Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Rácz Zsófia az ifjúság európai éve programsorozathoz kapcsolódó Európa-napi rendezvényen azt mondta: a tematikus év célja, hogy a fiatalok értsék és tapasztalják meg az európai uniós intézmények működését.

Hozzátette: rengeteg program és lehetőség van, amelyeken keresztül a fiatalok személyes tapasztalatot is szerezhetnek, egyik példaként említette az Erasmus+ programot.

Az ifjúság európai éve egyszerre köszönet és lehetőség. Egyrészt köszönet a fiataloknak a koronavírus-járvány alatt tanúsított helytállásukért, szolidaritásukért. A fiatalok több korcsoportnak segítettek problémáik megoldásában – mondta.

A tematikus év lehetőség is, hogy a fiatalok még inkább megerősítsék helyzetüket az Európai Unióban azáltal, hogy részt vesznek a programokban és kinyilvánítják álláspontjukat az őket érintő kérdésekben – közölte Rácz Zsófia.

A kormány bízik a fiatalok képességeiben, szervezőkészségében, és a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal együttműködve bonyolítja le a tematikus évet – mondta.

Rácz Zsófia közölte: szeretnék, ha minél több dolog szólna a fiatalokról idén, nemcsak események, konferenciák, de kutatások és felmérések formájában is.

A kutatások és tanulmánykötetek nemcsak a fiatalok igényeiről festenek friss képet, hanem visszajelzést jelentenek a kormánynak az „ifjúsági szektorban” elért eredményekről. Ezért támogatják az ifjúság európai éve alatt elkészült tanulmányköteteket, amelyek által nemcsak jobban megismerik a folyamatosan változó trendeket, de többet tudnak meg a fiatalokat motiváló ösztönzőkről is – fűzte hozzá.

A helyettes államtitkár közölte: a magyar fiatalok az európai uniós intézményekben is kipróbálhatják magukat gyakornokként.

Rácz Zsófia kiemelte: a közösségeknek különösen fontos szerepe van a mobilitásban.

Az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület programjai nemcsak egyéni projektek megvalósítására adnak lehetőséget, hanem csoportos önkéntes projekteket is lehet indítani. Ezek a helyi kisközösségek számára adnak lehetőséget tapasztalatszerzésre, és ösztönzik a fiatalokat a külföldi mobilitásra és a határon átnyúló önkéntes tevékenységekre is – mondta.

Pásztorné Vass Anikó, a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója, senior nagykövet arról beszélt, hogy az Európai Unió „legmegfelelőbb útjának” megtalálásába érdemes bevonni a fiatalokat is.

Béres Béla nemzetközi szakjogász, az Európai Bizottsági Jogi Szakszolgálat tagja közölte: az Ukrajna elleni orosz támadás egységesítette az Európai Uniót.

Az európai értékek soha nem voltak olyan időszerűek, mint most, az Európai Unió soha nem volt olyan egységes, mint most – tette hozzá.

Az eseményen részt vett Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP), és előadást tartott Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója.

A program délután kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik, amelynek témája: az Európai Unió és Magyarország.

Korábban írtuk