Ma telefonon beszéltünk Yair Lapid izraeli kollégámmal, akivel először még 2013-ban találkoztam, aki akkor még…

Posted by Szijjártó Péter on Monday, September 20, 2021
Hirdetés

Szijjártó Péter azt követően közölte mindezt, hogy telefonon beszélt Jaír Lapid izraeli kollégájával, akivel először még 2013-ban találkozott. Akkor az izraeli külügyminiszter még pénzügyminiszter volt, ő pedig miniszterelnökségi államtitkár – idézte fel a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter azt írta: Jaír Lapid „köszönetet mondott nekem az Izrael melletti folyamatos kiállásunkért én pedig arról biztosítottam őt, hogy Izrael továbbra is számíthat ránk”.

Mint írta: abban maradtak, hogy minél előbb igyekeznek összehozni egy személyes találkozót és reményét fejezte ki, hogy hamarosan vendégül láthatja az izraeli külügyminisztert Budapesten.

Korábban írtuk