes esetekben eldönti a bíróság –, a közjót sértő módon gyarapodjanak a hatalmon lévők. Mi megváltoztattuk a szabályokat és útját álljuk az állami vagyon elherdálásának, megvédjük a demokratikus intézményeket. A jelenlegi kormány a nemzet egészének érdekét tekinti mércének, megszünteti a fent leírt gyakorlatot, megerősíti az államot és megóvja, hatékonyan működteti az állami vagyont.

– Külföldi tőkecsoportok vezetésével jöttek létre ezek a magánmonopóliumok vagy egyszerűen az elmúlt évek politikai vezetése nyúlta le az állami vagyont?

– A gazdasági élet jól körülhatárolható szereplőinek, a politikai elit egy részének, valamint a közigazgatás legfelső szintjén állók bizonyos csoportjainak összefonódásáról van szó. A közvagyon egy részét elherdálták, felélték, s ezzel nemcsak anyagi károkat okoztak, hanem a jogbiztonságba vetett hitet is megingatták, azt az erkölcstelen üzleti szemléletet követték és tekintették normának, hogy mindent lehet. Gondoljunk Sukoróra, a Malévra vagy a repülőtér privatizációját követő tranzakciókra. A Malév eladásánál az orosz partner a társaság feltőkésítését ígérte. Ehelyett mi történt? Hitelből finanszírozta a céget úgy, hogy a Malévnek a magyar állam viszontgaranciát vállalt, ami csak a tranzakcióban részt vevő magánszemélyeknek volt előnyös. A ferihegyi repülőtér privatizációja sem volt sokkal tisztább ügy, a magyar kormány értékesítette az angoloknak, akik eladták a spanyoloknak, ők pedig továbbértékesítették a németeknek. A jelenlegi német tulajdonos részben kereskedelmi banki hitelből finanszírozta a tranzakciót, amelyre a magyar állam garanciát vállalt. Ez az eljárás felháborító. Ezzel a „modellel” szemben a jelenlegi kormány azt szeretné bizonyítani, hogy az állam is lehet jó gazdája a közös vagyonnak, képes felelősen gazdálkodni, megszüntetni a pazarlást és felszámolni a korrupciót.

– Beiktatásakor a másik kulcsszó a nemzeti fejlesztési politika volt. Mitől lesz a fejlesztési politika nemzeti, s miben más ez, mint a korábbi gyakorlat?

– Az előző ciklusokban nem volt egységes fejlesztéspolitika. Most lesz. Kihasználva annak az előnyeit, hogy a fejlesztési miniszter egyszerre irányítja a vagyongazdálkodást és a fejlesztést, létrehoztuk azt az intézményrendszert, amely képes megvalósítani az egységes fejlesztéspolitikát. Egyszerűbb lesz a pályázati rendszer, hatékonyabb a források felhasználása. Az uniós pénzeket elsősorban munkahelyteremtő, a magyar kis- középvállalatokat helyzetbe hozó projektekre, a gazdasági növekedést elősegítő módon kívánjuk felhasználni. Szakítunk az elmúlt évek gyakorlatával, ami háttérbe szorította a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat. Az uniós forrásokból eddig mindössze tíz százalékot kapott ez a szektor.

– Megváltoztatják a pályázati kiírásokat?

– Igen, de hozzáteszem, ha az elmúlt időszakban betartották volna az akkori szabályokat, már sokkal jobb lenne a helyzet. A minisztérium egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb pályázati rendszert hoz létre. Az erről szóló konzultációsorozat már elindult. A jelenlegi széttagolt és koordinálatlan rendszer helyett egységes, a pályázók számára áttekinthető támogatási rendszert fogunk működtetni. Csökkentjük a pályázók és a fejlesztési intézmények adminisztrációs feladatait, kevesebb pályázatot írunk ki, hogy ne aprózzuk el a pénzeket. Eddig technikailag, tartalmilag, pénzügyileg, az információk beszerzése szempontjából a magyar kis- és középvállalkozások hátrányban voltak, nem tudtak megfelelni a pályázati rendszernek.

– Segítettek nekik a pályázatírók. Ön néhány hete harcot hirdetett ellenük. Miért?

– Magyarországon a pályáztatók és a pályázók közé beékelődtek a pályázatírók. Beékelődhettek, mivel a rendszer olyan bonyolult volt, hogy külön szakmává vált annak értelmezése. Ha csak a kiírások szövegét nézzük, úgy tűnik, nem magyarul fogalmazták meg azokat, sokkal inkább valamiféle bikkfanyelven. Azok a szervezetek boldogultak a pályázatokkal, amelyeknek házon belül volt egy-egy pályázatírásra, -értelmezésre szakosodott munkatársa, esetleg egész részlege. Ez jellemzően a nagyvállalati szektor. A kisvállalkozások és az önkormányzatok tehát kénytelenek voltak igénybe venni a pályázatírók szolgáltatásait. Ezt a munkát azonban hivatalosan nem fizethetnék a pályázati pénzekből, de az állandó forráshiánnyal küzdő gazdaságban vagy önkormányzati szektorban nem nehéz elképzelni, hogy miként működött ez.

– Vagyis egyszerűbb szövegezéssel és egyszerűbb feltételrendszerrel kéne kiírni a pályázatokat, nem pedig elrejteni azokat különböző kiírások alpontjainak alpontjaiba?

– Egyszerű, átlátható, gyors és olcsó pályázatok kellenek. Jelenleg elképesztő mennyiségű információt és engedélyt kell beszereznie annak, aki pályázni akar. Emellett a pályázatokban olyan gazdasági feltételeket írnak elő, amiknek a teljesítése a kis cégek számára szinte lehetetlen. Az elvárt mértékű előfinanszírozás például egy bizonyos cégméret alatt vállalhatatlan.

– Mikortól válnak egyszerűbbé a pályázatok?

– Az országgyűlés még a nyári szünet előtt elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását. Elvégeztük a pályázati intézményrendszer átvilágítását is. Kiderült, hogy a rendszerben működő szervezetek közül jó néhány csak nehezíti a pályázók életét. Sajnos van olyan kő, amelybe ezek részvétele bele van vésve, amikor az előző kormány megkötötte a 2007–2013 közötti időszakra szóló finanszírozási megállapodást Brüsszellel, rögzítette az eljárásrendet, az intézmények számát és szerepét is. Ezek a szerződéses kötelezettségek kötik a kezünket, az egyszerűsítésre vonatkozó elkészült tervek végrehajtásához Brüsszel egyetértésére is szükség van.

– Tehát nem is annyira bonyolult a brüsszeli szabályozás, s az elmúlt évek kormányai állítottak fel egy túlbonyolított akadálypályát?

– A pályázati rendszer kialakítása, működtetése nemzeti hatáskör. Az egyébként sem egyszerű uniós rendszert Magyarországon sikerült tovább bonyolítani. Hogy ebben mennyi volt a butaság, a jóindulatú, de elhibázott döntés, és mennyi a szándékoltság, az utólag már nehezen mutatható ki. Az átvilágítás során mindenesetre gyakran támadt olyan érzésem, mintha a rendszer bonyolultsága sokak érdeke lett volna, hiszen egy nehezen átlátható közegben a pénzek mozgása is kevésbé követhető. Nem lehet véletlen, hogy az elmúlt hetekben lezajlott uniós vizsgálatok három területen találtak súlyos mulasztásokat. A jelentések mindegyike a szabálytalan közbeszerzéseket, az ellenőrzés hiányát és a kifizetések rendjének ellenőrzési hiányosságait tette szóvá.

– Társadalmi szempontból sem volt ideális a pénzek felhasználása.

– Az elmúlt évek ötletelő, inkább szépészeti beavatkozásai helyett munkahelyteremtő és a gazdasági növekedést serkentő, egységes fejlesztéspolitikára van szükség. Az elmúlt időszakban számtalan városban szedtek föl vagy raktak le köveket. Sok településen ugyan nagyon szép lett a főtér, de egyáltalán nem csökkent az óriási, nemegyszer húsz százalék fölötti munkanélküliség. A magyar gazdaságot csak munkahelyteremtéssel lehet talpra állítani, a forrásokat is ennek a célnak a figyelembe vételével kell felhasználni, a következő évtizedben egymillió új munkahelyre van szükség.

– Ez azonos a kisvállalkozások támogatásával?

– Szorosan összefügg a kisvállalkozások támogatásával, amelyek a hazai munkahelyteremtés kulcsszereplői. Azoktól a szektoroktól várjuk a munkahelyteremtést, amelyeket az Új Széchenyi Tervben is megjelöltünk.

– Melyek ezek?

– Például az egészségügy, a „zöldipar”, az energiahatékonyságot, az energiatakarékosságot szem előtt tartó projektek, a „zöld” mezőgazdaság. A turizmus, amiben meggyőződés szerint több százezer munkahelyet lehetne teremteni az egészségügy és a wellness összekapcsolásával. Az ország adottságai leginkább ezeknek a fejlesztési területeknek felelnek meg, ezekben látjuk a legnagyobb, a gazdasági növekedés érdekében mozgósítható tartalékokat.

– Az imént mondta, hogy a kisvállalkozások az uniós források tíz százalékával gazdálkodhattak. Mennyire lehet ezt emelni?

– Az a célunk, hogy minél magasabb, a jelenlegi többszöröse legyen ez az összeg. A 2007–2013 közötti uniós költségvetési ciklusban mintegy nyolcezermilliárd forint forrás áll az ország rendelkezésére. Ebből – az egész ciklust tekintve – csaknem háromezermilliárd forintot közvetlenül és közvetve a kis- és középvállalkozói szektorba szeretnénk forgatni.

– Akkor a következő években nagyon sok pénzhez kell jutniuk a magyar cégeknek, hiszen csak így javíthatók az arányok.

– Nagyon sokat kell kapniuk, még akkor is, ha ma már tudjuk, hogy a rendelkezésünkre álló uniós források jelentős részét lekötötték az előző kormányok. Az átvilágítások során kiderült, hogy mindössze körülbelül 1900 milliárd forint uniós forrás maradt. Mivel az uniós ciklusnak még csak a félidejében vagyunk, azt reméltük, az eredeti nyolcezermilliárdból legalább háromezermilliárd forint áll rendelkezésünkre. A kormányváltást követően mintegy hétszáz nagyprojektet vizsgáltunk meg, és számos változtatást terjesztettünk elő. Voltak olyan programok, amelyeket visszavonásra javasoltunk, mások tartalmi felülvizsgálatát tartjuk célszerűnek, és természetesen számos olyan is van, amely változatlan formában futhat tovább. Módosítási javaslataink összesen 477 milliárd forint értékű projektet érintenek, ebből 436 milliárd forint értékű projektet tartalmi szempontból vizsgálunk felül, 41 milliárd forint uniós támogatást pedig felszabadítunk.

– Melyik minisztérium felügyeli az Új Széchenyi Tervet? A fejlesztés nyilván az ön területe, a kifejezés ugyanakkor Matolcsy György ötleteként vált ismertté. S hogy végképp ne tudjunk eligazodni, a tájékoztatókon mindketten jelen szoktak lenni.

– Az Új Széchenyi Terv az országé. Ha a kormányon belüli együttműködésre kíváncsi, akkor azt kell hogy mondjam, egyértelmű a képlet, a Nemzetgazdasági Minisztérium felel a stratégiai irányok, a prioritások meghatározásáért, a fejlesztési tárca pedig az akciótervek, a pályázati konstrukciók kialakításáért és lebonyolításáért. A prioritások ugyanakkor nem alakulhatnak ki a többi minisztériummal való konzultáció, együttműködés nélkül, hiszen ezektől várjuk az egyes ágazatokra vonatkozó javaslatokat.

– Az Új Széchenyi Terv indulását januárra ígérik, addig egyeztetnek a szakmai képviseletekkel. Vannak már konkrétumok, amiket az egyeztetések eredményeként beemeltek a tervbe?

– Munkatársaimmal járjuk az országot, rengeteg vállalkozói fórumon veszünk részt. Ötleteket, javaslatokat gyűjtünk egy jobb, hatékonyabb pályázati rendszer kialakításához azoktól, akik az eddigi működés hátulütőit a saját bőrükön érezték. A szakmai konzultációkat egy összegző budapesti rendezvénnyel zárjuk le október végén. Ezekre a közvetlen tapasztalatokra alapozva januárban olyan pályázati rendszert indítunk, amelyben érvényesülnek a nemzeti érdekek, megjelennek a kis- és középvállalkozók jogos elvárásai, vagyis gyorsabb, használhatóbb, hozzáférhetőbb lesz.

– Az ön minisztériumához tartozik a vagyongazdálkodás is. Korábban azt mondta, akár nőhet is az állami vagyon. Mire gondoljunk? A pécsi vízművek történetére, vagy a helyi buszjáratok visszavételére?

– Az Országgyűlés már az első ülésein elfogadta az állami vagyongazdálkodást új alapokra helyező törvénymódosításokat. Ezzel megszűnt az az intézményrendszer, amelyben a testületek mögé bújva lehetett olyan döntéseket hozni, mint a már említett Malév-privatizáció vagy Sukoró. Az új rendszerben a miniszteré a teljes felelősség. Eltökélt szándékunk, hogy az állami vagyont gyarapítsuk. A jövőben előfordulhat, hogy az állam vállalkozóként jelenik meg a piacon, vagy visszavásárolunk olyan létesítményeket, amelyeket korábban privatizáltak. Egyes kiemelt szektorokban mindenképpen fokozni szeretnénk az állami szerepvállalást. Ilyen az energiaszektor, ilyenek általában a közműszolgáltatások. Magyarországon ugyanis az elmúlt két évtizedben komoly csalódást keltett a különböző szektorok liberalizációja.

– Mégsem igaz, hogy az állam rossz tulajdonos?

– A piac mindenhatóságába vetett hit, hogy a liberalizáció automatikusan jobb minőséget és alacsonyabb árakat hoz, a múlté. A leglátványosabban privatizált ágazatokban, a távközlési vagy például az energiaszektorban sem az éles verseny, sem az ezzel kapcsolatban ígért minőségjavulás, árcsökkenés sem valósult meg.

– Talán visszavásárolja a kormány ezeket a szolgáltatókat?

– A piac önmaga nem fogja kiigazítani ezeket a jelenségeket, tehát elengedhetetlen az állami szerepvállalás. Jogilag, gazdaságilag, politikailag most az árak újratárgyalása, a szabályozói környezet átformálása jelenti a mozgásteret a kormány számára. Az energiaszektorban nyáron elrendeltük az árak moratóriumát, és azóta tárgyalunk a szolgáltatókkal az új árképzésről és szabályozási feltételekről. Álláspontunk szerint korrigálni kell az európai és hazai árak összevetésében kimutatható jelentős eltérést. Különböző piaci szereplőkkel a tulajdonviszonyokról is tárgyalunk. Itt részletekről még elhamarkodott lenne beszélni, de szeretném megerősíteni: a magyar kormány nemzeti ügynek tekinti, hogy gyarapítsa mindannyiunk közös értékeit.

Kárász Andor