Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, a KSH adatai alapján a magyarok fele érezte úgy 2019-ben, hogy szegénységben él; az idei válság, valamint a „kormány késlekedése és szűkmarkúsága miatt” pedig idén még többen kerültek nehéz helyzetbe.

Hirdetés

Az MSZP elnöksége ezért úgy döntött, hogy decemberben 10 millió forint értékben nyújt segítséget elsősorban azon családoknak, amelyekben egyik vagy mindkét szülő elvesztette megélhetését a koronavírus-járvány miatt – mondta.

A szocialista politikus szólt arról is, pártja országgyűlési indítványban kezdeményezi, hogy kapjon 50 ezer forintos azonnali támogatást minden olyan gyermek, akinek a szülei munka nélkül maradtak a járvány következtében.

Kunhalmi Ágnes felidézte, hogy az MSZP tavasszal, a járvány első hulláma alatt is segített a magyar családoknak. A szocialista képviselők akkor fejenként egymillió, összesen 15 millió forintot ajánlottak fel, amiből fertőtlenítő- és védőfelszereléseket vásároltak családoknak, valamint intézményeknek. Májusban az MSZP 12 tonna tartós élelmiszert vitt rászoruló családoknak és csoportoknak, szeptemberben pedig 10 millió forintot fordított az iskolakezdés költségeinek enyhítésére, rászoruló családok megsegítésére – ismertette a párt társelnöke.

Korábban írtuk

Az MSZP országos karitatív akciót indít

Kunhalmi Ágnes: Az MSZP országos karitatív akciót indít 🇭🇺🎄 A járvány és a gazdasági, megélhetési válság is egyszerre hozza nehéz helyzetbe a magyar családokat, miközben már előtte is sokan szerény körülmények között éltek a kormány elhibázott politikája miatt. Az MSZP a karácsony közeledtével ismét karitatív akciót hirdet és országgyűlési indítványt nyújt be a családok megsegítése érdekében. 🎄 🇭🇺 👉 Az MSZP tavasszal, a járvány első hulláma idején is segített a magyar családoknak. Akkor 15 millió forintot, fejenként 1-1 millió forintot ajánlottak fel az MSZP országgyűlési képviselői. Ebből éppúgy került fertőtlenítőszer és védőfelszerelés családokhoz, mint sok esetben intézményekhez is. 👉 Majd májusban 12 tonna tartós élelmiszert vittünk rászoruló családoknak és csoportoknak. 👉 Szeptember elején 10 millió forintot fordítottunk az MSZP Szolidaritási Alapjából az iskolakezdés költségeinek enyhítésére, rászoruló családok megsegítésére. 👉 Most, decemberben az MSZP elnöksége úgy döntött, hogy 10 millió forint értékben nyújtunk segítséget, támogatást, elsősorban azon családoknak, ahol egyik, vagy mindkét szülő elvesztette munkáját, megélhetését. 👉 👉 Egyben bejelentjük, hogy benyújtottunk egy indítványt az Országgyűléshez, hogy 50 ezer forintos azonnali támogatás kiutalását kezdeményezzük minden olyan gyermek részére, akinek szülei, vagy az őket egyedül nevelő szülő elvesztette a munkáját. 🎄A kormányon lévőknek csupán annyit kell tenni, hogy megszavazzák ezt. Kérjük, támogassák ők is indítványunkat ❗

Posted by MSZP on Sunday, December 6, 2020