Jakab István egy helyi gazdafórumot megelőző, a témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ezek közé tartozik a műtrágya határon belül tartása, a gazdák „zsarolhatóságának” megszüntetése, és az is, hogy megfelelő megoldás-e az, ha csak egy műtrágyagyár van Magyarországon.

Hirdetés

A politikus utalt arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a közelmúltban 14,1 milliárd forint bírságot rótt ki a Nitrogénművek Zrt.-re és a hozzá kapcsolódó cégekre árkartell miatt. „Számítások szerint a tulajdonos Bige László és üzlettársai hét éven át 36 milliárd forint kárt okoztak a magyar gazdáknak” – jegyezte meg.

Jakab István szavai szerint Bige László akkor emelte a nitrogénműtrágya árát a gázár emelkedésére hivatkozva, amikor a gázár jelentősen csökkent. A Magosz elnöke egyúttal zsarolásnak nevezte a nagyvállalkozó azon magatartását, hogy a magyar gazdáknak egy napos határidőt adott a műtrágyavásárlásra, jelezve, ha ezzel nem élnek, az árut külföldön értékesíti.

Bige László megértette, hogy ezt sem a gazdák, sem a kormány nem nézi tétlenül és meghátrált, de a gazdatársadalom bizalmatlan vele szemben – tette hozzá. Jakab István azt mondta, „Bige nem hajlandó megfizetni a bírságot, ez az ő döntése”, a hatóságok, vagy a független magyar bíróság majd eljár vele szemben.

Korábban írtuk

De a gazdákat ez nem vigasztalja, nekik nitrogénműtrágyára van szükségük, mert az a növénytermesztés üzemanyaga, ha nincs időben elvégzett fejtrágyázás, különösen a klímaváltozásra tekintettel, az komoly hozamcsökkenést okozhat – mondta.

Jakab István hangoztatta, minden rendelkezésükre álló eszközzel mindent megtesznek azért, hogy Bige László befejezze ezt a piaci magatartását és tudomásul vegye, hogy „ő nemcsak magyar állampolgár, hanem felelős magyar cégtulajdonos is, aki ennek az országnak, a magyar gazdatársadalomnak köszönheti a vagyonát”. „A vagyonát nem sajnáljuk tőle, de használja azt az ország és a gazdák érdekében tisztességgel” – fűzte hozzá.

Berek Gábor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei elnöke szerint a kartellezés nagyban hozzájárult a piac befolyásolásához. „Ha a magyar gazdálkodók nem jutnak elegendő műtrágyához, az nemcsak a gazdákat, hanem az élelmiszeriparon túl minden embert érinteni fog” – mutatott rá.

Szabó Tamás, a Magosz somogyi elnöke úgy fogalmazott: az ügy napvilágra kerülésekor a gazdálkodók dühöt, tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot éreztek. A gazdáknak nincs lehetőségük, hogy évekre előre vásároljanak nitrogénműtrágyát, arra ugyanakkor minden évben szükségük van – mondta. Szabó Tamás egyúttal reményét fejezte ki, hogy a kormány megfelelő választ ad a problémákra. Úgy vélte, ehhez higgadtságra és a körülmények alapos ismeretére van szükség.

Szászfalvi László (KDNP), Somogy megyei országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy erős vidék nélkül nincs erős Magyarország. Hozzátette, hogy a kormány a vidékfejlesztési támogatások és egyebek mellett a Magyar falu program segítségével jelentős eredményeket ért el a vidéki települések megerősítésében.