Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

A miniszterelnöki megbízott az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a Szövetség egy hónappal ezelőtt megalakult nőtagozata által tartott találkozón három témakör szerepelt: a nők szerepe a közéletben, nemzetpolitikai kérdések, illetve a Szlovákiában ősszel esedékes önkormányzati választások.

Szili Katalin kifejtette: a nőtagozat találkozóján terítékre került, hogy a XXI. század harmadik évtizedében milyen fontos lehet a politikusnők szerepe.

„Az empátiakészség, a megoldáskeresés mint fontos női tulajdonságok különösen előtérbe kerülnek most, amikor világunk számos olyan kihívással néz szembe, mint a migrációs válság, a pandémia és most a szomszédban dúló háború” – mutatott rá Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott elmondta: a találkozón a nemzetpolitikai kérdések sorában a magyarság szülőföldön való megmaradásának biztosítása volt hangsúlyos téma.

Korábban írtuk

„Ehhez nagyon jó lenne, ha lennének (a felvidéki magyaroknak) kollektív jogok, mert a kollektív jogok biztosítása elkerülhetővé tenné az asszimilációt, mivel az integráció kollektív jogok nélkül alapvetően asszimilációhoz vezethet” – mutatott rá Szili Katalin.

Elmondta: a találkozó résztvevői elismeréssel adóztak a magyar kormánynak a felvidéki magyar oktatási intézmények fejlesztésében, illetve az iskolaválasztás tekintetében nyújtott segítségéért, mely utóbbiban a Rákóczi Szövetségnek is nagy szerepe van.

A Szlovákiában idén ősszel esedékes önkormányzati választásokra történő felkészüléssel kapcsolatban a miniszterelnöki megbízott a tavaly egységes párttá alakult felvidéki magyar politikai érdekképviselet, a Szövetség egységesítő szerepét emelte ki.

„Javasoltam azt is, hogy a nőtagozat pártoló tagként vegyen fel olyan helyi férfi politikusokat is, akik szintén a megoldásokat – a szülőföldön maradást – tartják szem előtt, nem a különbözőségeket keresik a platformokban, hanem azt, ami összeköti a szervezetet” – mondta el Szili Katalin.