A Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár közösségi oldalán megosztott beszámolóból kiderül, hogy a benyújtott javaslatok mellett a kormány további orvosi béremelést tervez, így 2010-hez képest az egészségügyi bérekre fordított források összege 2023-ban több mint a négyszeresére nő. Mint írták, 

Hirdetés

az elfogadott költségvetés szerint egészségügyi célokra jövőre mintegy 2670 milliárd forint áll rendelkezésre, ami több mint 1470 milliárd forinttal több, mint a baloldali kormány 2010-es költségvetésének erre szánt összege. A kormány tehát 2010-hez képest jövőre több mint 120 százalékkal fordít többet az egészségügy működésére.

Felidézték azt is, hogy a kormány az elmúlt 12 évben több ütemben emelte az ápolók és az orvosok bérét, így az ápolók ma a 2010-es kormányváltás előtti alapbér több mint a háromszorosát, a szakorvosok az öt- vagy akár kilencszeresét kapják. A mostani javaslat az egészségügyi szakdolgozók további béremelését előlegezi meg, valamint pótlékaikra, illetményen felüli juttatásaikra az eddigieknél átláthatóbb, egységesebb rendszer készül majd – tájékoztatott a BM.

Az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülése mellett a most javasolt intézkedések kiemelt célja az alapellátás megerősítése is, hogy a háziorvosi ellátás az ország minden részén hasonlóan elérhető és színvonalas legyen. Éppen ezért a települési önkormányzatok mellett az állam is nagyobb felelősséget vállal a háziorvosi praxisok szervezésében, az üres praxisok betöltésében és a körzetek közötti terhelés kiegyenlítésében.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.