Gulyás Gergely az uniós hitelcsomagról szóló határozat elfogadásáról hangsúlyozta: a parlament döntését csak a parlament tudja felülírni. Tehát ha határozatban szabott feltételektől az állam- és kormányfői csúcson a miniszterelnök el kívánna térni, akkor a parlament elé kell visszahozni a megállapodást.

Hirdetés

Itt valójában az Európai Unió vesz fel hitelt, de hitelképességéhez arra van szükség, hogy garanciát a tagállamok vállaljanak, ehhez pedig kell a parlament döntése – mondta. Kiemelte: eddig soha nem vett fel az EU így hitelt, de az egyetlen racionális érv mellette, hogy lényegesen kedvezőbbek a feltételek, alacsonyabb a kamat, mintha az egyes tagállamok külön-külön vennék fel.

A műsorban Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az EU-ban a jogállamiság fogalma nem jogi kategória, hanem egy politikai fogalom, amit politikai vádként használnak a nyugat-európai kormányok, a politikai elit, a sajtó, a médiaelit elsősorban a közép-európai konzervatív kormányokkal szemben. Hangsúlyozta: a kormánynak nem a jogállamisággal van baja, sőt Közép-Európa, amely megszenvedte a kommunista diktatúrát, sokkal inkább tudja értékelni, hogy jogállam van.

A hitelfelvételről úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy Magyarország vétóz-e, mert „kellően távol állnak az álláspontok” egymástól. Sokan vannak – például Hollandia Svédország vagy Ausztria – akik a déli államok támogatását egyáltalán nem fogadják el, csak hitelt lennének hajlandóak nekik nyújtani, és Közép-Európának is megvannak a maga feltételei.

Korábban írtuk

A miniszter a járványügyi helyzetről úgy fogalmazott: van Európában néhány ország, amely hasonlóan biztonságos helynek minősül a fertőzöttség szempontjából, mint Magyarország, de nem sok.

Hozzátette: a kormány az országban élőkért felelős, csak másodlagos lehet azok érdeke, akik nyaralni mennek külföldre. Közölte: Horvátországot szeretnék a zöld sávban tartani, de erre nincs garancia, a tisztifőorvos tesz javaslatot az országok minősítésére. Hangsúlyozta, meg kell akadályozni, hogy a vírus külföldről bekerüljön Magyarországra.

Gulyás Gergely közölte, a kormány szerdai ülésén tárgyal a rendezvényeket érintő szabályokról. Azt ígérték korábban is, hogy mind a tűzijáték, mind az augusztus 15-e utánra tervezett fesztiválok, rendezvények kapcsán július közepén hoz döntést a kabinet – mondta.

A miniszter kitért arra, hogy a Települési Önkormányzatok Szövetsége 200 milliárdos önkormányzati hitelkeretére vonatkozó tervét azért nem támogatta a kormány, mert úgy döntött, hogy az önkormányzatok eladósodásának elkerülése érdekében, ha szükséges, akkor inkább célzott támogatást nyújtanak számukra, mint hiteleket.

Azt is elmondta: a kormány nem számol a közvetlen uniós forrásokkal, vannak most is ilyenek, és ezekből Magyarország és az egész közép-európai térség csekély mértékben részesül, inkább a régi tagállamok kapják ezeket a pénzeket.

A Lánchíd felújítása kapcsán Gulyás Gergely leszögezte, hogy a főváros 180 milliárd forintnyi állampapírját senki nem költötte el, ebből hatszor-hétszer-nyolcszor fel lehetne újítani a Lánchidat – emelte ki. Úgy fogalmazott: a főváros ma gazdasági értelemben költségvetési korlátokat tekintve az egyik legszabadabb helyhatóság az országban.

Hangsúlyozta: a kormány nem látja okát annak, hogy növelje a Lánchíd felújításának támogatását, ugyanolyan mértékben támogatják a beruházást, mint abban az esetben, ha Tarlós István lenne a főpolgármester.

A Kaleta-ügyről megjegyezte: a titkosszolgálatoknak ilyen esetben indokolt felmérni, hogy követtek-e el hibát. Ez egy pártpolitikától távol álló vizsgálat és a titkosszolgálatok sehol a világon nem a nyilvánosság előtt folytatják tevékenységüket. Kaleta Gábor 2002 után nyolc évig a szocialista-liberális kormány alatt is diplomata volt, őt pártpolitikához kötődőként feltüntetni igencsak nehéz – tette hozzá.