Hirdetés

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött: áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit a főváros a beruházás költségeinek csökkentése érdekében.

Fürjes Balázs az ügyben a Twitteren úgy fogalmazott: a Városháza lépjen fel a túlárazás ellen, érjen el jobb árat a közbeszerzésen, „a hatmilliárd akkor sem csökken”.

„Árfelülvizsgálat, szigorú, transzparens licit, optimálisabb műszaki tartalom, munka. Vannak lehetőségeik, éljenek velük!” – írta bejegyzésében a kormánybiztos.

Áttekintik a Lánchíd felújításának terveit

Áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit a főváros a beruházás költségeinek csökkentése érdekében – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kimondta: szükségesnek tartja a Lánchíd felújítását a környék többi fejlesztésével összehangolt módon.

A képviselők 19 igen szavazattal, három tartózkodás mellett fogadták el a főpolgármester előterjesztését. Karácsony Gergely hangsúlyozta: a projekt nem halasztható, a hidat mindenképpen fel kell újítani, akár a váralagút rekonstrukciójának későbbre ütemezésével.