Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

A szóvivő kifejtette: Magyarország sikeresen védekezett a koronavírus-járvány első szakaszában; a magyarok fegyelmezett viselkedésének köszönhetően sikerült „ellaposítani” a járványgörbét.

A hazai helyzet most is kedvező, az új fertőzöttek száma nagyon alacsony, és több nap is eltelik a vírus okozta halálesetek között – mondta.

Nem minden ország volt azonban ennyire sikeres, azt tapasztalni, Európán belül is, hogy a járvány újra felütötte a fejét; egyes uniós tagállamokban és Magyarország szomszédjainál is jelentősen megnőtt az esetszám – hívta fel a figyelmet.

A kormány reményei szerint a határellenőrzés visszaállításával a fertőzés behurcolása megállítható, így a kedvező vírushelyzet továbbra is fenntartható Magyarországon – mondta a szóvivő.

Korábban írtuk

A járvány esetleges második hullámáról azt közölte, a kormány abban bízik, hogy az alapvető távolságtartási és higiéniai szabályok betartása és a határellenőrzés visszaállítása, valamint – ha szükséges – a határátkelők lezárása elegendő lesz ellene, de a járványügyi helyzet indokolhat további lépéseket is.

A szóvivő szólt arról is, hogy a hétfői összesítés szerint már mintegy 400 ezren töltötték ki és küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet.