Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (illusztráció)
Hirdetés

A közleményben azt írták, a civil szervezetek életét meghatározó jogszabályokat úgy alakította át a kormány, hogy az adminisztratív kötelezettségeiknek személyes találkozás nélkül is eleget tudjanak tenni.

A veszélyhelyzeti rendelkezések ezért lehetővé teszik a civil szervezetek döntéshozó és egyéb szervei ülésének elektronikus megtartását, valamint az ülés tartása nélküli határozathozatalt is abban az esetben, ha a szervezet létesítő okirata e lehetőségekről nem rendelkezik – tették hozzá.

A számviteli beszámoló elfogadására, benyújtására, nyilvánosságra hozatalára, valamint letétbe helyezésére vonatkozó határidők szeptember 30-áig meghosszabbodnak annak érdekében, hogy az új szabályok alkalmazására legyen elég idejük a civil szervezeteknek.

Korábban írtuk

A veszélyhelyzet miatt számos folyamatban lévő programot, projektet fel kellett függeszteniük a civil szervezeteknek. A kormány úgy segíti őket, hogy a költségvetési támogatásból megvalósuló projektek esetén később kell elszámolniuk, a támogatott tevékenység időtartama a veszélyhelyzet időtartamával megegyező mértékben meghosszabbodik – közölte a Miniszterelnökség.