Fotó: Somfai Sándor/Demokrata, archív
Hirdetés

Kocsis Máté az MSZP szombati kampányrendezvényéről szólva kifejtette: a szocialisták „sietve idehívták” európai csúcsjelöltjüket, Frans Timmermanst, aki az elmúlt években a „legbevándorláspártibb politikus” volt a brüsszeli bürokráciában.

A baloldali csúcsjelölt, az Európai Bizottság alelnöke azon dolgozott, hogy megszervezze az Európába irányuló migrációt, „akárcsak jó barátja, Soros György”, és minden megszólalása azt erősítette, hogy ha ő kerül a brüsszeli bizottság élére, legalizálni fogja gazdasági bevándorlók millióit, tovább erőltetné a betelepítési kvótát, az azt elutasító országokat pedig megbüntetné – mondta a frakcióvezető, hozzátéve: ezt a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk.

„Minden bevándorláspárti javaslat előkészítésében részt vett Frans Timmermans, tőle származik a kvótajavaslat is, és az ő lelkén szárad, hogy Európa biztonsági helyzete jelentősen megváltozott” – fogalmazott.

Hozzátette: „a szocik mindennek állva tapsolnak (…), a legnagyobb szeretettel és együttműködéssel fogadták azt az embert, aki vállaltan bevándorlókontinenssé tenné Európát”.

Kocsis Máté szerint a szocialista csúcsjelölt szombati budapesti látogatása után mindenkinek teljesen világos lehet, hogy „a hazai ellenzék véleménye maradéktalanul megegyezik Frans Timmermanséval, ami a bevándorláspártiságot illeti, erre lehet tőlük számítani”.

Azzal kapcsolatban, hogy a zuglói jegyző törvényességi kifogásokat emelt a parkolási szerződések felbontása ügyében, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: a jegyző a polgármester beosztottja, ezért nehéz azt kizárni, hogy nem Karácsony Gergely utasítására cselekedett. A jelenlegi parkolási szerződés minden egyes nap egymillió forint pénzkidobást jelent a zuglóiaknak, ám Karácsony Gergely polgármester ezt mindenféle trükkel megpróbálja fenntartani, elhúzni a felmondását – mondta, hangsúlyozva: a képviselő-testület döntése egyértelmű, mivel Karácsony Gergely „Budapest legelőnytelenebb parkolási szerződését kötötte”, azt haladéktalanul fel kellene mondania.

Arra a felvetésre, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert a hírek szerint mégsem az amerikai külügyminisztérium hívta Washingtonba, Kocsis Máté úgy fogalmazott: Márki-Zay Péter „lebukott”, egy ugyanolyan hazudós baloldali politikus, mint az összes többi, a hódmezővásárhelyi polgármesteri székét pedig semmi másra nem használja, mint hogy az országos karrierjét építgesse.