Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Kásler Miklós a Várkert Bazárban megrendezett kétnapos nemzetközi konferencia első napján kiemelte, a kormányok a gyerekvállaláshoz biztosítani tudják a materiális feltételeket, hogy ne legyenek anyagi akadályok, de emellett szükség van egyfajta szellemi háttérre is, ezért a magyar kormány 2010 óta családbarát politikát folytat, azaz minden döntésénél figyelembe veszi, hogy milyen hatása lesz a családokra, a demográfiai helyzetre, a nemzet jövőjére.    

Az immár kilenc éve létező „magyar modellről” pedig egyre többet beszélnek, egyre több ország érdeklődik iránta, mert megmutatkoznak az eredményei – tette hozzá a miniszter.    

Kásler Miklós kifejezte meggyőződését: a demográfiai problémák nagyon gyorsan megoldódnának, ha ismét az a szemlélet uralkodna, hogy a család, a gyermek érték, valamint a nők is azt éreznék, hogy „az életük attól teljesedik ki, ha [.] gondoskodnak az emberi nem fenntartásáról”.    

A miniszter arról beszélt, hogy a nagy nyugati országokban sokszor érezhető a klasszikus értékek meglazulása, felbomlása, ami „meglazítja a társadalom szöveteit is”, szemben a „napkeleti” nagy tradíciójú, hagyományaikat, vallásukat örző országokkal, ahol a demográfiai helyzet egyre jobb.    

A megoldás tehát, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök is megfogalmazta, a visszatérés a gyökerekhez, a klasszikus európai, keresztény, emberi értékekhez, azaz a hithez, a családhoz, a hagyományokhoz, az ősök és a leszármazottak tiszteletéhez.