Kásler Miklós a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy 2010 előtt 600 milliárd forintot vontak el az ágazattól, magánosításra törekedtek, bevezették a kórházi napidíjat, vizitdíjat, kórházakat szüntettek meg, amelynek „legfájdalmasabb” lépése az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása volt. Összességében 16 ezer kórházi ágy szűnt meg, és hatezer egészségügyi dolgozó távozott a rendszerből.

Hirdetés

A miniszter kiemelte: ezzel szemben 2010 után 1700 milliárd forinttal több forrást kapott az egészségügy, és olyan kórházrekonstrukciók és -fejlesztések indultak el, ami eddig nem volt tapasztalható.

A EBP – amely a főváros és Pest megye egészségügyi intézményeinek fejlesztését jelenti – több centrumkórház, országos intézet és a térségben található szakrendelők megújítását célozza 700 milliárd forint keretösszegben.

Korábban írtuk

Kásler Miklós hangsúlyozta, a program folytatódik, és ennek keretében történik meg az Országos Onkológiai Intézet (OOI) új diagnosztikai tömbjének kialakítása 13600 négyzetméteren. Így – emelte ki – ez az intézet a magyar onkológiai ellátórendszer központja is lesz.

A másik nagyberuházás a Szent János Kórház területén megépülő 80 ezer négyzetméteres új klinikaépület, valamint a régi épületek rekonstrukciója.

A miniszter elmondta azt is, hogy az EBP keretében 32 szakrendelő újul meg, ezek közül tizenegy fővárosi intézménynél már be is fejeződtek a fejlesztések.

Hangsúlyozta: az EBP keretében 2020-ban 10,4 milliárd, 2021-ben 10,2 milliárd forintot biztosított a kormány a fővárosi egészségügyi alap- és járóbeteg-ellátásának fejlesztésére. „Ezek a kormány és nem a főváros egészségügyi fejlesztései” – emelte ki Kásler Miklós.

Tóvizi Attila, az EBP miniszter biztosa a részletekről szólva elmondta, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben 1230 négyzetméteren zajlanak kivitelezési munkálatok. Az épület négy szintjén átépítésekre, korszerűsítésekre kerül sor, ezen kívül új orvostechnikai eszközöket is kapnak. A beruházás várhatóan 2022 első negyedévében fejeződik be – mondta.

Előrehaladott állapotban van a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központjának építése. Az intézmény egyúttal modern MRI-berendezést és csontsűrűségmérő eszközt is kap. Az átadás várhatóan február végén lesz – ismertette.

A miniszteri biztos közölte azt is, hogy a Dél-pesti Centrumkórháznál zajlik a tervezési szerződés előkészítése. Ezen kívül folyamatban van további 17 kórház kivitelezési közbeszerzésének előkészítése. Tóvizi Attila kitért a szakrendelő-fejlesztésekre is. A Bajcsy-Zsilinszky kórház gyömrői szakrendelőjében megújulnak a betegforgalmi és rendelőhelyiségek, nyílászáró- és burkolatcsere történik, elkészül az épület hőszigetelése, a teljes villamoshálózati és épületgépészeti rekonstrukció, lesz kazáncsere, és klímaberendezéseket építenek be – ismertette.

Az újpesti szakorvosi rendelőintézetben megtörtént az épület déli homlokzatának ablakárnyékolása és komforthűtése, fejlesztették a PACS- (digitális képtároló és továbbító) rendszert. Hamarosan befejeződik a fizioterápia és gyógytorna helyiségek kialakítása, valamint a tüdőgyógyászati szakrendelés bővítése. A XVI. kerületben a kertvárosi egészségügyi szolgálat Csenge utcai szárnyának rekonstrukciója befejeződött, a főépület felújítása zajlik.

A XVIII. kerületi Zsebők Zoltán szakrendelő új épületrésszel bővül és megújul a szakrendelő. Ott kapnak helyet a CT- és MR-vizsgálók, az új betegirányító tér és a legmodernebb kardiológiai, sebészeti, reumatológiai, fizioterápiás és gasztroenterológiai részlegek – mondta Tóvizi Attila.

Csepelen megkezdődött a Tóth Ilona egészségügyi szolgálat Görgey Artúr téri telephelyén az egynapos sebészeti ellátás feltételeinek kialakítása, a Vermes Miklós utcai telephelyen pedig az egészségház tervezése. Ott is orvostechnológiai és informatikai beszerzések vannak folyamatban – ismertette.

Nagykátán a jászberényi Szent Erzsébet kórház szakorvosi rendelőintézete új épületszárnnyal bővül, és megújul több épület. Az új épületszárny szerkezetkész állapotban van, miközben zajlanak a melléképület épületgépészeti munkái.

A Bajcsy-Zsilinszky kórházhoz tartozó XVII. kerületi szakrendelő komplex megújításához szükséges kiviteli tervek elkészítése zajlik, a X. kerületi Maglódi úti szakrendelő berendezésének és orvostechnológiai, informatikai eszközeinek beszerzése pedig folyamatban van – sorolta a miniszteri biztos.