Fotó: MTI/Komka Péter
Megkapja egy alkalmazott az amerikai Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen egyadagos koronavírus elleni vakcináját harmadik, emlékeztetõ oltásként Bátonyterenyén, a Nógrád Megyei Ezüstfenyõ Idõsek Otthonában 2021. augusztus 31-én.
Hirdetés

Szlávik János hangsúlyozta: a koronavírus delta variánsa sokkal jobban terjed a gyermekek körében, mint az eddigi mutációk, ezért fontos, hogy 12. év felett ők is vegyék fel az oltást.

Hozzátette, hogy a delta variáns tünetmentesen is tud fertőzni, ami azt jelenti, hogy a vírus már a tünetek megjelenése előtt két nappal megtelepedhet a torokban. Ezt a védőoltások – ha nem is teljesen -, de megakadályozhatják – hívta fel a figyelmet.

Jelezte azt is, hogy míg az eddigi variánsok esetében a fertőzött egy-két embernek adta tovább a betegséget, a delta esetében ez a szám három-öt, de ha szuperterjesztőről van szó, akkor akár több is lehet.

„Ha nagyon sok ember lenne beoltva, akkor jó eséllyel tudnánk megakadályozni a negyedik hullámot, de a jelenlegi átoltottságban ez nem megy” – hangsúlyozta Szlávik János.

Korábban írtuk

A harmadik oltással kapcsolatban úgy fogalmazott, ezt elsősorban az időseknek, az immunhiányosoknak, a daganatos betegeknek és a szervátültetetteknek kell felvenniük, de egyre több adat támasztja alá, hogy érdemes másoknak is beadatniuk.

Kitért arra is, hogy a kórházba kerülők 90 százaléka semmilyen oltást nem kapott, 10 százalékuk pedig olyan oltott, akinek valamilyen súlyos alapbetegsége van. Hozzátette, hogy a gyógyszeres terápia egyelőre nem változott, ezért is fontos, hogy a megelőzésre helyezzék a hangsúlyt.