Járóka Lívia a Nemzetközi Roma Vállalkozói és Vezetői Fórum keretében nyilatkozott. A fórum célja az volt, hogy összehozza az uniós intézmények képviselőit, és az érdekelt feleket hogy megosszák egymással a jó gyakorlataikat a roma érdekképviselettel kapcsolatban a munkaerőpiac és a vállalkozói szféra területén.

Hirdetés

Járóka Lívia elmondta: „az uniós roma stratégia megvalósításában Magyarország jól teljesít, és azt szeretnénk, ha több ország is átvenné az általunk javasolt jó magyar gyakorlatokat.”

A képviselő fontosnak tartja, hogy az uniós tagállamok több pénzt fektessenek a kkv-k fenntartásába, és ennek érdekében mielőbb egy új roma alapot kellene létrehozni. Hozzátette: „az Oroszország elleni uniós szankciók következtében a legszegényebb rétegek, amelyek mindig elsőként érzékelik a válság hatásait, megindultak a lejtőn, az éhség is megjelent a legkiszolgáltatottabb közösségekben”.

Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: egyértelműen látszik, hogy a brüsszeli szankciós politika nem működik, rossz döntések tömege energiaválságot is eredményezett, ami a vállalkozásokat is sújtja.

Korábban írtuk

„Az a kiemelkedő intézkedés, amit a magyar kormány elindított a munkahelyek megvédése és a családok energiabiztonságának érdekében, a hátrányos helyzetű embereket is védi. Az árstoppok pedig garantálják, azokat a minimumokat, amelyek megélhetésükhöz szükséges” – jelentette ki.

Mint mondta, a magyar szakpolitika kiváló eredményeket ért el az elmúlt 10 évben, Magyarország élen jár romaügyben az EU-ban. „Magyarországon 1 millió fővel kevesebb a szegénységben élő, ugyanakkor nem elégedhetünk meg az, utat tovább kell folytatni. Az elhibázott rossz döntéseket könnyen lehetne javítani, ha azokat az uniós forrásokat, amelyek minden uniós tagállam rendelkezésére állnak, Magyarországnak is rendelkezésére bocsátaná az Európai Unió” – hívta fel a figyelmet Sztojka.

Hozzátette: Magyarországon a hátrányos helyzetű emberek, köztük a romák foglalkoztatottsága 50 százalékkal nőtt az elmúlt 10 évben. Véleménye szerint az energiaválság, amelyet nem a magyar kormány okozott, hanem az uniós döntéshozók, rányomhatja a bélyegét azokra a pozitív változásokra, amelyeket a magyar kormány elért. Mint fogalmazott, a hátrányos helyzetűek folyamatos foglalkoztatottsága a legfontosabb, „hiszen ha munka van, minden van.”