Forrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock
Hirdetés

A közlemény szerint a 2013-ban életbe lépett új magyar Btk. Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyve, amely kiemelten védi a nőket, és kiemelten bünteti a nők elleni erőszakos bűncselekményeket.

A világnap alkalmából a magyar kormány arra hívja fel a figyelmet, hogy a kapcsolati erőszak visszaszorításában különösen fontos a probléma mielőbbi jelzése és a segítségkérés, amelyben az idei évtől már a Kapcsolj egyből! mobiltelefonos applikáció is segít.

A kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot és a magyar nőket a tömeges bevándorlástól, és az azzal együtt járó, nők elleni erőszakos bűncselekményektől, amelyeknek száma a bevándorlóországokban radikálisan megnőtt. A nők elleni erőszak leggyakoribb formája a kapcsolati erőszak, melynek számos megnyilvánulási formája létezik a fizikai vagy szexuális bántalmazáson túl – tették hozzá.

A kapcsolati erőszak elleni küzdelemhez több mint 3 milliárd forint uniós fejlesztési forrás mellett az Emmi is jelentősen hozzájárul, többek között azzal is, hogy az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) költségvetési támogatását 150 millió forinttal emeli, valamint folyamatosan bővíti az intézményrendszert is. A telefonszolgálat mellett húsz krízisközpont, nyolc titkos menedékház, huszonegy félutas kiléptető ház és hét kríziskezelő ambulancia áll rendelkezésére az érintetteknek.

Az OKIT segélyvonal száma, a 06-80-20-55-20-as telefonszám ingyenesen hívható a nap 24 órájában – áll a közleményben.