Hirdetés

Kiss Róbert alezredes úgy fogalmazott: a járvány elleni további védekezés és az intézkedések meghosszabbítása kettős célt szolgál. Egyrészt az eddigi eredmények megőrzését, másrészt a további járványhullámok elkerülését és a magyar emberek életének, egészségének védelmét – mondta.

Ennek érdekében Kiss Róbert továbbra is a lakosság türelmét és együttműködését kérte.

Az alezredes tájékoztatása szerint a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt szerdán 180-szor intézkedtek a rendőrök.

Hozzátette: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 21 836 rendőri fellépés történt szabálytalan maszkviselés miatt.

A maszkviseléssel kapcsolatos szerdai intézkedések közül 180 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott kötelezettségek be nem tartása miatt történt: 72 embert figyelmeztettek, 34 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 52 szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök.

Szabálytalan maszkviselés miatt tömegközlekedési eszközökön és megállókban 5, üzletekben, bevásárlóközpontok területén 17 ember ellen intézkedtek szerdán.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 799 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 205 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 594-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására vagy a vendéglátóhelyeken tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Szerdán a fővárosban egy X. kerületi sörözőt zárattak be ideiglenesen a rendőrök 30 napra, mert bár kívülről zártnak tűnt, 4 vendég volt a vendéglátóhelyen és szeszes italt fogyasztott. A sörözőhöz lakossági bejelentésre mentek ki a rendőrök – mondta.

Közölte: szerdán a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 337 ember ellen intézkedtek a rendőrök. A november 4-től hatályos kijárási korlátozás, majd az azt november 11-től felváltó kijárási tilalom idején már 30 539 esetben kellett fellépniük szabályszegőkkel szemben.

Szerdán is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértők ellen 66 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 10 536-szor intézkedtek.

A hatósági házi karanténban lévőket szerdán 8123 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök és 2927 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ezzel jelenleg 19 131-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 1834-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.

Beszámolt arról is, hogy tavaly március óta 521 büntetőeljárást rendeltek el a járvánnyal összefüggésben, ebből 163-at rémhírterjesztés, 31-et közveszéllyel fenyegetés, 146-ot csalás, 31-et járványügyi szabályszegés miatt. Az eljárásokkal összefüggésben 100 gyanúsítottat hallgattak ki eddig.

Korábban írtuk

Csütörtökön megkezdődött az idősotthonokban és más bentlakásos intézményekben élők kampányszerű oltása – jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a sajtótájékoztatón.

Galgóczi Ágnes szavai szerint a most kezdődött oltási kampány összesen 1845 intézményt – többségében idősotthont, de más bentlakásos intézményt, például pszichiátriai intézményeket – érint. Az oltások beadásában 143 oltócsoport vesz részt.

Galgóczi Ágnes célnak nevezte, hogy a következő napokban minden idősotthonba, bentlakásos intézménybe eljussanak, hiszen – mint mondta – a fertőzés az egészségügyi dolgozók mellett a nagyobb közösségben élő időskorúakat veszélyezteti a leginkább.

Hozzátette: csütörtökön 220 intézménybe jutnak el az oltócsoportok, és az előzetes jelentkezések alapján 13 ezer bentlakó, gondozott és dolgozó oltását tudják elvégezni. Hangsúlyozta: az oltócsoportok csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap is intenzíven oltanak majd.

Galgóczi Ágnes jelezte: abban a négy idősotthonban, ahol január elején kezdték az oltások beadását, már a második dózis beadását végzik.

Elmondta, az oltási rendben a következő célcsoport a védőoltásra regisztrált legidősebb emberek lesznek.

A szakember továbbra is arra biztatta az időseket, hogy aki még nem tette, regisztráljon a védőoltásra, ebben pedig – kérte – segítsék őket családtagjaik.

A járványügyi adatokat ismertetve Galgóczi Ágnes elmondta, az elmúlt napon 1569 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel az azonosított esetek száma 363 450-re nőtt. Elhunyt 93, többségében idős, krónikus beteg, így az járvány kezdete óta az elhunytak száma 12 291. Kórházban 3669 embert ápolnak a koronavírus-fertőzés szövődményeivel, lélegeztetőgépen 255-en vannak.

Folyamatosan nő a gyógyultak száma, ők mára 249 003-an vannak, és csökken az aktív fertőzöttek száma – ismertette.

Kiemelte: a következetes védekezésnek köszönhetően javultak a hazai járványügyi adatok, miközben a környező országokban tovább nő a fertőzöttek száma. Ezért továbbra is fontos, hogy mindenki betartsa a járványügyi intézkedéseket – hangoztatta.