Kormányzati támogatás a dísznövényt termesztők számára

A dísznövénykertészet az agrárium egyik olyan ágazata, amely komoly gazdasági veszteségeket szenved a koronavírus-járvány miatt, így a kormány az ezen a területen tevékenykedő gazdák számára is segítő kezet nyújtott. Nagy István miniszter úrral tegnap Szőlősgyörökön egy olyan tulipán termesztőnél jártunk, aki idén a szebbnél-szebb virágok 80%-át nem tudja értékesíteni, ami nem csekély bevételkiesést is jelent számára.Ismét arra bíztatok mindenkit, hogy aki teheti vásároljon magyar termesztőktől virágot a következő anyák napjára, lepje meg édanyját, nagymamáját és segítse ezzel a gazdákat is.

Gepostet von Szentkirályi Alexandra am Mittwoch, 22. April 2020
Hirdetés

Szentkirályi Alexandra kifejtette, a kabinet pontosan tudja, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet nem csak egy egészségügyi problémát jelent, hanem emellett nagyon súlyos gazdasági következményei vannak. Emberek ezreinek, tízezreinek munkahelyét érinti – húzta alá.

A kormányszóvivő elmondta, éppen ezért a kormány egy nagyon komoly gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási akciótervet dolgozott ki, amelyek azokat a szektorokat érintik, amelyeket a leginkább megvisel ez a mostani helyzet.

A felvételen megszólalt Nagy István agrárminiszter is, aki hangsúlyozta: mindent elkövetnek azért, hogy biztosítsák a stabilitást az ágazatban, hogy mindazon munkálatok, amelyeknek most van itt az ideje, azok el legyenek végezve, hogy amikor a járvány elmúlik, már aratni is lehessen.

„A munkahelymegőrzésben jártunk elől és eltöröltük a dísznövénykertészeknek is a járulékfizetést” – mondta a tárcavezető, majd hozzátette, ezzel is biztosítani kívánták azt, hogy megmaradjanak a munkahelyek és megmaradjanak az érintett a gazdaságok.

Nagy István megjegyezte, a nélkülözhetetlen alapvető élelmiszerek előállítása mellett fontosak a mindennapi élet szépségét, komfortérzetét növelő virágok és növények is.

Az agrárminiszter mindenkit arra kért, figyeljenek arra, hogy magyar virágot vásároljanak, mert akkor ez a szektor is képes lesz a túlélésre és sok ezer magyar munkahelyet lehet megőrizni, sok magyar családnak örömet és boldogságot okozva.

Szentkirályi Alexandra a felvétel végén bemutatott egy tulipántermesztő vállalkozást, amely a kormány közvetítésén keresztül több mint 300 virágot ajánlott fel idősotthonoknak.