Novák Katalin azt mondta, hogy az ötven szerző között van bíboros, püspök, rabbi, rendező, író, sportoló és üzletember, és olyan értékes, családdal kapcsolatos érzéseket, gondolatokat osztanak meg írásaikban, amelyek megerősítik azt, hogy a közösség alapját a család jelenti.

Hirdetés

Az írásokban különböző élethelyzetek jelennek meg: vannak, akik évtizedek óta boldog házasságban élnek, vannak nagycsaládosok, örökbefogadó szülők, fogyatékossággal élő gyermeket nevelők, de egyes szerzők arról vallanak, milyen nehezen jött össze nekik a gyermekáldás, vagy hogy egyáltalán nem sikerült nekik – ismertette.

A tárca nélküli miniszter szerint a kötet gazdagsága abban rejlik, hogy sem problematizálás, sem idealizálás nem jelenik meg a könyvben, hanem arról szól, amilyen az élet valójában. Hozzátette: a kötet szerkesztőjeként az írások elé személyes bevezetőket írt.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy január elsejétől ismét húsz százalékkal emelkedik a bölcsődei szakdolgozók – a kisgyermeknevelők és a bölcsődei dajkák – bére. Ez azt jelenti, hogy jövőre csaknem háromszor annyit keresnek majd az érintettek, mint 2010-ben – emelte ki.

Hozzátette: a kormány igyekszik a családokat támogató környezetet javítani, ennek részeként történik például a bölcsődék fejlesztése, építése, a bölcsődei finanszírozás növelése és a szakdolgozók bérének emelése is.

Korábban írtuk